Végbúcsú dr. Szöllősy Vágó Lászlótól
DUDÁS Károly
2012.10.31.
LXVII. évf. 44. szám

Elmennek sorra mind a legjobbjaink: viszi őket a tavasz, a nyár, a tél, s lám, viszi az ősz.

Nemrég még Dolinszky Árpád püspök úrtól, a közösségépítőtől vettünk végső búcsút, s most Szöllősy Vágó Lászlótól, a népművelőtől, a közösségmegtartótól. Fogyunk, mindegyre fogyatkozunk, árvaságunk szinte már tapintható.
Föltolulnak bennem az emlékek: az egykoriak, a húsz évvel korábbiak, a közös nagy elszánások és vállalások lelket nemesítő, közösséget erősítő szép emlékei, amelyek akár némi vigaszt is nyújthatnának, de nem nyújtanak, aztán az egymásnak feszülések borongósabb, ám a közös ügyet mégis és mindig előbbre vivő emlékei, végül a néhány nappal ezelőtti, lelkemből már soha ki nem téphető, el nem hessegethető emlék: a végső búcsúzkodás (ki gondolta volna, hogy az lesz?!) fájdalmas, torokszorító emléke.
Előttem egy fénykép, 1992. május 16-án a fennállásának 120. évfordulóját ünneplő szabadkai Népkörben készült, s a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség megalakulását kimondó összejövetel munkaelnökségéről készült. A szenttamási Fazekas János, dr. Kern Katalin és dr. Szöllősy Vágó László. Ketten már jóval korábban elmentek, s most Laci is — oly sokak szeretett Laci bácsija — végleg kilépett a képből.
Mondanom sem kell talán, hogy a Népkörben ő tartotta a bevezető előadást, mint ahogy ő volt Művelődési Szövetségünk megalakításának a kezdeményezője is. S annyi más fontos rendezvényünknek — köztük a Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok felújításának, a Vajdasági Magyar Kórusok Találkozójának a megálmodója és legfőbb lebonyolítója...
Húsz esztendőn keresztül, egészen az egyre inkább elhatalmasodó betegségéig volt legnagyobb ernyőszervezetünknek, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetségnek a főtitkára, itthoni, anyaországi és Kárpát-medencei nagy rendezvényeink legfőbb szervezője.
Munkabírása, kitartása, elszántsága — hajlíthatatlansága — példátlan volt ezen a tájon. Akik nem szerették — mert ilyenek is voltak —, bizonyára ezért nem szerették. Mi, akik szerettük, meg épp ezért szerettük. Mert maradéktalanul egyetértettünk az életét és munkásságát irányító legfőbb gondolatával: „Kötelességünk szolgálni a legszentebb ügyet — őseinktől ránk hagyott nyelvünket, kultúránkat, közösségként való megmaradásunkat.”
Szöllősy Vágó László példaképe nagy műveltségű édesapja és Kodály Zoltán volt, legfőbb fegyvertársa pedig felesége, Veronika, akinek elvesztése soha nem gyógyuló sebeket ütött rajta. Kodály Zoltánról szólva lapunknak adott nem régi nyilatkozatában elmondta: érzése szerint a XX. század nem adott még akkora magyart, mint amilyen ő volt. „Nem zászlót lobogtató, nem sírva vigadó, nem melldöngető, hanem cselekvő magyar. És erre volna szükség: minél több ilyen cselekvő magyarra, akkor talán a jövőnk is derűsebb lenne.”
Pénteken délután egy ilyen cselekvő magyart veszített el a délvidéki és az egyetemes magyarság. Nagyon fog hiányozni.
Nyugodj békében, Laci, kedves főtitkárom.
 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Művelődési Körkép rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..