Valentina nem csupán népdalénekes, hanem népiének- és néptáncoktató is, emellett szociális munkás és mentálhigiénés szakember is. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Osztályán dolgozik szociális munkásként.

* Mikor kezdődött a nagy szerelmed a népi énekléssel?

— Már négy-öt éves korom óta a népi kultúrában mozgok, néptáncolással kezdtem Martonoson a helyi kultúregyesületben. A néptánc a mindennapjaim része lett, az volt a természetes, hogy ezzel foglalkozom, és a néptánchoz az éneklés is társult. Elvégeztem Magyarkanizsán az alapfokú zeneiskolát, és amikor középiskola-választás előtt álltam, akkor eldöntöttem, hogy a középfokú zeneiskolát is el szeretném végezni. Így alakult az, hogy egyszerre két középiskolába jártam, a Szabadkai Zeneiskolába és a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium angol szakára. A népi etnomuzikológus szakon népi éneket tanultunk heti öt órában, tehát tudatosan a népi éneklés tizenöt éves korom óta van az életemben, azóta tudom, hogyan használhatom ki jól a hangom. Valójában nem a középiskolai diplomával, hanem az ott megszerzett tudással tanítom a fiatalabbakat.

* Ha jól tudom, még csak középiskolás voltál, amikor belevágtál a tanításba.

— Igen, tizenhét éves voltam, amikor elkezdtem tanítani Szabadkán a Népkörben, mivel elment onnan a népiének-tanár, és megkerestek ezzel a feladattal. Ezután a horgosi Bartók Béla Magyar Művelődési Egyesületben is elkezdtem népi éneket oktatni, így egyszerre két iskola mellett két helyen tanítottam. 2019-ben lettem a bajai Duna Népzene-Néptánc Tanoda népiének-tanára, majd Martonoson néptáncot, Tordán pedig népi éneket kezdtem el tanítani. Ezek közül Baja esett ki az idén szeptemberben, de Szabadkán, Horgoson, Tordán és Martonoson továbbra is oktatok.

Csorba-Bagi Valentina

* Nagyon sűrű napjaid lehetnek, hiszen hétköznapokon Szegeden élsz és dolgozol, hétvégente pedig itthon vagy, és tanítasz.

— Pénteken, amikor befejezem a munkát, akkor hazajövök, és még aznap megtartom a négy-öt órámat Szabadkán. Szombat reggel Martonoson tartok két órát, utána Horgoson kettőt, és ezek után kéthetente megyek Tordára.

* Mi az, ami lendületet ad ehhez a tempóhoz és elhivatottsághoz?

— Most már mintegy tíz éve foglalkozom népiének-oktatással, ennyi idő után már meg tudom fogalmazni, hogy az motivál, hogy a gyerekek között lehetek, hogy tudást, hagyományokat, értékeket adhatok át nekik. Fontos számomra a velük töltött idő, az, hogy a segítségemmel közös sikereket érhetünk el, el tudom őket juttatni a különféle versenyekre, találkozókra. Igyekszem a vajdasági népi énekeseket átvinni a magyarországi versenyekre, a magyarországiakat pedig a vajdaságiakra, ez a szakmai kapcsolatok és barátságok megszületése miatt is lényeges. Szerintem mindannyiunknak sokat ad, hogy fejlődünk, eljutunk A pontból B-be, megpróbáljuk elérni a kitűzött céljainkat. Mintegy hatvan diákom van, akad közöttük fiatal felnőtt is, és jó érzés látni, követni, vezetni a fejlődésüket. Igyekszem kreatív és új dolgokat behozni a népi ének és a néptánc oktatásába, nincs egy kidolgozott tantervem, melyet szigorúan kell követni, hanem szeretem személyre szabni, hiszen kórusokat is oktatok, és egyénileg is. Szeretek kapcsolódni hozzájuk, mert feltölt, ha emberekkel foglalkozhatok, ezért is választottam a szociális munkás hivatást.

* Nagyon érdekes számomra, hogy a népi énekléssel a hagyományok felé fordulsz, miközben szociális munkásként a mai világ problémáival foglalkozol. Hogyan éled meg ezt a kettősséget?

— Azért szerettem volna szociális munkás lenni, hogy segíteni tudjak az embereknek, de főként azoknak a gyerekeknek, akik veszélyeztetve vannak a családjukban: vagy a családot megsegíteni, vagy pedig a gyereket kiemelni abból a közegből. Gondolkodtam azon, hogyan fogom a kettőt egyszerre csinálni, hiszen azt mindig is tudtam, hogy a népi ének és a néptánc állandóan jelen lesz az életemben, de attól tartottam, hogy ha ezt választom főállásnak, akkor az iránta érzett szeretetem idővel elmúlik vagy átalakul, és ezt akartam elkerülni. Ennek érdekében tudatosan így alakítottam, hogy a szociális munka a főállásom, és mellette oktatok. Nagyon szeretek szociális munkás lenni, jól érzem magam, és úgy gondolom, hatékonyan tudok működni. Természetesen fontos volt az egyensúly megtalálása, hiszen hétköznap a munkának élek, hétvégén pedig oktatok, ami gyakran a családtól és a barátoktól veszi el az időmet, de mivel lassan tíz éve így élek, ez a pörgés a normális számomra. Van már annyi önismeretem és önkontrollom, hogy úgy érzem, meg tudom tartani az egyensúlyt a két világ között, és megtapasztaltam az évek során, hogy én így tudok működni. A logisztikának nagyon jelen kell lennie az életemben, mivel ha verseny vagy fellépés van hétvégén, akkor hétköznapokon is hazamegyek Vajdaságba, hogy megtartsam a heti próbákat. Ez néha egy kicsit bonyolult tud lenni, de szerencsére nagyon megértő és alkalmazkodó a családom és a környezetem.

* Táborvezető is vagy. Mesélnél erről?

— Ez úgy alakult, hogy 2020-ban, a COVID idején otthon voltunk a barátnőimmel Martonoson, a szülőfalumban, és azon gondolkodtunk, hogy mit tudnánk csinálni. Eszünkbe jutott, hogy mindenki olyan területen tanul az egyetemen, amely a gyerekekhez kapcsolódik, és milyen jó lenne számukra létrehozni egy programot. Ebből az elgondolásból született meg az Érezd magad jól! tábor, mely egy egyhetes, napközis tábor Martonoson. Különböző korosztályokat szólítunk meg, és naponta két csoportban négy-négy órát vannak a gyermekek a táborban. Évről évre sokat fejlődött a tábor, és mostanra már meglehetősen sok gyerekkel működünk, ami nagyon nagy öröm számunkra, de egyúttal sok munkával is jár. A táboron kívül egyéb gyermekprogramokat is szervezünk a településen, melyek különféle alkalmakhoz, ünnepekhez kötődnek. A közelmúltban például egy ünnepre hangolódó gyermekprogramot tartottunk, ahol a kézműves- és a játékos foglalkozás után elmentünk a Mikulás-váró szentmisére és a gyertyagyújtásra. Előtte Márton-napi ünnepséget szerveztünk lámpás felvonulással. Mindannyiunkról elmondható, hogy a táborhoz igazítjuk a nyári szabadságunkat, mert nekünk ez fontos. Ha az ember szeretne adni valamit másoknak, az áldozatokkal jár, de megéri.

* Mire vagy eddig a legbüszkébb, ami a munkádat illeti?

— Jó érzéssel tölt el, ha egyénileg jól szerepelek, szép eredményt érek el, de mégsem ez jut először eszembe, hanem az, hogy a csaknem tíz év alatt ennyi gyerekkel és szülővel jól tudunk együttműködni, és hogy a gyerekeknek átadhatom a hagyományok éltetését. Tehát arra vagyok a legbüszkébb, amit ez alatt a sok év alatt felépítettem, és hogy ilyen gyerekek és szülők vesznek körül.

Képaláírás:

1 – Csorba-Bagi Valentina