Péter László nyugalmazott színművész mostanában már teljesen felhagyott a színészkedéssel. Ebből az alkalomból, egy kis nosztalgiával, a régi szerepeit ábrázoló fényképeit nézegetve, áttekintettük pályafutását.

— Amatőr színészkedéssel kezdtem Temerinben, még diákkoromban. Vígjátékokban, operettekben léptem fel. A középiskola befejeztével, 1953 tavaszán felvételi vizsgára jelentkeztem a szabadkai Népszínházban. Akkoriban Laták István volt a magyar társulat igazgatója. Még az év őszén egy újabb felvételi vizsgán estem át, és akkor szerződtettek a színházhoz. A továbbiakban kétévenként kaptam újabb szerződéses megbízatást. A Népszínházban kilenc évet töltöttem. Akkoriban mindannyian fix fizetést kaptunk, így a pénz miatt nem voltak nézeteltérések közöttünk, de más dolgok miatt sem. Együtt voltunk mi, színészek, az opera, a balett, a zenekar, a kórus, a magyar meg a szerb együttes. Közös újévezéseket szerveztünk, nyáron meg a szakszervezet lakásokat bérelt a tengerparton, és kedvezményes áron nyaraltunk. Mondhatom, annak idején belecsöppentem a mézescsuporba. Akkor igazán lehetett szeretni a színházat.

• Melyik szerepeid a legemlékezetesebbek?•

— A színészavatáskor az Úri muri című darabot mutattuk be, abban részeg embert kellett játszanom. Az első nagy szerepem a Csizmás kandúrban volt, melyben a molnár fiát, Jancsit alakítottam. Amikor elmondtam a bevezető monológot, vastapssal jutalmazott a közönség. A szívem majd kiugrott a helyéből, mert ilyesmiben addig sohasem volt részem. Egy alkalommal Varga Pista rendező azt kérdezte, fel tudnék-e mászni a galambdúcra, amikor a szolga söprűvel kerget. Természetesen vállaltam, hogy megformálom a csintalan gyerek alakját, és ezután még sokáig ilyen „eleven” szerepeket kaptam. A Copperfield Dávidban gyerekrablót játszottam. Jól emlékszem rá, hogy teljesen átéreztem és élveztem azt a gonoszságot, amelyet alakítanom kellett. Mindig szerettem a szerepeimet. Egy idő után azonban bekövetkezett a baj. Megszűnt az opera, kevesebb volt a pénz. Nem kaptam szerződést. Akkor vállaltam az ügyelői munkát, és kisebb szerepeket is.

• Hogy kerültél a Gyermekszínházhoz?

— Amikor Mihajlo Jančikin lett a Gyermekszínház igazgatója, elhívott oda. Ott aztán játszhattam akár reggeltől estig, kevesen voltunk ugyanis. Mesejátékokat, bábjátékokat mutattunk be. Mi magunk sminkeltünk, a ruhatárat is magunk rendeztük, és olajjal fűtöttük a termet. Alig hogy megszereztem a vezetői engedélyt, a színház sofőrje megbetegedett. Nekünk viszont Csantavérre kellett mennünk játszani. Vállalnom kellett a másfél tonnás kamion vezetését. Soha nem izgultam annyira, mint akkor.

Néha jöttek vendégrendezők, például Bánd Anna Budapestről. A három kismalacot rendezte, én Röfit játszottam benne. Egy másik előadásban, a Tutyi-mutyi sárkányban magasra kellett ugranom, majd letottyannom a fenekemre. Ennek bizony egy ciszta kialakulása lett a következménye, és gerincsérvvel is bajlódtam. Mondhatom, hogy a Gyermekszínházban rengeteget dolgoztam, és mindig jó szerepeket kaptam. Tiszta szívből szerettem játszani. Sokfelé vendégszerepeltünk. Bejártuk Magyarországot, voltunk Szlovákiában, és többször vendégeskedtünk Koszovón is. Ez utóbbi esetben a színdarab szövegét albánul rögzítettük, mi pedig a bábokkal játszottuk az előadást.

• Nyugdíjasan is vállaltál szereplést...

— Igen, a Népszínházban a Titanic vízi revüben Bundi bácsi szerepét játszottam, az Indul a bakterházban csendőrt alakítottam. Ezt a darabot százszor mutattuk be. A Kicsik és polgárok című előadásban orvos voltam.

• A sikerek, az elismerések sem maradtak el...

— A legnagyobb elismerés az Ezüstkoszorús Érdemrend, amelyet 1984-ben kaptam a JSZSZK elnökségétől. Ugyanabban az évben a szerbiai Kultúrközösség aranyjelvénnyel ismerte el munkámat. A vajdasági színházak 29. fesztiválján 1979-ben Vuk Bubalo szerepéért kaptam díjat. A Gyermekszínház 25. és 50. évfordulóján oklevelet, illetve emléklapot, színészi tevékenységem 30 éves évfordulóján pedig szintén emléklapot kaptam.

• Nem csak színészkedtél, egyéb tevékenységekkel is kitöltötted szabadidődet...

— A sportéletből is kivettem részem, a színházi csapatban futballoztam, sakkoztam, asztaliteniszeztem. Még korábban, Temerinben kezdtem el a vitorlázórepülőzést és az ejtőernyőzést, majd Szabadkán folytattam. Összesen harminc repülésem és hat ugrásom volt. Amikor a színház igazgatója erről tudomást szerzett, azt mondta, vagy színész leszek, vagy repülős-ejtőernyős. Választanom kellett, mert a színészet mellett nem csinálhattam olyasmit, ami esetleg balesethez, sérüléshez vezethet, mivel akkor nem játszhatok. Én természetesen a színészet mellett döntöttem. Másik szabadidős tevékenységem a szőlészet volt. Annak idején mi, színészek Makkhetesen homokos földterületet vásároltunk magunknak. Én másfél kapányit vettem, és azon kezdtem el a szőlőtermeléssel foglalkozni. Most azonban már azzal is felhagytam.

• Hogyan múlnak nyugdíjas napjaid?

— Immár nyolcvannégy évesen igen nehézkesen, mert betegeskedem, műtéteken estem át, állandósultak az orvosi ellenőrzések és a gyógyszerszedés. „Lusta” lettem, és hamar kifáradok.