home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Tóbaiak vendégszereplése Muzslyán
Kónya-Kovács Otília
2013.04.24.
LXVIII. évf. 17. szám
Tóbaiak vendégszereplése Muzslyán

A Muzslai Petőfi Sándor MME-ben mutatkozott be idei darabjával a tóbai Petőfi Sándor MME amatőr színészgárdája. A Kilencen, mint a gonoszok című produkció kortárs szerző, Horváth Péter vígjátéka. Az előadást a nagykikindai Tóth János rendezte.

Tóbán több mint húsz éve működik a színészcsoport, és szinte minden évben be is mutatkozik egy-egy darabbal a nagyközönségnek. Pillanatnyilag 25 személy tevékenykedik lelkesen, két hónap alatt készültek el az előadással.
Mint minden évben, az idén is részt vettek a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozóján. Ezúttal is sikert arattak, a legjobb férfi főszereplőnek járó Szilágyi László-díjat ugyanis a tóbai Szántó Tivadar érdemelte ki Slómó alakjának megformálásáért. A legjobb férfi mellékszereplőt megillető Nagy István-díjat Baka András vehette át, a Forum Könyvkiadó különdíját Lackó Farkas Erzsébet érdemelte ki, és a közönségnek is ez az előadás tetszett a legjobban.
A tóbai társulat a Kilencen, mint a gonoszok című darabbal már bemutatkozott néhány településen (pl. Magyarcsernyén, Szentmihályon, Tordán, Tamásfalván, Nagykikindán), és májusban legalább három településen szeretne fellépni.
 

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..