Hétéves korában testvérével, Gyurta Gergely világ- és Európa-bajnoki bronzérmes úszóval már rendszeresen jártak le a medencébe, amikor a televízióban látta, ahogy Rózsa Norbert az 1996-beli atlantai olimpián megnyeri a 200 méteres mellúszást. Kitörölhetetlenül beléivódott a pillanat, amikor Vitray Tamás belekiáltotta a közvetítésbe: „Első Rózsa, második Güttler!” Ekkor döntötte el, hogy olimpikon szeretne lenni.

Pályafutása nehezen indult, hiszen a tanmedencéből kikerülve nem mert beleugrani a mély vízbe. A sokadik próbálkozás után edzői azt javasolták a parton ülő édesanyjának, hogy a fia inkább más sportágat válasszon. Az első nehézségek ellenére kitartó maradt, átlendült a holtponton, és néhány hét múlva utolérte vele egykorú társait. Tizenhárom évesen egy versenyen korosztályos országos csúcsot döntött, és ekkor érezte először, hogy idővel akár a világ élvonalába is tartozhat. Fél év múlva edzője közölte vele, ha fejlődése töretlen marad, kijuthat a 2004-beli athéni olimpiára.

— Tavasszal a világranglista 23. helyén álltam, mi azonban a legjobb 8 közé, azaz a döntőbe jutást tűztük ki célul. A görög fővárosban az elő- és a középfutam is jól sikerült, és szerencsém is volt, mivel ausztrál és kínai riválisom formán kívül érkezett az olimpiára, a végül bronzérmes amerikai világcsúcstartó se a legjobbját nyújtotta, egyedül a japán Kitadzsima úszott csúcsformában. A felkészülés legfontosabb része a formaidőzítés. Hogy az adott napon, az adott órában, az adott percben jöjjön ki a csúcsforma. Mentálisan is annyira felkészültnek kell lenned, hogy a döntőben tudd kihozni magadból a maximumot, hiszen erre legközelebb csak négy év múlva lesz lehetőséged. A statisztika szerint a sportolók 66%-a ilyenkor nem tudja élete legjobbját nyújtani, mert tudják, nem hibázhatnak. Tizenöt évesen nem volt mit veszítenem, számomra már az olimpiai részvétel is felért egy győzelemmel. A teher nélküli versenyzésnek köszönhetően ezüstérmet nyertem, és legyőztem azokat a vetélytársaimat, akiket nyomasztott a rájuk nehezedő elvárás. Az athéni ezüst után öt évig nem álltam világversenyen dobogón, mert ez a teher rám is átkerült — idézte fel a 2004-beli olimpia emlékeit.

Athén után nehéz időszak következett, hiszen 2009-ig nem nyert érmet világversenyen. Nem tudta feldolgozni, hogy tehetséges fiatalként utazott ki az olimpiára, és ezüstéremmel a zsebében tért haza. A tinédzserből 2 perc 10 másodperc alatt profi sportoló lett. A repülőtéren tömegek várták, a városban az emberek kiszálltak járművükből, hogy kezet fogjanak vele, a gimnázium tanévnyitóján pedig levetítették az athéni döntőt. Minden szem rá szegeződött, minden mozdulatát lesték, esélye sem volt átlagos gimnazistaként élni mindennapjait. 2005-ben a világranglista 83. helyére esett vissza, teljesítménye 4 másodperccel romlott, a 2006-beli budapesti Eb-n pedig döntőbe sem jutott, noha ugyanannyit edzett, mint az olimpiát megelőző időszakban. Edzője tudta, hogy képes jobb eredményre, hiszen korábban már megúszta azt az időt. Nem egymást hibáztatták, hanem közösen keresték a megoldást. Ez az időszak teremtette meg a későbbi olimpiai bajnoki cím alapját.

A sikert öt év alatt dolgozta fel, és 2009-ben hatéves veretlenségi sorozat kezdődött. A 2008-beli pekingi olimpián úgy lett 5., hogy az ezüstérmestől mindössze 23 századmásodperccel maradt el, majd egy évvel később megnyerte a római világbajnokságot. Ekkor érett be az az irdatlan mennyiségű munka, amelyet 2004 és 2009 között végzett.

— Pekingben végignéztem, ahogy Michael Phelps 7 nap alatt 8 aranyérmet nyer. Figyeltem, hogyan melegít, mit és mikor eszik, kik veszik körül, hogy vezet le egy-egy futam után, mikor mérik a pulzusát. Rájöttem, hogy hasonló háttér és ilyen profizmus hiánya miatt nem lesz esélyem a legjobbnak lenni. Az olimpia után olyan masszőrt, csontkovácsot, dietetikust kerestem, akik a személyre szabott felkészülésemhez a lehető legjobb háttértámogatást biztosították. Olyan étrendet állítottak össze, amelynek köszönhetően az éjszakai 8-8,5 óra pihenés alatt sokkal jobban regenerálódtam. A 2009-es vb-győzelem azt jelentette, hogy fizikálisan és mentálisan is kilábaltam a mélypontból, és újra fel tudom venni a versenyt a világ legjobbjaival. A Komjádi-uszodában külföldi edzők jelentek meg, akik figyelték az edzéseimet, próbálták ellesni a módszereinket. Jó érzés volt a világ legjobbjának lenni, de tudtam, ez csak a következő világbajnokságig tart, akkor újraosztják a lapokat — mondta Gyurta Dániel.

A londoni olimpiára készülve két hétig Japánban az egyik legnagyobb riválisával, Kószuke Kitadzsimával edzett. Tokióban már akkor kiváló feltételek között dolgozhattak.

— A tokiói uszodában egy kapcsoló segítségével a medence tetején lévő kompresszorok elszívták a levegőt, és olyan körülményeket teremtettek, mintha magaslati edzőtáborban készülnénk. Nekünk, magyaroknak ehhez el kellett utaznunk Sierra Nevadába vagy Coloradóba, 3000 méter tengerszint feletti magasságra, a japánoknak pedig csak egy gombot kellett megnyomniuk. Ebben nem vehettük fel velük a versenyt. A magyar edzők azonban rafináltak, fifikásak, és képesek voltak megtalálni azokat az úszókat, akik naponta 20 km-t is leúsztak azért, hogy esélyük legyen a világ legjobbjává válni. Edzőm közölte, hogy ezentúl 20%-kal többet edzünk, mint mások, kicsit okosabbak leszünk, ő pedig technikailag hozzáteszi mindazt, amit szükségesnek tart. Hittem benne, más esélyem nem volt. A spanyolországi edzőtáborban hajnali fél 5-kor már a vízben voltam, míg a németek 5 órakor érkeztek meg az edzésre. 7 órakor kimentek a vízből, én még akkor is úsztam. Nem volt könnyű, de az edzőm megnyugtatott, csak a saját munkámmal foglalkozzam. Fejlettebb technikai háttérrel rendelkező nemzetek úszói ellen versenyeztünk, akikkel csak a magyar edzésmódszer alkalmazásával vehettük fel a harcot — mesélte.

A 2012-beli londoni olimpián az utolsó pillanatban taktikát váltott. Látta, hogy legnagyobb riválisa, a brit Jamieson a vártnál hosszabb tempókkal úszik, és képes elég nagy sebességet tartani. Úgy érezte, hogy a brit a táv végére tartogatja az erejét, ami számára nem biztos, hogy megfelel. Ezért még a hajrá előtt gyorsított, kizökkentette ellenfelét, aki a táv vége felé felzárkózott, de előzni már nem tudott. Gyurta Dániel 2:07,28-as világcsúccsal olimpiai bajnok lett.

— Célba érkezésemkor az uszodában síri csend honolt. Még nem néztem az órára, de tudtam, hogy ez jó jel. Megfordultam, és láttam, hogy a nevem mellett ott áll az az időeredmény és az a szám, amiért gyermekkoromtól kezdve napi kétszer 2,5 órát dolgoztam, 20 kilométereket úsztam. Pályafutásomra ekkor került fel a korona. Felemelő élmény volt a dobogó tetején, aranyéremmel a nyakamban hallgatni a Himnuszt a 15 milliós magyar nemzettel együtt — elevenítette fel az örömteli pillanatokat.

A 2016-beli riói olimpia után már a visszavonuláson gondolkodott, de még rajthoz állt a 2017-beli budapesti világbajnokságon, ahol váll- és térdsérüléssel versenyzett. Pályafutása alatt egyetemi diplomát szerzett, nyelveket tanult, és 2016-ban előbb a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, majd a Külgazdasági és Külügyminisztérium Sportdiplomáciai Főosztályának szakmai vezetője lett. A beszélgetés hátralévő részében Gyurta Dániel a sportdiplomácia terén szerzett tapasztalatait osztotta meg a közönséggel, de az olimpiai mozgalom jövőjéről is szó esett.

Fotók: MCC/Molnár Edvárd