MARGIT Zoltán, a VMSZ csókai polgármesterjelöltje, ZOMBORI Csaba listavezető és ÓNÓDI Ibolyka, a Tartományi Képviselőház egyéni jelöltje sajtótájékoztatón mondtak köszönetet azoknak a polgároknak, akik a választások első fordulójában bizalmat szavaztak nekik. Mint ismeretes, Margit Zoltán Predrag Mi...
Mint ismeretes, Margit Zoltán Predrag Mijiætyel, a Demokrata Párt jelöltjével jutott be a második fordulóba. Elmondta, meglátása szerint csak a VMSZ-nek van saját programja, a többiek a központi pártprogramot követik. A negatív kampány -- ellenszórólapok jelentek meg Csókán és Padén -- okozott ugyan kárt, de a VMSZ tekintélye nem csorbult. Ők nem kívánnak részt venni az ilyesfajta kampányban, senkit sem akarnak sértegetni, hiszen eddig is szókimondók, tettre készek és őszinték voltak, amit a jövőben is folytatni szeretnének. Margit Zoltán bejelentette azt is, hogy a lehetséges koalícióról a polgármesteri választás második köre után nyilatkozik, s hogy a Szerb Radikális Párt kivételével nyitottak mindenki felé.
Zombori Csaba szerint a hat tanácsnokkal a VMSZ lehet a legerősebb frakció, habár az eredmény lehetett volna jobb is. Ezt azzal magyarázza, hogy a párt soraiban voltak konfliktusok és csoportos széthúzások, de ezeket mára sikerült megoldaniuk. Kihatással volt az is, hogy a belgrádi székhelyű pártok is magyar jelölteket állítottak. Reméli, hogy a második fordulóban összefog a község magyarsága és felsorakozik a VMSZ polgármesterjelölje és programja mögé. Egyben felkéri a padéi polgárokat, ne dőljenek be a propagandának, amely gyalázza a csókai politikusokat. Továbbra is kezet akarnak nyújtani a község minden polgárának és egyaránt fejleszteni valamennyi települést. Egyébként Padén a jelenlegi önkormányzat érdeme az iskola tetőszerkezetének a megjavítása, a vízvezeték-körgyűrű és a főutca betonozása. A lehetséges koalícióról annyit mondott, hogy semmiféle radikális eszmével nem társulnak, a természetes koalíciós partnereiket helyezik előtérbe.
Ónódi Ibolyka, akire szintén újabb megmérettetés vár, azt rótta fel, hogy az első fordulóban nagyon kicsi volt a polgárok érdeklődése. Úgy tűnik, hogy a községben élők nem gondolkoztak el a választások komolyságán és tétjén. A megmaradás és a fejlődés szempontjából nagyon fontos lenne, hogy minél több magyar képviselő legyen a tartományi parlamentben. A szétszórt magyar szavazatokkal szétzilálódnak azok a magyar eredmények, amelyeket az elmúlt négy évben sikerült elérni. A tartományi jelölt azt üzente a padéi polgároknak, tudja, hogy abban a faluban nem mindenki szeretné, ha az új községi önkormányzat hozzájárulna a tiszai híd kiépítéséhez, ezért tiltanák meg egyesek, hogy a csókai politikusokra szavazzanak.
Valamennyien egyetértettek abban, hogy a radikalizálódással a vajdasági, azon belül pedig a magyar vívmányok kerülnek veszélybe. A polgárok csak akkor tudják megvédeni Vajdaságot és önmagukat, ha a második fordulóban tömegesen járulnak az urnákhoz.