Frissen megborotválkozva, megszabadulva éveken át viselt szakállától, vágott neki Mesterházy Attila a szocialisták új miniszterelnök-jelöltje a jövő év tavaszáig tartó politikai versenynek.Sokaknak azonban nem biztos, hogy a szakálláról marad emlékezetes Mesterházy Attila, hanem a Zuschlag-ügyben be...
Sokaknak azonban nem biztos, hogy a szakálláról marad emlékezetes Mesterházy Attila, hanem a Zuschlag-ügyben betöltött szerepéről.
A Zuschlag-ügy, melyben a Fiatal Baloldal különféle szálakon jutott kormányzati pénzekhez, többek között az egykoron Gyurcsány Ferenc vezette ifjúsági és sportminisztériumon keresztül, az újdonsült jelöltnek is igencsak kellemetlen lehet. Hiszen jelentős befolyással bírt a pályázati pénzek elbírálásában. Erről legfőképpen Topolánszky Ákos, az egykori Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium (GYISM) volt helyettes államtitkára 2007 őszén tett beszámolóját, nyilatkozatát követően tudhattunk meg bővebbet. Topolánszky a Zuschlag-ügy közvetlen kirobbanása után az egykor Gyurcsány vezette ifjúsági tárcán belül kialakult informális hierarchiáról, a ''visszautasíthatatlan” követelésekről, a pályázati pénzek elosztását eleve meghatározó politikusi előzsűriről beszélt. Arról, hogy Ocsovai Tamást, az egykori államtitkárt (aki egyébként Gyurcsány Ferenc érintettségéről is beszélt) marionettfigurának használta föl többek között Mesterházy Attila vagy Zuschlag János, de az MSZP ifjúsági tagozatának több vezető politikusa is.
A nemrég lezajlott bírósági kihallgatásán erről persze kevés szót ejtett Mesterházy Attila, tanult tehát Gyurcsány Ferenctől és talán nem is keveset. Most pedig még funkcióban, pozícióban is nyomdokába léphet az egykori mentornak.
Szili Katalin próbál a háttérből szervezkedni, támogatókat keresni
Az MSZP örök titkos esélyes jelöltje Szili Katalin, újból háttérbe szorult, nem őt jelölték, de kritikus hangon szólalt meg nemrég. Szerinte hiba volt az őszödi beszéd, a hazugság.
A volt házelnök az általa alapított Szövetség a Jövőért Mozgalom budapesti alakuló rendezvényén azt mondta: ezek a közösségek keretet teremthetnek a baloldali gondolkodás és értékek képviseletének, amelyeket hitelesen meg tudnak mutatni és segíthetnek a elveszített bizalom visszaszerzésében.
Szili Katalin hangsúlyozta: a hitelesség visszaszerzésének feltétele, hogy az MSZP szembenézzen a hibáival. Ezek közé sorolta, hogy a gazdasági válság előtt hosszú ideig a neoliberális gazdaságpolitikát állították be baloldali politikának, rosszul döntöttek a kettős állampolgárságról szóló népszavazásnál és azt, hogy kiüresedtek a párt demokratikus fórumai. A szocialista politikus szerint hiba volt Gyurcsány Ferenc volt pártelnök-miniszterelnök őszödi beszéde is, ''de nem a hazugság beismerése, hanem maga a hazugság”. Hangsúlyozta: azzal, hogy szembenéznek a hibákkal, le is zárhatják ezeket és ''a tévútról az igazság útjára léphetnek”. Szili Katalin elsődleges feladatnak tartja a baloldal hitelességének visszaállítását, a társadalmi támogatottság növelését, valamint a jövő feladatainak meghatározását, amit értékelvű politizálás mentén lehet megtenni. Szavai szerint - mivel a harmadikutas elképzelés csődöt mondott - új politikára van szükség, amelynek alapja: együtt kezelni a társadalmi, a szociális, a gazdasági és az ökológiai kérdéseket.
Kiemelte: meg kell teremteni az élhető és együttműködő társadalmat. Az ilyen társadalom - mint fogalmazott - nem versengő, hanem együttműködő, nem bezárkózó, hanem nyitott és nem kirekesztő, hanem befogadó. Úgy látja, a baloldalnak ki kell nyilvánítania, hogy számára fontos a nemzet. Ez olyan baloldali érték, amelyből nem lehet senkit kirekeszteni - közölte a szocialista politikus. Szili Katalin beszédében szólt arról is: most nem az a kérdés, kit támogat és kit nem, vagy hogy megszavazza-e a költségvetést vagy sem, amit egyébként megtesz. Hangsúlyozta, a mozgalmat a jövő Magyarországa érdekében indította, és nem szakít a szocialista párttal.
''Ez a mozgalom nem valami ellen jött létre, és nem valami ellen küzd” - hangoztatta, hozzátéve: valamiért küzdenek, a társadalom baloldali részéért.
A rendezvényen egyébként a szocialista frakciótagok is ott voltak. Többek között Mesterházy Attila, a képviselőcsoport vezetője, Baja Ferenc, Kocsi László, Juhászné Lévai Katalin, Orosz Sándor, Suchman Tamás és Szanyi Tibor. A több mint kétszáz részvevő megvitatja a mozgalom vitairatát, és döntenek annak társadalmi vitára bocsátásáról.