Kétezer meghívott vendég. Pezsgő. Pazar show: aranyszínű vitorlákat dagasztó ,,szél”-ben táncoló gyönyörű lányok. A múlt hét első számú társasági eseménye: a Delta City ünnepélyes megnyitója Belgrádban. A Balkán legnagyobb bevásárlóközpontjának avatója - csakis a kiválasztottak, a VIP 2000 számára -, melyen megjelent maga a ,,nemzet atyja, Dobica Ćosić is. Bizarrságában ehhez hasonló eseményt 1999-ben láttam legutóbb. Akkor, a NATO-bombázások idején(!) Slobodan Milošević és Mirjana Marković kicsi fia, a Marko gyerek nyitotta meg játékparkját, a Bambilandot Požarevacon. A huszonéves ifjú ehhez a vállalkozásához - apja elbeszélése szerint - sörösládák cipelésével alapozta meg a tőkéjét. Most, hét évvel később, a Delta holding tulajdonosa, Miroslav Mišković esetében már nem is érdekes, miből a tömérdek pénz egy 15 futballpálya méretű bevásárlóközpont építéséhez. Nem kérdés, hiszen az övé fél Szerbia - 20 000 hektár föld, húsüzemek, tésztagyár, kereskedelmi láncolat, bank... -, s a vak is látja, hogy monopolhelyzetben van. Esetében az a poén, hogy a szabadpiaci verseny biztosításával foglalkozó szerbiai bizottság éppen most ,,vizsgálja: igaz-e, hogy a Delta domináns helyzetben van, és ellenőrzése alatt tartja a piacot Szerbiában? A Delta City avatóján mégis szinte teljes összetételben ott volt a szerbiai kormány. Megnyitóbeszédet pedig nem más, mint Božidar Đelić (DP) kormányalelnök mondott. Másnap, persze, magyarázkodnia kellett: a kormány igenis támogatja a nevezett bizottság vizsgálódását, amelybe nem szól bele... Arról viszont mélységesen hallgatott: a szerbiai hatalmi elitnek miért csak most jutott eszébe, hogy meg kellene nézni, kik vásárolják fel a magánosított cégeket? Miért most akarnak utánanézni a vásárló urak dossziéjának és pénzük eredetének, amikor a magánosításnak szinte vége? Átlátszó színjáték. Nagyjából úgy működik minden, mint Milošević idejében, rendszerváltásról szó sincs. Pestiesen szólva: gengszterváltás történt.
Ebben a nehéz változatlanságban az a groteszk, hogy Szerbia korábbi politikai urának, Miloševićnek támogatottsága volt. Százezreket tudott megmozgatni, vitték és csókolgatták a fényképét, háborúba mentek érte - más kérdés, hogy katasztrófába vitte azokat, akik rajongtak érte. Utódja, Vojislav Koštunica ilyen népszerűségről nem is álmodhat - de ez nem is baj. Pártjának támogatottságát 78, legfeljebb 10 százalékosra becsülik a választópolgárok körében. És mégis: az SZDP és Koštuncia az, aki egész Szerbiával manipulál, aki feltételeket szab, zsarol, diktál. Lám, kieszközölte, hogy másodszor is kormányfő legyen - s a 23%-os támogatottságú DP elnöke, Tadić engedett. Ugyanez játszódik le most is, az esedékes köztársasági elnökválasztás idején. A Strategic Marketing ügynökség felmérése szerint, ha most tartanák az elnökválasztást, az első fordulóban Boris Tadić a szavazatok 35%-át szerezné meg, a radikális párt színeiben Tomislav Nikolić 31%-ot, Koštunica 5, Mlađan Dinkić 3, Čedomir Jovanović 2%-ot kapna. Mégis Koštunica dörgi: december 10-e, Kosovo státusának rendezése előtt erről szó sem lehet. Közeli munkatársai pedig - a politikai helyzetre hivatkozva - azt pedzegetik, hogy esetleg be lehetne vezetni a rendkívüli állapotot. Az általam nagyra tartott értelmiségi, Svetislav Basara sem érti: miért nem látja be Boris Tadić, hogy a kormányfőnek égetően szüksége van bármilyen rendkívüli állapotra, mert csak egy ilyen helyzetben tudja ellenőrzés alatt tartani a hatalom 70%-át, a maga 7%-os támogatottságával?! Kosovo csak kifogás, mondja Basara, s állítja: ,,Amennyiben Tadić enged, amennyiben a választásokat nem tartják meg az előirányzott időben, ennek az önkénynek többé semmi sem állhatja majd útját, Koštunica visszafordíthatatlanul a nem legális és nem legitim vizekre viszi az egyre inkább Abszurdisztán felé csúszó Szerbiát. Amely csak annyiban különbözik majd Milošević érájától, hogy ezúttal van kenyér, étolaj és benzin.
A hétvége fejleményeiből tudjuk: Tadić megint engedett. Az első hírek arról szóltak, hogy: a szerbiai elnökválasztást december 10-e után (mikor?!) írják ki, és január 13-án tartják! Nos, én december 25-én ünneplem a karácsonyt, és december 31-én várom az új évet, de annyit tudok: a pravoszláv hívők január 13-án az újévvárási mulatságokkal szoktak foglalatoskodni, nem az elnökválasztással. Hogyan lehetséges az, hogy a szerbiai kormánykoalíció három nagyja - a zárt ajtók mögött egyezkedő Tadić, Koštunica és Dinkić - ezt az apróságot figyelmen kívül hagyta? Ejnye, ejnye! Pártudvartartásuk csak hétfőre tudta elsimítani az ügyet: az ünnep miatt az elnökválasztás nyilván január 20-a után lehetséges. A legendásan legalista Koštunicán nem csodálkozom - a nagy birkózásban nem volt érkezése a falinaptárt is nézni. De Tadić immár legendássá váló kompromisszumkészségén igen: a meghunyászkodás, a saját pártjának politikai célkitűzéseit is felrúgó alku, a ,,mindegy, mikor, csak én legyek a jelölt szerintem jócskán kilóg a jó értelemben vett politikai kompromisszum fogalomtárából. Lehetséges, hogy azoknak van igazuk, akik azt mondják: Boris Tadić esetében ma az ország első számú politikai kérdése az: hogyan legyen másodszorra is Szerbia elnöke?