home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Ünnepre készülődve
Faragó Árpád
2005.09.20.
LX. évf. 38. szám

Az új színházi évad küszöbén állunk. Ilyenkor, színházaink életében már érzékelhető az a sürgés-forgás, amely jelzi, hogy vége a nyári szünetnek, hogy Thália temploma készül az új idényre. Megnézik a társulat létszámát, megállapítják, ki ment el, ki maradt, hogy tulajdonképpen kire/kikre számíthatna...

Az új színházi évad küszöbén állunk. Ilyenkor, színházaink életében már érzékelhető az a sürgés-forgás, amely jelzi, hogy vége a nyári szünetnek, hogy Thália temploma készül az új idényre. Megnézik a társulat létszámát, megállapítják, ki ment el, ki maradt, hogy tulajdonképpen kire/kikre számíthatnak az új idényben. S természetesen a repertoár véglegesítése is fontos feladat, hiszen a nézőknek tudniuk kell, mit várhatnak majd az új évadtól.(Különösen fontos ez a bérletrendszer miatt!)
A színházak működtetésének beidegződött feladatai, szokásai ezek. A szabadkai Népszínházban azonban most nemcsak ezekre a kérdésekre, az előkészületek megszokott folyamatára helyezik a hangsúlyt. Ünnepre készülődik ugyanis a színház. A magyar társulat fennállása 60. évfordulójának megünneplésére!
Színház születik
Hétfő volt. 1945. október 29-e. A XIX. században épült hatoszlopos, timpanonos, gyönyörű színházépületben, amelyet méltán tartottak Szabadka büszkeségének, színházavató előadásra készülődtek. A nézőtér zsúfolásig megtelt. A szorongó várakozás ünnepélyes csendjében ott érződött az esemény jelentősége, a születés pillanatának felemelő, megható, tiszta szép érzése! S amikor néhány perccel fél nyolc után elsötétült a nézőtér, amikor a közönség előtt kitárulkozott a függöny mögötti világ, amikor ott, a rivaldafényben álló színész ajkáról elhangzottak az első mondatok, MAGYARUL, felzúgott a taps. A szűnni nem akaró taps. Színház született! Az első hivatásos magyar színház itt, a Vajdaságban!
Balázs Béla Boszorkánytánc című drámáját mutatták be a színházcsinálók lelkes úttörői. A darabot Pataki László rendezte és egyúttal a férfi főszerepet is ő játszotta el. (Weingerade százados figuráját formálta meg emlékezetesen.)Vele együtt ígéretes, figyelemre méltó alakítást nyújtott még Tikvicki Mária, Sántha Sándor, Sefcsics Mici, Németh Rudolf, Szabó István, Pozsár Mária, Bóka János, hogy csak néhányukat említsem.
Az előzményekről
Már 1945 nyarán értesült a közvélemény arról, hogy egy horvát és egy magyar színház létrehozása foglalkoztatja a város, Szabadka vezető politikusait. Az első konkrét lépés, már ami a magyar színházat illeti, 1945. szeptember 19-éhez fűződik. Az illetékesek ugyanis ezen a napon hozták meg a színházalapításra vonatkozó döntésüket. S ugyancsak ezen a napon a költő és novellista Laták Istvánt kinevezték az új intézmény igazgatójává.
Ezután már felgyorsultak az események. Társulatot kellett alapítani. Az egyetlen lehetőség az volt, hogy az akkor játszó amatőrök legjobbjait szerződtesse az új színház. Laták István felvételi vizsgát hirdetett meg, és habár sokan
úgy gondolták, hogy annak nemigen lesz foganatja, nem kis meglepetésre, csaknem ötvenen jelentkeztek. A színügyi bizottság -- Laták István, Garay Béla, Lévay Endre, Richter János, Kizur Eta, dr. Steinfeld Sándor, Nádor Kató, Hangya András, Lévay Anna és dr. Kunszabó György összetételben -- az első felvételi vizsga eredményeit összegezve (a sok jelentkező miatt két részben tartották meg a felvételit)a következőket ajánlotta fölvételre: Pataki László, Sántha Sándor, Balázs Janka, Bischóf Margit, Kiss Mária, Németh Rudolf, Bóka János, Kunyi Mihály, Szuboticski Dusán, Hirschler Ferenc, Kiss István és Sefcsics Mici.
A második felvételin főleg a vidékiek vettek részt. Ezek közül Kiss Klára (Topolya), Szabó István és Szabó Cseh Mária (Nagykikinda), Szőnyi Hermina (Nagybecskerek), Heuman Frigyes (Zenta), Bedzsula Margit (Bácskossuthfalva), Kiss Ferenc (Kishegyes), Sovény Károly (Nagykikinda) érdemelte ki az immáron hivatásos színészi státust. Utólag még néhányan csatlakoztak az új társulathoz. Ezek között volt Cathry Nelli, Tikvicki Mária, Pozsár Mária, Ferenczi Ibi, Remete Károly, R. Fazekas Piri és az akkor már elismert nagy primadonna, Raczkó Ilus. (Ez utóbbi 1928-ban, Budapesten Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában diplomázott)!
Megvolt tehát a társulat. Kezdődhettek a próbák. A nyitódarabbal kapcsolatban ugyan volt némi huzavona, mivelhogy Balázs Béla nem tartozott az ismert, neves és sikeres magyar szerzők közé, ezenkívül műve, a Boszorkánytánc sem volt remekmű, ezért a darabválasztással kapcsolatos fenntartásoknak volt némi alapjuk. Végezetül azonban, természetesen politikai indítékból, a Boszorkánytánccal nyitott az új színház.
Küzdelmes évek
Fél évtizeden keresztül önállóan működött a vajdasági Magyar Színház (ez volt akkor a hivatalos elnevezése), mint ahogy a Horvát Népszínház (Hrvatsko narodno kazalište) is járta a maga útját. A horvát színház is 1945 októberének végén alakult meg. Pontosabban: október 28-án, egy nappal a magyar színház megalakulása előtt!
Az illetékeseknek azonban nem tetszett ez az önállóság, a két társulatra osztottság, ezért anyagiakra hivatkozva 1950 decemberében összevonták a társulatokat, úgyhogy 1951. januárjától kezdve, a Tartományi Végrehajtó Tanács döntése alapján megszűnt a két önálló színház, és ezzel persze megváltozott az intézmény elnevezése is. Narodno Pozorište -- Népszínház horvát és magyar társulata néven folytatódott tovább a munka.
Nehéz, küzdelmes évek következtek. Az állandó anyagi megszorítások miatt sokan elhagyták az intézményt (Varga István rendező, aztán Sántha Sándor, Szilágyi László színművész és még sokan mások). Közben elhunyt a magyar színház egyik meghatározó egyénisége, Ferenczi Ibi. S a színvonallal is gondok voltak. Stílusváltásra volt szükség, sürgős stílusváltásra.
Az 1959/60-as évadban Dévics Imre vette át a magyar társulat vezetését. Úgy-ahogy sikerült stabilizálnia a helyzetet, és ami szintén lényeges volt: sikerült meggyőznie a társulatot a stílusváltás fontosságáról. Ebben nagy segítségére voltak a rendezők, mindenekelőtt Virág Mihály, aki Max Frisch Biedermann és a gyújtogatók című tragikomédiájának korszerű színpadra állításával (1961. október 26-án volt a bemutató) megmutatta, hogy képesek a színházi formanyelv megújítására. Virág Mihály a hatvanas és a hetvenes években is a következetes, a modern színházművészet iránt elkötelezett szakemberként végezte munkáját. Emlékezetes rendezései (a Háy Gyula-bemutatók, az Isten, császár, paraszt és a Mohács, aztán Madách Imre Az ember tragédiája, majd Brecht Koldusopera és a Kurázsi mama című műve és persze a két felejthetetlen Deák Ferenc-mű: az Áfonyák és a Légszomj) bizonyították, hogy a társulat a legösszetettebb feladatok megoldására is képes.
Dévics Imre egy évtizeden át, az állandó anyagi nehézségek ellenére is, sikerrel irányította a társulat munkáját, és Garay Béla (aki akkor már nyugdíjas volt), Pataki László, Virág Mihály és ifj. Szabó István rendezők segítségével újra rangot teremtett nagynevű intézményünknek.
Dévics Imre után Pataki László került a társulat élére. A színész és rendező, színjátszásunk egyik legnagyobb egyénisége, igyekezett tovább éltetni a színházat, megőrizni a rangját. Törekvését többé-kevésbé siker koronázta!
A szakadék szélén
Amikor a nyolcvanas évek közepe táján Ristić ,,úr' válogatott különítményével megjelent Szabadkán, talán még senki sem sejtette, hogy a város magyar színjátszásának (sőt egész Vajdaság magyar színjátszásának) legszomorúbb korszaka következik. Azt hiszem, túl későn döbbentek rá az emberek, hogy tulajdonképpen mire is megy a játék, hogy a jól megfogalmazott forgatókönyv, amellyel a nagy Mágus ,,áldásos' munkáját megkezdte, a magyar színház hagyományainak, értékeinek lassú, fokozatos felszámolását szolgálja.
Egy évtizedig folyt ez a megalázó játék, egy évtizedig tartott az ízlésterror, amely egyszerűen megbénította, a szakadék szélére kényszerítette az akkor 40 éves színházunkat. Úgy érzem, hogy ezzel a számunkra oly fájdalmas időszakkal még nem foglalkoztunk érdemében, nem mondtunk el mindent, amit el kellett volna mondanunk. Remélem, hogy a magyar társulat születésének 60. évfordulójára készülő monográfia részletező alapossággal szól majd az említett korszakról, hogy végre egyszer már tiszta vizet öntve a pohárba, szembesüljünk a valódi történésekkel, az igazsággal!
A megújhodás útján
A Szabadkai Népszínház magyar társulata túlélte a megpróbáltatásokkal terhes esztendőket. Túlélte, talpra állt és ma újra szellemi életünk egyik nagyon is jelentős tényezője. Nem volt könnyű újra talpra állni, nem volt könnyű a szinte lehetetlen körülmények között megteremteni azt a rangot, a színháznak azt a kisugárzó szellemi erejét, amely valaha nagyszínházunkat jellemezte és amelyre büszkék voltunk.
Hála Kovács Frigyes, a magyar társulat mostani igazgatója határozottságának, a társulat mélységes elkötelezettségének s -- minden szempontból való --hivatástudatának, ma ez a színház emelt fővel, egyenes gerinccel várja az ünnepet, mindannyiunk ünnepét!
Tamási Áron írta le egy helyen: ,,...mert vihar után örvendeni akar a szív és teremni a föld.' A kegyetlen, embert megalázó vihar elvonult és ezért remélni merjük, hogy a magára talált, a megújhodás útjára lépett színház, társulat továbbra is az elődök, a színházcsinálók által meghatározott célok megvalósításán fáradozik majd! S azt is remélni merjük, hogy felépül majd az új színház, a Templom, mint Ady hangoztatta a Nemzeti Színházzal kapcsolatban. S ez az épület újra a többnemzetiségű Szabadka jelképe lesz!
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..