Németh Kristóf fiatal színművészt a legtöbben a magyarországi RTL Klub népszerű napi sorozatából, a Barátok köztből ismerik. Számára azonban az a legfontosabb, hogy egyszerre több lábon álljon. Mint mondja: a napi sorozatokban sohasem tudni, hogyan alakul a főhős sorsa. Történetüket a forgatókönyvírók a nézők igényei szerint alakítják, és bármikor kiírhatnak egy karaktert. A Barátok közt rosszfiúja, Kertész Géza most éppen börtönbüntetését tölti, ezért az ő karakterét megformáló Kristóf egy ideig nem játszik a sorozatban. Ezért most jut ideje több színházi szerepre, jelenleg például egy kétszereplős előadásnak, a Párnakönyvnek a főszerepére. Az előadás egy 10 éves viszonyt mutat be visszafelé haladva az időben: a szakítástól kezdve az első találkozásig. A Párnakönyv arról a csodáról és pokolról szól, amit szerelemnek neveznek. A népszerű színész színházigazgatóként is megállja a helyét. Ő a vezetője és résztulajdonosa a budapesti Játékszínnek. Mottója, hogy nagyon jó színházat kell csinálnia, minden este teltházas előadásokkal, mivelhogy magánszínházként állami támogatásra nem számíthat. A 25 éves pályafutása során szerzett televíziós, rádiós és színházi tapasztalatai igazgatóként most a hasznára vannak. A napokban a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ vendége volt. A Winteretno Fesztivál keretében szervezett közönségtalálkozón érdekes és izgalmas anekdotákat is mesélt kollégáiról, színpadi bakikról, valamint azokról a vicces helyzetekről, amelyekbe egy-egy előadás során vagy épp a sorozat adta népszerűsége folytán keveredett. A 38 éves színész magánéletéről is szívesen beszélt. Zátonyra futott házasságáról azt mondta, hogy feleségével békésen váltak el egymástól, baráti kapcsolatban vannak, és mindketten imádják ötéves fiukat, Lőrincet.
— Nem múlik el nap, hogy valaki fel ne ismerne, és oda ne jönne hozzám, de ezzel nyilván a többi kollégám is így van, hiszen kétmillióan nézik ezt a sorozatot, és a nagy részük csak abban lát minket, a színházba nem jut el. Számukra mi olyanok vagyunk, mint amilyen karaktereket a sorozatban játszunk. Sőt, némely ember teljes mértékben azonosít minket a szerepünkkel. Nagyon sokan azt hiszik, hogy a Barátok közt is éppolyan, mint amilyen a Győzike Show volt, hogy Kertész Géza, Berényi Miklós és a többiek ott élnek a Mátyás király téren, és esténként megmutatják, hogy mi történik velük. Nekem több év kellett, hogy elhiggyem, valóban így gondolják. Ezzel kapcsolatban nagyon sok érdekes helyzetbe keveredtem kollégáimmal együtt. Számomra az egyik legemlékezetesebb az a történet volt, amikor egy közúti ellenőrzés során megállított két rendőr, egy fiatalabb és egy idősebb. A fiatalabb szélesen mosolygott, az idősebb pedig rendkívül aprólékosan átvizsgálta a papírjaimat, az autómat, láttam rajta, hogy gyanús vagyok számára. A sorozat akkoriban épp Barta Zsolt (Rékasi Károly kollégám személyesíti meg) meg Kertész Géza pénzhamisítási történetéről szólt. Már vagy 20 perce nézegette a kocsimat, a papírjaimat, de amikor még a csomagtartómból is kipakolt mindent, a társa megszólat: „Főnök, ne szórakozzunk már, engedjük tovább a művész urat!” De ő csak tovább folytatta az ellenőrzést. A kollégája ekkor magyarázni kezdte neki, hogy a Barátok köztben bűnözőt játszik a művész úr… Erre a válasz: „Én csak arra emlékeztem, hogy körözzük!” Ez szó szerint így történt.
* Mit gondolsz, vajon a sorozatbeli népszerűségednek van-e színházba csalogató hatása?
— Sohasem tagadtam meg azt, amivel a televízióban foglalkozom, noha sok színházi alkotó számára ez egy lenézett műfaj. Sokak szerint színészhez méltatlan dolog napi sorozatban szerepet vállalni. Valóban teljesen más műfaj, mint a színház, és a célközönsége is más. Tehát nem minden sorozatnézőből lesz színházba járó, és nem minden színházba járó nézi az RTL Klub csatornán a Barátok köztöt. Ugyanakkor van egy közös halmaz is. Elsősorban a fiatalok közül mennek el sokan csak azért egy-egy színházi előadást megnézni, hogy testközelből láthassák a kedvencüket, akivel estéről estére találkoznak a televízióban. Sokan aztán ott ragadnak a színházban, rendszeres színházlátogatókká válnak. Egyszóval tagadhatatlan, hogy sokak érdeklődését a televízió adta népszerűség keltette fel a színházi munkám iránt. Ennek ellenére sem tartom helyesnek, ha az ember mindent egy lapra tesz fel. Tehát ne csak televíziós szereplő legyen, mert ez a sikerlufi könnyen kipukkadhat. A Barátok köztöt 1998 óta sugározza az RTL Klub, és eddig már több része került műsorba, mint amennyi annak idején a Szabó családnak vagy a Szomszédok teleregénynek. Példátlan a sikere, de nem tart örökké, ugyanakkor bármi történhet a karakterekkel, bármikor kiírhatnak valakit a történetből. Bármi történhet a figurával és a csatornával is. A sorozatban való szereplés biztos egzisztenciát teremt a színészeknek, de nem egy egész életre. Ezért nagyon fontos, hogy a színész mással is foglalkozzon, hogyha netán kikerülne a sorozatból, másutt is boldogulhasson. Aki hivatásszerűen űzi ezt a szakmát, azt nem is elégíti ki csupán a televíziózás, annak szüksége van arra, hogy a színpadon is játsszon. A televíziós szereplők 80-90 százaléka csak televíziós műsorokban szerepel, nagyon kevesen vannak olyanok, akik, mint mi, megmaradtunk színházi színésznek is. Engem az nem őröl fel, ha több helyen is kell dolgoznom. Sok olyan kollégám van, aki ha frusztrálódik vagy stressz éri, az alkoholhoz nyúl. Én is rendkívül szeretek mulatni, de annak a híve vagyok, hogy az ember nem teheti magát tönkre sem fizikailag, sem szellemileg. Természetesen egy bemutató után úgy is lehet lazítani, hogy az ember mulat egyet a kollégáival, de ha a görcsoldáshoz naponta szüksége van valamilyen mákonyra, akár alkoholra, akár kábítószerre, nos, akkor annak a pályája meg az egészsége látja kárát. Nyugat-Európában, az angolszász területeken vagy az Amerikai Egyesült Államokban szinte kivétel nélkül atlétatermetű férfiak és modellalkatú hölgyek indulnak el a színészi pályán (persze, nem Danny De Vitóra vagy más karakterszínészekre gondolok), mert ott ma már a hosszú színészi pálya egyik alapfeltétele, hogy az ember szellemileg és fizikailag is jó erőben legyen, hogy ne kövessen el szakmai hibákat, ne írja ki magát a pályáról. A stresszt pedig sportolással vagy akár a művészeteknek való hódolással is oldani lehet. Én például előszeretettel járok színházba, nemcsak játszom, hanem élvezettel nézem is a kollégáimat a színpadon. Én így oldom a stresszt. Többet ér egy jó színházi előadás, mint három feles. Ahhoz, hogy valaki hosszú távon is sikeres legyen, annak nemcsak jó erőben kell lennie, hanem tudnia kell énekelni és táncolniis, kitűnően meg kell tanulnia a szövegeket, a rábízott feladatokat pedig becsületesen el kell végeznie. Ez a színész sikerének a titka.
* A színészi, színházigazgatói, televíziós és egyéb munkáid mellett mennyi idő jut a kikapcsolódásra, a magánéletre?
— Elváltam sajnos, zátonyra futott a házasságom, az életemnek ez a része nem egy sikertörténet. Mindazonáltal kitűnő viszonyban vagyok a volt feleségemmel. Megállapodtunk abban, hogy ha már a házasságunk nem volt példás, legalább a válásunk legyen az. Jóban vagyunk egymással, mindennap beszélünk, gyakran találkozunk, egymás életének részei vagyunk. Van egy közös gyermekünk, az ötéves Lőrinc, akit mi Lócinak hívunk. Ő velem él, de a nevelését az édesanyjával közösen végezzük. Mi nem torzultunk el a válásban: attól, hogy nem együtt fogjuk leélni az életünket, még jó viszonyban maradtunk. A mi kisfiunk egy tökéletesen ép lelkű gyermek, csodálattal tekint a világra. Amikor hazamegyek egy színházi előadás után, vagy éppen a színházvezetői gondok terhe nyomaszt, ha ő rám mosolyog, abban a pillanatban elfelejtem a nehézségeket. Otthon már nem színész vagyok, sem igazgató, hanem apa meg játszótárs, és az, akit ez a kis bokszbajnok legyőzhet mindennap. Ő a színház világába született bele. Észrevettem, hogy amióta egy magánszínházat igazgatok, új játékot játszik. A diafilmvetítőbe nem teszi be a filmet, csak bekapcsolja. A fényt, amelyet az kirajzol, az asztal alá irányítja. Az az ő kis színháza. Kis figurákat tesz bele, azok a színészek. Amikor figyelmeztetem: Lóci, ideje lefeküdni!, azt feleli: „Jó apa, csak előbb kitakarítom a színházam, leoltom a fényeket, és bezárok!”
Molnár Edvárd felvétele