Gyarmati István a Milton Friedman Egyetem oktatójaként nemzetközi kapcsolatokat, biztonságpolitikát és válságkezelést tanít, miközben korábban a magyar diplomáciai szolgálatban és a Honvédelmi Minisztériumban is vezető tisztségeket töltött be, valamint az EBESZ több nemzetközi misszióját is irányította.

* Az amerikai—izraeli csapások, valamint az iráni válaszlépések sokak szerint egy új közel-keleti háborút vetítenek előre. Ön hogyan látja: valóban háborúról beszélünk már, vagy inkább egy korlátozott katonai konfliktusról?

— Ami most zajlik, az egy fegyveres konfliktus, mely kezdetben két — pontosabban három — ország közötti összecsapásként indult, mára azonban jelentősen kiterjedt. Olyan államok is érintettek lettek, mint Nagy-Britannia, Ciprus vagy Törökország, és egyelőre nem látni, hol lehet ennek a folyamatnak a vége. Azt azonban fontos hangsúlyozni, hogy a konfliktusnak az Irán határain túlra való kiterjedése elsősorban az iráni válaszlépések következménye. Úgy tűnik, Irán azt gondolta, hogy ezzel elrettenti az amerikaiakat és az izraelieket, ám éppen az ellenkező hatást érte el. Több arab ország, valamint legalább kilenc nyugat-európai — illetve európai, hiszen Lengyelország is közéjük tartozik — állam is szembefordult vele, pedig ezek közül többen valószínűleg inkább semlegesek maradtak volna. Ha a konfliktus további kiterjedésén azt értjük, hogy lesz-e szárazföldi hadművelet, akkor én úgy látom, hogy erre van esély. Nem feltétlenül amerikai vagy izraeli szárazföldi erők részvételével, hanem inkább úgy, hogy a szabad Kurdisztán erői — amerikai támogatással — belátható időn belül szárazföldi műveleteket indíthatnak az iráni központi kormányzat ellen.

Dr. Gyarmati István (forrás: az alany archívumából)

* Irán régóta kulcsszereplő a Közel-Keleten — részben a katonai ereje, részben a regionális szövetségi hálózata miatt. Mennyire meghatározó hatalom ma Irán a térségben?

— Meghatározó hatalom volt. Hogy mennyire lesz az a jövőben, azt majd a konfliktus végén látjuk meg. Én azonban úgy gondolom, hogy ennek a konfliktusnak nem nagyon lehet más kimenetele, mint az, hogy Irán ereje és képességei radikálisan csökkennek — nemcsak katonai értelemben, hanem a térség politikai folyamataira gyakorolt befolyása tekintetében is. Hogy ez milyen mértékben következik be, azt ma még nem lehet pontosan megmondani. Úgy látom, hogy az amerikaiak és az izraeliek — különösen Izrael — addig nem fognak leállni, amíg el nem érik azt a három célt, amelyet már régóta megfogalmaztak Iránnal kapcsolatban. Az első, hogy Irán ne legyen képes nukleáris fegyver előállítására. A második, hogy ne birtokoljon olyan ballisztikus rakétákat, amelyek hatótávolsága meghaladja az 500 kilométert. A harmadik pedig, hogy szüntesse meg a terrorizmus támogatását, különösen a térségben működő szervezetek — például a jemeni húszik, a Hezbollah és a Hamász — esetében. Valószínűnek tartom, hogy az Egyesült Államok és Izrael eltökéltek abban, hogy addig folytatják a hadműveleteket, amíg Irán ezekkel kapcsolatos képességei jelentősen le nem épülnek vagy meg nem szűnnek.

* Ali Hámenei iráni vezető, az ajatollah meghalt, továbbá számos más, az ország élén állt személy is. Az utódai milyen politikát fognak képviselni ön szerint?

— Nagyjából tudni lehet, hogy az utódja a fia lesz, aki nézeteit tekintve hasonló álláspontot képvisel, mint az apja. A gond az, hogy vele kapcsolatban sok a kétely. Az egyetlen „előnye”, hogy az ajatollah fia. Viszont nincs meg a megfelelő vallási rangja ahhoz, hogy ő lehessen a legfelsőbb vezető, ezért ehhez Iránban alkotmánymódosításra lenne szükség. Hasonló lépésre korábban is volt már példa: fokozatosan csökkentették a legfelsőbb vezetővel szembeni követelményeket. Ezzel párhuzamosan azonban a hatalom már Ali Hámenei esetében is egyre szűkebb körben koncentrálódott. Az ifjabb Hámenei minden bizonnyal nem bírna akkora tekintéllyel és befolyással, mint az apja. Elképzelhető, hogy tekintélyes szereplő lesz, de erős vezető aligha. Sokan úgy látják, hogy elsősorban a Forradalmi Gárda támogatása juttathatná őt abba a pozícióba, de önálló mozgástere valószínűleg korlátozott lenne. Ráadásul az iszlám hagyomány alapjában tiltja az ilyen jellegű, monarchiaszerű öröklést, ezért ezt a kléruson belül is sokan ellenzik. Több ajatollah már most sem állt ki nyíltan mellette. Ez azt vetíti előre, hogy egy viszonylag ingatag és gyenge vezetőség alakulhat ki. Az optimista forgatókönyv az lehet, hogy teret kapnak a mérsékeltebb politikai szereplők — például az elnök és a külügyminiszter —, hogy idővel valamiféle kompromisszumos politikát alakítsanak ki.

* A Közel-Kelet mindig hatással van a világgazdaságra — például az energiaárakra vagy a tengeri kereskedelemre. Milyen globális következményei lehetnek ennek az újabb feszültségnek?

— A fő kérdés jelenleg a Hormuzi-szoros körül kialakult helyzet. Ilyen konfliktusok idején mindig van egy pszichológiai hatás: ha lövöldöznek, azonnal emelkedni kezd az olaj ára, de az aranyé is. Az arany ára most már valamelyest vissza is esett, az ezüsté előbb megugrott, majd jelentősen korrigált. A tőzsdék esnek, a dollár erősödik — ezek végül is megszokott piaci reakciók egy ilyen válsághelyzetben. Most azonban van egy külön probléma is, a Hormuzi-szoros kérdése. Irán többször jelezte, hogy akár le is zárhatja, de láthatóan maga sem tudja pontosan, mit kezdjen ezzel a fenyegetéssel. Donald Trump viszont meglehetősen gyorsan reagált, és meglepően határozott lépéseket jelentett be. Egyrészt több amerikai hadihajót vezényelt a térségbe, hogy biztosítsák a hajózás szabadságát, másrészt utasította az amerikai biztosítási rendszert, hogy a Hormuzi-szoroson áthaladni kívánó hajók számára megfelelő feltételekkel nyújtson biztosítást. Ez azért kulcsfontosságú, mert a hajózás leállását sokszor nem maga a katonai fenyegetés okozza, hanem annak a hatása a biztosítási és a szállítmányozási piacra. Ha a biztosítók kivonulnak, a hajók egyszerűen nem indulnak el, mert biztosítás nélkül senki sem vállalja a kockázatot. Már most is előfordul, hogy több tucat — egyes becslések szerint akár száz fölötti — hajó várakozik a térségben, mert nincs biztosítása, vagy nem mer útnak indulni. Az amerikai hadihajók jelenléte tehát egyfajta biztonsági garancia. Ez mindenképp jelentős lépés. Úgy gondolom, hogy rövid távon az árak még emelkedhetnek. Hosszabb távon azonban, ha kiderül, hogy Irán valójában nem képes tartósan lezárni a Hormuzi-szorost, valószínűleg ismét csökkenni fognak. Nem azonnal, de idővel.

* A feszültség további növekedésére számít, vagy inkább a lassú diplomáciai rendezésre?

— Diplomáciai rendezést abban az értelemben, hogy a felek leülnek, és átfogó megállapodást kötnek, egyelőre nem várok. Valószínűbbnek tartom, hogy a háború következményeként kialakul egy új helyzet, melyet a felek idővel de facto módon elfogadnak. Jelenleg nem látok Iránban olyan társadalmi vagy politikai hangulatot, amely rendszerváltáshoz vezetne. Ha tehát nem történik valamilyen váratlan fordulat, akkor inkább egy ilyen, tényleges erőviszonyokon alapuló állapot kialakulása valószínű. Viszont sok minden múlik azon, hogy az iráni vezetőségen belül milyen hatalmi küzdelmek folynak majd a következő időszakban. Az sem világos, hogy a kurd ellenállás milyen erősségű lesz, és milyen eredményeket érhet el. Mindezek ellenére a jelenlegi ismereteink alapján az tűnik valószínűnek, hogy egy olyan de facto helyzet alakul ki, amelyben Irán elveszíti azokat a képességeit — különösen katonai és stratégiai téren —, amelyekről korábban beszéltünk, és ez az állapot hosszabb távon is fennmaradhat.