home 2024. április 21., Konrád napja
Online előfizetés
Urbán János
B. Z.
2005.02.22.
LX. évf. 8. szám

A szerkesztő, újságíró, vers- és prózaíró Adán született 1921. április 30-án, Szabadkán hunyt el 1993. június 5-én - 1982-ben megkapta a Szenteleky Kornél Díjat - 1937-től a munkásmozgalom résztvevője, Ada és környéke történetét írta meg a Tűzszigetben, hatalmas anyagot feldolgozva feltárta a történ...

A szerkesztő, újságíró, vers- és prózaíró Adán született 1921. április 30-án, Szabadkán hunyt el 1993. június 5-én - 1982-ben megkapta a Szenteleky Kornél Díjat - 1937-től a munkásmozgalom résztvevője, Ada és környéke történetét írta meg a Tűzszigetben, hatalmas anyagot feldolgozva feltárta a történelmi múlt legmélyebben húzódó gyökereit - Az irodalmi életbe versíróként lépett be, az olvasóközönség a közvetlen élmény költőjeként ismerte, talán azért, mert egyszerű emberek sorsának a motívumait szólaltatta meg - Csépe Imre és Cseh Károly életrajzán is dolgozott - Az Életjel irodalmi élőújság alapító tagja
A vajdasági magyar irodalomtörténet mindig számon tartotta, tartja ma is az ún. ,,Tisza mentiek'-et: Tari Istvánt, aki elsősorban versírónak nevezi magát, továbbá Szügyi Zoltánt (első kötete a 70-es években jelent meg), Cs. Simon Istvánt, akit a kritika a ,,spontán lírai költő ritkaságszámba menő mintaképének' tart irodalmunkban, Sinkovits Pétert, a Magyar Szó sok évi budapesti tudósítóját, Kalapáti Ferencet, a ,,hosszú versek' kedvelőjét, Beszédes Istvánt és másokat. Mindenképpen a Tisza mellől indult el Urbán János is, az újságíró, szerkesztő, vers- és prózaíró, akivel a múltban nemegyszer az Életjel irodalmi élőújság rendezvényein és a színházi bemutatókon futottam össze, s csak annyit tudtam róla, hogy ihlete minden időben, fiatalkorában is elsősorban szülőfaluja, Ada (és környéke) világából, életéből, történelméből táplálkozott. Emlékképeket festett a múltról. Egy alkalommal a következőket nyilatkozta: ,,Nekem az otthon gondolata mindig nyugtalanság, vágyódás, megindító és visszahúzó ellentét, valóságkeresés, a múlt és a jelen összehasonlítása, a holnapba nyúló hagyomány iránti kíváncsiság'. Ehhez tartotta magát mindvégig, életének utolsó napjaiban is, amikor hosszú, nagyon hosszú sétákat tett Szabadka utcáin, hogy szívében, lelkében megnyugodva hulljon este az ágyba, még mindig reménykedve abban, hogy elvégezheti mindazt, amit eltervezett, mert néhanapján erkölcsi eligazítást akart adni ezekben a mindenki számára zűrzavaros időkben. ,,Bár okosabb, bölcsebb dolog - mondta egyszer - a ránk szabaduló pokolból, előle a halhatatlanságba menteni magamat, ha ugyan évek múltán nyom majd valamit a latban a nevem, a munkásságom...'
Említettem, hogy gyakran a színházban találkoztunk. Urbán János Cseh Károly életrajzát is megírta, írásait összegyűjtötte. Gobby Fehér Gyula a néphősről szóló drámájában, dokumentumjátékában, a Szabadkai Népszínház magyar társulatának előadásában én is szerepeltem, a mozgalmi embert személyesítettem meg szerény tehetségem szerint. Az előadás után Urbán János gratulált nekem és színésztársaimnak, halkan pedig annyit mondott, hogy játékomból, alakításomból hiányzott a tűz, a szikra, a forradalomba vetett hit. Én csak egy embert állítottam színpadra, egy szenvedő embert. S aztán - évek múltán - Nagybecskereken, a Madách Színháztársulatával színre vittem Az ötödik fénykép című drámát, amely Szervó Mihályról szól. Urbán János ebből az előadásból is hiányolta a tüzet, a szenvedélyt, a dacos ellenálló szenvedélyét, nem vittem a néphőst a barikádokra, hanem a konyhában, a hálószobában hagytam nyüglődni. Szervó Mihály és Cseh Károly a párt emberei voltak, illik őket fennköltebb hangon megszólaltatni. Ők ketten hidat vertek a jövő felé. Nem vitatkoztam Jánossal, mert tudtam: munkásmozgalmi emberrel van dolgom, aki már 1937-től kezdve a mozgalom résztvevője volt, éles hangú forradalmár, a Hidat terjesztette, szervezője volt a szabadkai Munkásotthonnak. Hosszú úton ment, hosszú beszédeket mondott, lázított és hevített. Urbán János, aki Adát elhagyva Szabadkán szabónak tanult, és a polgárit magánúton Adán és Kanizsán végezte el, nem törhető, nem győzhető meg, neki nem mondhatom azt, hogy a párt embere is csak egyszerű halandó. De hát Urbán János leírta: ,,Én egy nagy társadalom tagjának/ érzem magam, nem vagyok hazátlan/ bitang, tartsatok számon mint igás/ barmot a napszámos családban. - Jogom van bízni, hinni, a magam/ nevében, a küzdelem felvértezett,/ harcra éget: én nem tétlen bánattal/ köszöntöm a jövend nemzedéket'.
Bori Imre megemlíti könyvében, hogy Urbán János meditatív hajlamai ütötték rá a pecsétjüket műveire, a világot, a jelent és a múltat általában intim költői önkörben szemlélte, s a kifejezésmód tekintetében sem lépte át az örökölt lírai formákat. Juhász Géza Urbán János novelláiról írt összefoglaló tanulmányában az elbeszélőnek a hőseivel való érzelmi azonosulását taglalja, a hősök egyetemes jóságát tartja jellemző vonásának, s arra is rámutat, hogy ,,az együttérzés arra készteti az írót, hogy hősei szinte túltegyenek egymáson a jóságban'.
Amit ránk hagyott - hatalmas életmű. Bár első verseskötetét, Életjel címmel 1953-ban jelentette meg, Szabadkán. További munkái: Álmok a Tiszánál, versek, 1955; Fölszakadnak a felhők, versek, 1958; Koldusjáték, elbeszélések, 1960; Fanyar szüret, versek, 1962; Átkelés, elbeszélések, tárcák, 1966; Tűzsziget I., munkásmozgalmi krónika, 1967; Ajándék, gyermeknovellák, 1972; Haláltépett élet, Bakos Kálmán életrajza, 1973; Fáklyafényben, Cseh Károly életrajza és írásai, 1974; Őstehetség, Csépe Imre rövid életrajza, 1977; Kőposta, elbeszélések, karcolatok, 1977; Sziromfészek, gyermeknovellák, 1979: Tűzsziget II., munkásmozgalmi krónika, 1980; Holdudvar, válogatott elbeszélések, 1981; Látomás a fennsíkon, versek, 1981; Örömnap, gyermeknovellák, 1986; Parázsföld, helytörténeti tan., 1988; Lángérdem, helytörténeti tan., 1989; Rianás, versek, 1990.
1946-tól a Magyar Szót tudósította Adáról, szülőfalujában szabószövetkezetet alapított. Évekig volt a napilap újvidéki és szabadkai szerkesztőségének a munkatársa, szerkesztője. Lelkesen támogatta az Életjel minden megmozdulását, Dévavári Zoltán fáradozását. Leírta, elmondta: ,,Az Életjel szerkesztősége mellett a döntő tényező, a sorsfordító erő mindenkor az előadók, a munkaterv megvalósítói voltak.' Urbán János 1978-tól 1985-ig az Üzenet fő- és felelős szerkesztője volt, 1982-ben megkapta a Szenteleky Kornél Díjat. Ma már ritkán kerül szóba. Sokan nagyon keveset tudnak Urbán Jánosról, akinek rendíthetetlen hit fűtötte a lelkét, s ez átsüt minden során, amit leírt nekünk az élet és az ember egyszerűségéről.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..