home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Tanuljunk-e együtt gyermekünkkel?
Pap Ágota pszichológus
2017.10.31.
LXXII. évf. 43. szám
Tanuljunk-e együtt gyermekünkkel?

Amikor iskolássá válik egy gyermek, a szülők nagy reménnyel vetik bele magukat a tanulásba, hiszen a gyerek leckéje a tét, a tapasztaltabbak pedig leginkább a jegyek javításán dolgoznak a lurkókkal.

Ezért joggal merül fel a kérdés: vajon tanuljunk-e együtt a gyermekkel, vagy az első naptól kezdve az önállóság legyen a cél?

Szakemberként nehéz erre egyértelmű választ adni, de jómagam annak vagyok a híve, hogy az alsó osztályokban mindenféleképp szükséges a folyamatos jelenlét és irányítgatás. A vesszőparipánk a munkaszokások elsajátítása — vagyis feltétlenül segítsük gyermekünket a napi rutin kialakításában, azazhogy mikor tanulunk, mikor játszunk, szórakozunk, sportolunk, mikor jutalmazzuk meg magunkat egy kis pihenővel vagy nassolnivalóval, milyen sorrendben tanuljuk a tantárgyakat, stb.

Ha a kezdeti szakaszban sikerül kialakítanunk a tanuláshoz való jó hozzáállást, akkor az a későbbiekben többszörösen megtérül. Ebben szülőként úgy is segíthetünk, ha tudatosítjuk gyermekünkben, hogy bármikor a rendelkezésére állunk. A tanulássegítés sajnos gyakran elég sok feszültséggel, veszekedéssel, olykor sírással jár, így pedig egyik félnek sem lehet sikerélménye, sőt, erre néha a jó szülő-gyermek kapcsolat is rámehet. Ebben az esetben talán megéri egy korrepetitor, illetve más tanár segítségét kérni. Ha az együtt tanulás jól működik, akkor is érdemes hagyni, hogy bizonyos idő után egyedül tanuljon a gyermekünk. Ám eleinte még kérdezzük ki, vagyis ellenőrizzünk. Fontos, hogy megértse, az iskolai feladatok elvégzése az ő felelőssége, ezért mondja Vekerdy Tamás pszichológus, hogy az sem baj, ha felszerelése hiányában kap egy-két egyest, mert ez is a tanulás útja. Mindeközben nem árt a gyerekben tudatosítani, hogy mi az, amiben igazán jó (ez nem minden esetben azonos azzal, amiben a szülő szeretné, hogy jó legyen), és azt is, hogy ha valami nem „fekszik” neki, akkor azt a pályaválasztás szempontjából sem érdemes erőltetni.

 

Tudnunk kell, hogy attól függően, mit értékelünk a gyermeknél, mást érünk el.
* Ha a siker „trófeáit” és nem az ahhoz vezető utat értékeljük, akkor ez számára azt az üzenetet hordozhatja, hogy az adottságai „fixek”, és ezekkel kell érvényesülnie. A gyerek tehát ilyenkor nem érez motivációt a képességei továbbfejlesztésére.
* Ha viszont azt is dicsérjük, hogy mennyi munkát fektetett a teljesítményébe, akkor azt is elismerjük, hogy nagy az akaratereje és a kitartása. Ilyenkor az válik egyértelművé számára, hogy az alapképességei továbbfejlesztésével érhet el igazi sikereket.


Szülőként — a hozott minták ellenére is — tovább kell fejlődnünk, és változtatnunk gondolkodásmódunkon, hogy jó példát mutathassunk. Így gondoskodhatunk arról, hogy gyermekünk érzelmi biztonságban fejlődjön tovább, hogy tudja, odafigyelünk rá, s hogy tőlünk bármit meg lehet kérdezni, velünk bármiről lehet beszélni.

Az együtt tanulás kapcsán az alsós gyermeknél azt kell elérnünk, hogy önállóan dolgozzon. Eleinte persze segítsünk: azzal, hogy ellenőrizzük, minden a táskába került-e, felügyeljük a lecke elkészítését, beszéljük meg a gyerekkel a tanulás módját, sorrendjét. Ha azt látjuk, hogy képtelen koncentrálni, ne hagyjuk annyiban, mielőbb keressünk fel szakembert, hogy még idejében elsajátíthasson olyan tanulási technikákat, amelyek a javára válnak.

Ha nem olyanok a jegyei, mint amilyeneket elvárunk, akkor sem érdemes állandóan szapulni a kisiskolást, mert a sok teljesíthetetlen elvárás közepette — a tanító és a szülő folyamatos elégedetlensége miatt — gyorsan megutálja az iskolát. Ajánlatos továbbá olyan közegben tanulni, amelyben a gyermek érzi, hogy nem kell sietnie, hibázhat és kérdezhet. Olvasáskor a szülőnek az a feladata, hogy megvárja őt, nem pedig az, hogy helyette olvassa ki a szót. Tanulás közben persze rengeteget meg is tudunk gyermekünkről: például azt, hogy mi minden zavarja őt az órán, mi az, amit szeret tanulni, mi motiválja, stb.

 

A tanuláshoz úgy is kedvet csinálhatunk, ha gyermekünk elé tárjuk a világot, vagyis ha elvisszük őt állatkertbe, csillagvizsgálóba vagy egyszerűen csak biciklizni. Eközben meg fog mutatkozni, mi iránt érdeklődik, mi az, amiben érdemes őt tovább motiválni.

 

A kicsiket igényességre kell nevelni. Fontos, hogy szép legyen a füzetük, emellett mindennap érdemes gyakorolni a matematikát és az olvasást. A másolás is hasznos — különösen az olvasás és a helyesírás szempontjából. Ha a felolvasott szöveggel kapcsolatos kérdésekre nem tud válaszolni, akkor még nem áll készen az önálló tanulásra. Ellenkező esetben azonban ne üljünk mellette a tanulás alatt, inkább kérjük meg őt arra, hogy végezze el a feladatait, és utána mutassa meg nekünk. Ha valamit nem ért, akkor vegyük rá, hogy az iskolában tanult mintafeladat alapján próbálja értelmezi az új információt. A házi feladatot ne a gyerekkel és főleg ne helyette írjuk meg!

Fontos megjegyezni: az iskolakezdés nem egyenlő a gyermekkor végével, azaz továbbra is legyen idő játékra, szabadidős foglalkozásokra, esti mesére (lehetőleg élő szóban). A beszélgetéseinknek nem szabad csak az iskolára korlátozódniuk, adjunk teret olyan témáknak is, amelyekben a megélt érzéseinkről ejtünk szót.

Szülőként azt kell elérnünk, hogy gyerekünk a felső osztályokban már önállóan tanuljon, még akkor is, ha emiatt elkezdenek romlani a jegyei. Ez azért fontos, mert kamaszkorban egyébként is erős a szülőktől való leválás vágya — ha tehát nem támogatjuk őt ebben, akkor csak a kudarcélményeit szaporítjuk, ami sem az önbizalmának, sem a további tanulmányainak nem tesz jót. Viszont időnként még ebben a korban is ellenőrizhetjük, szúrópróbaszerűen.


Fotó: Depositphotos.com

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..