Érdemes néha elidőzni műkedvelő színjátszásunk múltjának egyik-másik korszakánál. Érdemes, mert nemcsak azokkal a körülményekkel, lehetőségekkel ismerkedhetünk meg, amelyek a mozgalmat meghatározták, hanem párhuzamot is vonhatunk a múltja és a jelene között. S ez a párhuzam sok mindenre felhívhatja a figyelmünket, és persze el is gondolkodtathat bennünket.
Ezúttal műkedvelő színjátszásunk húszas és harmincas éveivel kapcsolatban szeretnék egyet s mást megjegyezni.

Elgondolkodtató adatok

Lehet, hogy kissé furcsán hangzik, de a két világháború között térségünkben a magyar nyelvű színjátszás sokkal tömegesebb, szerteágazóbb volt, mint ma. Pedig a körülmények, a lehetőségek akkor sem voltak igazán megfelelőek. Ennek ellenére akkor még volt csúrogi, zsablyai, regőcei, fejértelepi, ópávai, rumai és belgrádi magyar nyelvű színjátszás. Ma már, ugye, nemigen beszélhetünk róluk, és talán el sem hisszük, hogy valamikor ezekben a helységekben a világot jelentő deszkákról magyarul szóltak, szólhattak a színjátszók.
Mindenképpen fontos tény, hogy az említett korszakban műkedvelő színjátszásunknak jelentős számbeli támogatottsága volt. Tudnunk kell azonban, hogy a felsorolt helyeken mi történt a magyar közösségekkel, nemzettársainkkal. Vagy ez kizárólag a demográfusok dolga?

Műkedvelő színjátszásunk fellegvára

A két világháború között műkedvelő színjátszásunk életében meghatározó szerepe volt a szabadkai Népkör tevékenységének. A mozgalom fellegvára volt a szó igaz értelmében, sőt nemcsak a színjátszó mozgalomé. Különösen kimagaslott a színjátszók tevékenysége, amikor Garay Géla, színházi életünk jeles képviselője bekapcsolódott a Népkör értékteremtő munkájába.
Garay Béla, színházi életünk kimagasló alakja 1924 júniusában tért vissza szülővárosába, Szabadkára. A neves színművészt pályája a magyarországi színházakhoz kötötte. Ott vált ismertté, ott szerzett hírnevet, rangot magának. Amikor végleg hazatért, elköszönve a magyarországi színészettől, az ott szerzett tapasztalatokat, a rendkívül gazdag szakmai ismereteket igyekezett átadni a Népkör színjátszóinak. Bekapcsolódott a munkájukba, sőt elvállalta az akkori társulat irányítását, újrateremtését, és nagyon hamar olyan eredményeket ért el, amelyek messzemenően meghatározták a Népkör színjátszóinak a térségben betöltött mozgósító szerepét.
Garay Béla önéletrajzi kis könyvében ezzel kapcsolatban többek között ezt írja: ,,A Népkör tevékenysége nagymértékben hozzájárult a jugoszláviai magyarság önálló szellemi életének kialakulásához és megszilárdulásához. Példát mutattunk a vidéki amatőr színházaknak, műkedvelő együtteseknek is a műsor összeállításában, úgyhogy rátaláltak önmagukra: már nemcsak a nagyvárosok színházainak utánzására szorítkoztak, hanem új utakat kerestek, eredeti bemutatókat tartottak!''
Tény és való, hogy a szabadkai Népkör akkori, állandóan bővülő, erősödő társulata missziót végzett a két háború között. A Népkör színjátszói mindenhol ott voltak, ahol csak szükség volt rájuk. Ott voltak, hogy hitükben, önbizalmukban erősítsék a nemzettársaikat. Garay Béla, a Népkör színjátszóinak ebbéli küldetéséről sem feledkezik meg, az említett kis könyvében, amikor megjegyzi, hogy: ,,...a Népkör színjátszói nemcsak a városban tartottak előadásokat, hanem Vajdaság-szerte igyekeztek leküzdeni a közönyt és hirdették a kultúrát, anyanyelvünk szépségét. Utaztak vonaton, ha kellett, mentek gyalog, mint a régi színészek. Tanítottak és tanultak...'!
A szabadkai Népkör színjátszó társulata széles körű tevékenységének, mozgósító szerepének köszönhetően a két világháború között megerősödött a térség színjátszó mozgalma, amely aztán a kisebbségi sorsba kényszerített magyar közösség szellemi életének egyik igen jelentős tényezőjévé vált.