Az 1838-ban épített torontálvásárhelyi református templom falaira bizony ráfér már a szigetelés. A helyi hívek összefogásán alapuló, ifjat és időset, férfiút és nőt egyaránt megszólító előkészületi munkálatok július derekán zajlottak le.
Mottó: „A falak ereje nem a kőben van, hanem a védők lelkében.”
(Gárdonyi Géza: Egri csillagok)
Az 1838-ban épített torontálvásárhelyi református templom falaira bizony ráfér már a szigetelés. A helyi hívek összefogásán alapuló, ifjat és időset, férfiút és nőt egyaránt megszólító előkészületi munkálatok július derekán zajlottak le.
Május utolsó hetében négynapos látogatást tett a torontálvásárhelyi református gyülekezetben a németországi Erlangen városka Hugenottenkirche gyülekezetének négytagú küldöttsége, Johannes Mann lelkész úr vezetésével. Az a bajorországi gyülekezet, amely lélekben és anyagiakban továbbra is éppoly szorosan kötődik dél-bánsági testvéreihez, mint a kapcsolatfelvétel első pillanataiban. A leírtakat bizonyítja Máté Lajosnak, a torontálvásárhelyi református egyházközség gondnokának jegyzőkönyvez(tet)ett beszámolója is, miszerint a legutóbbi találkozás búcsúestjén az erlangeni lelkész úr pénzadományt nyújtott át a debellácsi Őrláng-én református játszóház számára. Mindemellett a torontáli egyházközség bankszámlájára az erlangeniektől templomrenoválásra is érkezett bizonyos pénzösszeg, amelyre (vagyon)jogilag egyfajta zálogként illik tekinteni. Annál inkább, mert a Gustav Adolf Werk fondáció a pályázati pénzek odaítélésekor a kérelmet benyújtó egyházközségek önerejét is figyelembe veszi. Tekintettel arra, hogy mind a templomrenoválási (elő)munkálatok elvégzéséhez, mind a játszóház szobáinak szigeteléséhez, illetve az intézményhez tartozó telken elképzelt filagória felépítéséhez a meglévőnél sokkal több pénzre van szükség, július derekának három délelőttjén munkaakciót rendeztek. Afféle alapozó munkálatokat, amelyeknek várhatóan a késő nyári—kora őszi hónapokban is lesz folytatása. A forrásként idézett jegyzőkönyv megemlíti az egyházközség legújabb nyertes pályázatát is, melynek értelmében lehetőség nyílik a parókia felső emeletén már elkezdett munkálatok folytatására, illetve befejezésére. Délvidéki szemrevételező körútja során a torontálvásárhelyi református egyházközséget Hölvényi György, Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős, újonnan kinevezett államtitkára is meglátogatta, és megelégedésének adott hangot. Tapasztalván, hogy a felmutatott invesztíciók nem csupán az általuk jóváhagyott pályázati pénzből lettek megalkotva, hanem az egyházközség saját erejére, erőforrásaira is bizton támaszkodhat(ott). Ezáltal is bizonyítva, hogy a torontálvásárhelyi a szó legmélyebb értelmében ÉLŐ gyülekezet!
Az építkezések „egyéb eseményei” címszó alatt, természetesen a teljesség igénye nélkül, további két mozzanatot érdemes lejegyezni. Július utolsó hétvégéjén egy kisebb gyülekezeti delegáció az erdélyi Hunyad-megye Lupény (Lupeni) testvérgyülekezet templomának centenáriumi ünnepségén vett részt. Az eseményt megelőzően torontálvásárhelyi fiatalokból álló csoport járta be Erdély vadregényes tájait lelkészük, nt. Gyenge Károly tiszteletes úr kíséretével.