Nem tudnám megmondani, hányszor láttam ezt a filmművészeti remeket, és bármennyiszer meg tudnám még nézni. Mindhárom rész kiváló, nem szállok vitába a harmadik részen fanyalgókkal. Quod dixi, dixi. Az biztos, hogy ez a film volt a meghatározó. Nem valamilyen olasz életérzés vagy dolce vita, mert azért majd Rómába és Firenzébe kell utaznom, hanem a kecskehágós, nyers, gyilkos táj a maga földhözragadtságával.

Palazzo Ducezio — a notói városháza

Az élet úgy hozta, hogy a 42. születésnapomat ott tudtam ünnepelni, éppen abban a kávézóban, ahol Michael Corleone közli a tulajdonossal, hogy elvenné a lányát, Apolloniát. Persze, ahogy én oda vágytam, úgy más is, így nem csak engem vonzott a híres asztal és szék, szerencsére azonban volt még elég hely a Vitelli bárban, hogy megigyunk egy kávét, és megkóstoljuk a házi cannolókat. Ez utóbbi édességre mindjárt kitérek, csak még ücsörögjünk egy kicsit a savocai bárban.

Igen, Savoca, és nem Corleone, ahogy a filmben szerepel. Nem végeztem mélyreható tanulmányozást, de úgy tudom, hogy Francis Ford Coppola eredeti helyszínen, a Mario Puzo által megírt Corleonéban szerette volna leforgatni a Keresztapa szicíliai jeleneteit, ám odaérkezve gyanús alakokba futott bele, talán a valódi maffiába, így inkább máshol keresett valami látványosat. Más leírások szerint egyszerűen csak megfogta Savoca látványa, és úgy döntött, ott forgat, az ugyanis pontosan megfelelt az elképzeléseinek. Bárhogyan is legyen, a filmtörténetbe Savoca került be Corleoneként, és ebbe a bizonyos bárba zarándokol el mindenki, aki egy kicsit is érdeklődik a filmek iránt. Természetesen végigsétáltunk a macskaköves, középkori utcákon is, melyek a St. Nicolò-templomhoz vezetnek, és melyekről elképesztő a látvány, hiszen az egész falu látszik. Itt házasodik össze a film szerint Michael és Apollonia, és éppen ezeken az utcákon vonul a nászmenet.

A Keresztapa kultikus helyszíne

Megnéztünk még néhány filmes helyszínt, Forza d’Agròt és Fiumefreddót, de nemcsak ezekért látogattunk el Szicíliába, hanem például az Etna miatt is.

Szicíliának egyébként két repülőtere van, Cataniában és Palermóban. Mi szándékosan nem a fővárost választottuk, hiszen az távol esik mindentől, amit látni terveztünk, hanem a keleti oldalon található Cataniát, mely az Etnához közel fekszik. Autót béreltünk a repülőtéren, ami nagyon bátor lépésnek bizonyult, az olasz szigeten ugyanis mindenki úgy vezet, mintha nem volnának közlekedési szabályok, teljesen mindegy, hogy egy-egy tábla kinek adna előnyt, a járművek — főleg a motorok — jobbról, balról, alulról és felülről is kerülnek és dudálnak. Az az ember érzése, hogy mindenki siet valahova, holott amikor leülünk, akkor meg az látszik, hogy mindenki nagyon ráér, és senki nem kapkod a tevékenységével.

Catania egyébként önmagában megér néhány napnyi sétát. És nem véletlenül mondom, hogy sétát, mert egyáltalán nem éri meg autóba ülni a városban, egyrészt a már említett vad közlekedés miatt, másrészt viszont azért, mert minden sétatávolságra van, és a város gyöngyszemei így fedezhetők fel a leginkább. És most nem a híres látványosságokra gondolok, hanem egy-egy mesebeli erkélyre vagy hangulatos utcácskára. Így futottunk rá egy csodálatos halétteremre is, ahol annyira elragadott a hely szelleme, hogy elfelejtettem fotózni az ételeket, pedig 35 euróért kaptunk ketten olyan ötfogásos halvacsorát (hideg és meleg előétellel, tenger gyümölcseivel gazdagított tésztával, sült hallal és desszerttel), amilyet sem előtte, sem azóta nem láttam és nem ettem. Bármikor visszamennék.

A római amfiteátrum romjai Cataniában

Az Etna felé tartva olyan érzésünk volt, hogy senki nem akarja meglátogatni Európa legmagasabb aktív vulkánját, ám a közelbe érve rájöttünk, nagyot tévedtünk, hiszen szinte mindenkinek éppen ez volt a terve aznap. A tömeg ellenére gyorsan sikerült feljutnunk a felvonóra, majd magára a vulkánra is. A Föld egyik leggyakrabban működő tűzhányója szerencsére éppen pihent, úgyhogy viszonylag közel tudtunk menni, az aktív kráterek természetesen nem megközelíthetők, de így is óriási élmény volt, még ha a gyűrűmet nem is dobhattam bele a forró lávába.

Ellátogattunk a környék legszebb, még működő világítótornyához Augustába. A Santa Croce világítótorony és környéke olyan, mintha egy filmben volna az ember, óriási hullámok verdesik a partot, miközben a végtelen magasba nyúló torony békésen álldogál.

Ha már a környéken jártunk, ellátogattunk Siracusába, hiszen történelmi tanulmányainkból rémlett a hely neve. A Földközi-tenger ékkövének nevezett városba látogatni egy kicsit olyan volt, mint egy időutazás. Nem véletlenül nevezte Ciceró a leggyönyörűbb görög városnak. (Na, igen, ahogy Málta esetében, úgy Szicília, illetve a városállamai esetében is volt itt némi tulajdonosi átrendeződés az évszázadok során.) A város valójában két részből áll, a szárazföldből és Ortigia szigetből. Ez utóbbin található a legtöbb látványosság, míg a szárazföldi részen az archeológiai feltárások, például egy ókori görög színház.

Szicília keleti részén járva mindenképp érdemes ellátogatni Taorminába, szintén főleg az ókori színház maradványai miatt, viszont többszöri körözés után sem sikerült sehol a városban parkolóhelyet találnunk, így ez most számunkra kimaradt, ahogy Messina is. Ez a város is a színes történelméről ismert, csak az nem hódította meg, aki nem akarta. Itt is csodálatos világítótorony található, és a leginkább arról ismert, hogy ide érkezett meg Európába először a pestis a XIV. században. Túl sok történelmi emlék azonban itt nem található, mert 1908-ban egy földrengés majdnem teljesen elpusztította a települést, és amit újraépítettek, azt a II. világháború során sikerült szétbombázni, úgyhogy Messina mára egy teljesen modern város.

Szicília partvonalán egyébként szinte végig sínek futnak, és a nagyobb városokat is sínek kötik össze, így bérelt autó nélkül is el lehet jutni egyik helyről a másikra, a járatok tiszták és rendszeresek, a jegy pedig megfizethető.

Szicília mellett szól — ahogyan a Földközi-tenger egyéb szigetei mellett is — a kellemes mediterrán éghajlata is. Amikor október közepén Vajdaságban 12-13 Celsius-fok volt, akkor mi tíz fokkal melegebb helyen pihentünk, és amikor ezt írom, kinn 1 Celsius-fok van, míg Cataniában 14.

Cataniába és Palermóba is el lehet jutni fapados járattal, a szállók egyáltalán nem drágák, így azt javaslom, aki megteheti, látogasson el Szicíliába, mert csodálatos elszakadás lesz a mindennapoktól.

Ja, és a cannolóról se feledkezzünk meg. Szicília híres desszertje ropogós tésztacsőben érkezik, és a legtipikusabb, egyúttal számomra legfinomabb formája az édes ricotta, vagyis a túró. Ropogós, édes, savanykás, egyszerűen mennyei. Természetesen más ízekben is kapható, a második helyen a csokoládékrém áll, ezt követi a mostanában nagyon népszerű pisztáciakrém. De más ízesítés is előfordul, ahogyan feltétek is sok helyen választhatók, így a mandula, dió, mogyoró és pisztácia mellett kérhetünk aszalt gyümölcsöt, csokoládédrazsét vagy valamilyen gyümölcsöntetet is.