1894. június 29-én született Akasztón. Kalocsán végezte el a középfokú és a felsőfokú teológiai tanulmányait, majd 1918. május 26-án pappá szentelték. Első kiküldetése Soltvadkertre szólította, onnan Szakai Károly plébános mellett lett káplán Péterrévén, egészen 1923-ig. Mielőtt végleg Péterrévére küldték volna, megfordult Horgoson, Szabadkán, Óbecsén és Újvidéken is. 1924-től egyházjogot kezdett el tanulni Szegeden, ahol 1926. február 12-én doktorátust szerzett.

Aktív írói és szerkesztői tevékenységet is folytatott, például a Szív Újságban, a Hírnökben, melynek szerkesztésével a faluban sem hagyott fel.

Dr. Takácsnak nem volt jugoszláv állampolgársága, ami miatt 1934 végén kiutasították az országból. Végül 1935. július 9-én megkapta a jugoszláv állampolgárságot.

Péterrévére 1936. szeptember 24-én térhetett vissza végleg, amikor is a Püspöki Hatóság kinevezte a falu plébániai kormányzójának. Dr. Takács Ferenc azonnal hozzálátott a Mindenszentek-templom felújításához. Új tetőt és toronytetőt helyeztek fel, kibővítették a sekrestyét, valamint külsőleg is megújították a vakolatot. Az ehhez szükséges pénzt a falu lakosai adták össze, mivel dr. Takács hatalmas népszerűségnek örvendett a lakosság körében. Még azt is indítványozták, hogy plébánossá nevezzék ki adminisztrátor helyett. A püspök 1940. március 16-án ténylegesen ki is nevezte.

1941 tavaszán, a magyar csapatok Bácskába való bevonulása után, Péterréve is ismét a Kalocsai Főegyházmegye alá került. A faluban létrehozták a leventeintézményt is, melyben aktív szerepet vállalt maga dr. Takács is.

A plébános a magyar kultúra támogatója és előmozdítója volt. Péterréve már akkor is nagy településnek számított, így számos egyesület jött létre, mint például a legényegylet, Sportegyesület, Iparos Olvasókör Ifjúsága, Polgári Olvasókör, Népkör, Kisgazdakör. A Katolikus Legényegylet élére 1936-ban került, de mellette nagy támogatója volt a műkedvelő színjátszásnak is. Egyik segítőtársa dr. Kiss Imre volt, Péterréve egyik legelismertebb lakosa és jótevője. Vezetésükkel 1938 őszén megindultak a népművelő előadások is a Népkörön belül.

1941. december 29-én a belügyminiszter rendeletével Bács-Bodrog vármegye törvényhatósági bizottsági taggá nevezte ki. A délvidéki területek visszacsatolása után huszonöt rendkívüli képviselőt hívtak be a Magyar Országgyűlésbe, egyikőjük volt dr. Takács Ferenc mint Zsablya és Titel kerületi képviselője, valamint a Magyar Élet Párt tagja. Ünnepélyes bevonulásuk 1942. február 9-én történt meg. A parlamenti ülésnapok idején Sashalmon élt testvérénél, de állandó lakcíme továbbra is Péterréve volt, plébánosi tevékenységét is folytatta. Képviselői mivoltában főként az egyházi ügyeket képviselte, részt vett a Bácskába betelepített bukovinai székelyek lelkipásztori ellátásának megszervezésében is. Felterjesztést tett egyháziadó-ügyekben is, amit az érsekség külön megköszönt.

Az Óbecsei Járás főszolgabírója a 103.600/1943. K. M. számú rendelet 9.§.-nak 2. bekezdése alapján Péterréve Község közellátási bizottsága tagjának nevezte ki, így részt kellett vennie a közellátási bizottság gyűlésein is.

A II. világháború a végéhez közeledett, a magyar katonák már visszavonulóban voltak, a partizán és az orosz katonák pedig elérték Péterrévét is. Korabeli feljegyzések szerint dr. Takács Ferenc plébános 1944. október 8-án átvitte az oltáriszentséget a zárda kápolnájába, így nem volt szentmise a templomban egészen 12-éig. A plébánost november 9-én, 8 órakor hurcolták el, majd véres kínzások után nyilvánosan kivégezték.

A falu lakossága megrettent, szeretett plébánosát, támogatóját vesztette el. Sokáig a kivégzés nyomait sem merték eltüntetni. Leonissza nővér így írt a történtekről: „1944-ben pedig sok minden történt. [...] Féltünk, mert kivégzések voltak. Hallottuk többektől, olyan 200 körül úgy mondták. Az egyik napon 1944. november 19-én Szent Erzsébet vasárnapján végezték ki dr. Takács Ferenc plébánost. Csak egy nővér nézte végig a kivégzést Donáta nővér, hogy el tudja mondani az utódoknak. Dr. Takács Ferenc plébános kívánsága az volt, hogy a paptársát engedjék hozzá, Ft. Török Vince káplánt, de az félelmében úgy elrejtőzött, hogy nem találták meg sehol. Golyóáltali halállal halt meg. Egy szerb ember lőtte le, aki később megőrült. Temetőbe vitték az árok szélére, előre kiásott sírba tették, koporsó nélkül. A temetőcsősz ásta ki a sírt, de nem tudta, hogy kinek. Neki kellett eltemetni, csak belökték a sírba, és így ülve maradt. Ezt a temetőcsősz mondta el.”

Máriás (szül. Pintér) Matild (1930) így emlékezett vissza a kivégzésre: „Előbb már ki volt adva, hogy valamilyen konferencia lesz, hívták a népet össze. Akkor lőtték le, kivezették, fekete kendővel bekötötték a fejét és a fához kötözték és úgy lőtték le. Aztán azt mesélték, hogy úgy vitték ki nyilván olyan kis kocsival a temetőbe. Kinn volt a reverendájának a széle, így az emberek tudták hová temették. A temetőbe a fal mellé lett temetve.”

Dr. Takács Ferenc önként vállalta a vértanúságot, bár semmilyen tettel nem vívta azt ki, politikai tevékenysége nem adott volna okot halálára. Elmenekülhetett volna a partizánok elől, ő mégis a hívei mellett maradt, hiszen tudta, hogy elítélendő dolgot nem tett. A kivégzők példát akartak statuálni, és megrettenteni a lakosságot azzal, hogy egy nagy magyarnak mondott embert végeztek ki.

Dr. Takács Ferenc vértanú plébános, magyar országgyűlési képviselő életútja példaértékű. Személye a mai napig köztiszteletben áll Péterrévén, az idősebbek gyakran emlegetik, hogy tevékenysége alatt milyen sokszínű volt a kulturális élet, milyen sok rendezvény volt a faluban.

Készült a VMMI közreműködésével. Javaslattevő és fényképek: Györe Decsov Emese. Kapcsolódjon be az értékgyűjtő mozgalomba. 

Cím: www.ertektar.rs