A költő, író, szerkesztő, újságíró kilencven évvel ezelőtt, 1921. április 30-án született Adán, és 1993. június 5-én hunyt el Szabadkán. Az elemi iskola elvégzése után szabónak tanul, utána szülővárosában polgáriba iratkozik, majd Kanizsán magánúton befejezi az iskolát - végül újságíró lesz. 1937 és 1941 között Újvidéken dolgozik szabóként, majd 1946-ban Adán alapít szabószövetkezetet. Rendszeresen tudósítja a Magyar Szót, 1949-től 1984-ig az újvidéki és szabadkai szerkesztőség munkatársa, szerkesztője; 1984-ben vonul nyugdíjba. A zajos gyűlések, a belső ellentétek, a sajtóban megjelent polémiák, a tartomány és Szabadka, valamint Újvidék gondjai végigkísérték életét. Az ember, az aktivista Urbán János képes volt arra, hogy önállóan döntse el: mi igaz és mi hamis. Mindig azt hangoztatta, hogy a humanizmus nem tan, hanem vívmány, és az ő humanizmusa összhangban volt kora ellentmondásosságával, felvilágosult társadalmi gondolkodásával...
Művelődési életünk és városunk tragikus évében, akkor, amikor a nyakunkra hozták a ''csizmás kandúr”-t, amikor bekövetkeztek a ''forradalmi változások”, amikor bort ittak és vizet prédikáltak, Urbán János a szerkesztőségben megkérdezte tőlem:
- Mit csinálnak veletek?
- A város elöljárói parancsba adták nekünk, hogy kutyahűséggel szolgáljuk az új színházi - és nemcsak a színházi - eszmék hordozóját, a ''megváltó”-t.
Urbán János - aki 1937-től részt vett a munkásmozgalomban, a Híd terjesztője, a szabadkai Munkásotthon szervezője, aki társával, az örök szerkesztővel, Dévavári Zoltánnal, Horvát Emmával és másokkal létrehozta az Életjel nevű irodalmi élőújságot, aki évekig volt az Üzenet fő- és felelős szerkesztője (1978-1985), aki 1982-ben megkapta a Szenteleky Kornél Irodalmi Díjat, aki néha ezer ember helyett tette a dolgát, és semmiért sem kért fizetséget, aki megpróbálta színes cérnával foltozgatni nyomorult világunkat e felelet hallatán elsápadt, s végül csak ennyit mondott:
- Megkezdődött...
Hogy mi kezdődött meg, azt tudtuk valamennyien, és ehhez a szörnyű kezdéshez a párt, Urbán János pártja is asszisztált. Csakhogy Urbán János sohasem árulta el a pártját, a párt árulta el önfeláldozó, humánus lelkületű tagjait, vezető embereit.
Urbán János és az emlékezet. Emlékképeket festett a múltról. Egy alkalommal azt mondta: ''Nekem az otthon gondolata mindig nyugtalanság, vágyódás, megindító és visszahúzó ellentét, valóságkeresés, a múlt és a jelen összehasonlítása, a holnapba nyúló hagyomány iránti kíváncsiság.” Ehhez tartotta magát életének utolsó napjaiban is, amikor hosszú sétákat tett Szabadka utcáin. ''Bár okosabb, bölcsebb dolog - mondta egyszer - a ránk szabaduló pokolból, előle a halhatatlanságba menteni magamat, ha ugyan évek múltán nyom majd valamit a latban a nevem, a munkásságom.”
Nem, nem felejtettük el. Nem felejtettük el, hogy megírta Cseh Károly életútját, életben tartotta a Hidat és az Életjel élőújságot, és látjuk magunk előtt a munkásmozgalom aktivistájának sugárzó és tiszta, olykor könny borította arcát. Joga volt ahhoz, hogy bízzon, dolgozzon. Amit ránk hagyott, azok a könyvek: versek, novellák, regények - és egy mondat, melyet napjainkban is érdemes megszívlelni: ''Ott segítsünk mindig, ahol a legnagyobb a szükség.” S ehhez a segítséghez ma nagyon hiányzik Urbán János: hiányzik a hite az élet és az álom ingajáratában.
Életjel - versek (Szabadka, 1953), Álmok a Tiszánál - versek (Szabadka, 1955), Fölszakadnak a felhők - versek (Szabadka, 1958), Koldusjáték - elbeszélések (Újvidék, 1960), Fanyar szüret - versek (Újvidék, 1962), Átkelés - elbeszélések, tárcák (Újvidék, 1966), Tűzsziget I. - munkásmozgalmi krónika (Újvidék, 1967), Ajándék - elbeszélések gyerekeknek (Újvidék, 1972), Haláltépett élet - Bakos Kálmán életrajza (Szabadka, 1973), Fáklyafényben - Cseh Károly életrajza és írásai (Újvidék, 1974), åstehetség - Csépe Imre életrajza (Újvidék, 197), Kőposta (elbeszélések, karcolatok, Újvidék1977), Sziromfészek - elbeszélések gyermekeknek (Szabadka, 1979), Tűzsziget II. - munkásmozgalmi krónika (Újvidék, 1980), Holdudvar - válogatott elbeszélések (Újvidék, 1981), Látomás a fennsíkon - versek (Szabadka, 1981), Örömhalom - életképek (Újvidék, 1986), Rianás (Szabadka, 1990)