home 2024. április 21., Konrád napja
Online előfizetés
Szükség volt az összetartásra mindig
BARÁCIUS Zoltán
2005.02.02.
LX. évf. 5. szám

A topolyai műkedvelés múltjából - Néhány elsárgult fénykép őrzi egy generáció hitét, becsületétA (közel)múltban - mostanság egyre gyakrabban, tartósabban - megfeledkezünk azokról, akiknek munkásságát, lelkesedését és áldozatkészségét Szabadkán, 1940. július hónapban Farkasné Lichtneckert Margit ,,gy...

A topolyai műkedvelés múltjából - Néhány elsárgult fénykép őrzi egy generáció hitét, becsületét
A (közel)múltban - mostanság egyre gyakrabban, tartósabban - megfeledkezünk azokról, akiknek munkásságát, lelkesedését és áldozatkészségét Szabadkán, 1940. július hónapban Farkasné Lichtneckert Margit ,,gyűjtötte színes bokrétába', ahogyan ő mondta: ,,vadvirágokból', ,,kerti virágszálakból'. Magyar kultúránk falusi mezőinek, városi kertjeinek hajtását szedte össze örökbecsűt alkotva, hogy átnyújthassa önmagunk, szemünk gyönyörködtetésére, lelkünk örömére, a múltunk emlékére és a jövendő biztató zálogául, olvashatjuk a szerző előszavában. S elolvashatjuk a nagybecskereki dr. Várady Imre és a bácskopetrovoszelói római katolikus plébános, dr. Takács Ferenc sorait is arról, hogy a műkedvelők a sorsforduló idején magasra fokozott ügyszeretettel, nemes kitartással sorakoztak kultúrnapszámosaink táborához, nagyértékű teljesítményekkel gazdagították a kultúrkincset. A plébános úr arról is ír, hogy kisebbségi sorsunkban azt ápoltuk, ami magyar. Így a színre került darabok sokszor földszagúak voltak, mint a friss szántás: a színdarabok gondolataiból és gondjaiból alföldi kenyérillat áradt. Ne feledjük: kisebbségi sorsunkban szükséges az összetartás (Mondanánk ezt ma is, de...)
A magyar nyelven megszólaló műkedvelők összetartottak. Igen, összetartottak már 1919-ben, a számunkra tragikus fordulat évében is, mert csaknem azonnal, már az év első napjaiban megtartották az első előadásokat a magyarlakta nagyobb városokban, községekben. A Bokréta, a magyar műkedvelők almanachja hírül adja, hogy nemcsak Szabadkán és Újvidéken, Nagybecskereken és Zomborban, hanem még a bánsági Szusarán, továbbá Herkócán és Zsablyán, Gályán és Kucorán, Ókéren és Bókán, Beodrán és Tamásfalván színpadon ,,tisztult az Arc vonása, száz hajszálnyi vonása, hogy új életet intsen felénk'. ,,Betegágyból' bújtak elő a műkedvelők, tudván, hogy most küzdeni muszáj a magyar mondatért minden rímért, nem filozofálni, szót, szavakat nyúzni a sötétben. Az ország, a haza szétesett, szétmarcangolták, s ami a városokban, falvakban látható volt, érezhető, nem is emlékeztetett arra az értékrendszerre, amibe a magyar ember egyszerűen beleszületett. Díjakat akkor nem osztogattak. Tudjuk, az igazság gyakran megkésve érkezik, és akkor sem biztos, hogy mindenért kárpótol. A műkedvelők számára mégis vigasz volt, hogy ,,otthon' maradhattak, a művelődési otthonokban, a ,,magyar házakban'. De azóta évtizedeket mozdult az idő, baljós esztendők múlta el. Gyérülnek a közéletben viaskodó közkatonák. Kevesen vállalnak fel közös tennivalót. De Farkasné Lichtneckert Margit almanachja még ma is ébresztgeti az alvókat és a szunyókálókat, az évtizedek sorának megcsúfolt, lerombolt nemzeti önérzetet, önismeretet; közösségi cselekvésre sürget minden fejezet, minden oldal, az is, hogy kitartók voltunk, az is, amely sorokkal Topolya szellemi életének eredményeit foglalja össze.
Erről beszélgettünk el hosszan, órákig Pekár Tiborral, a kiváló hegedűművésszel és zenepedagógussal, aki óvatosan becsöngetve hozzám, sárguló-barnuló fényképeket helyezett el az asztalomon, majd azt mondta: ,,Egy darabka múltat hoztam, Zoltán. Emeljünk szót ezekkel a fotókkal a színházművészet és minden jó hagyomány megvédése érdekében, lássuk hol voltunk, mit csináltunk - és milyen jól csináltunk sok mindent'. Persze ezekkel a fotókkal nem vehetjük a nyakunkba az értelmiség ezernyi gondját, sötét felhőket sem kergethetünk széjjel, de hadd nyomatékosítsuk: A nemzeti önérzet és az összetartás egy tőről fakad'.
Fotók a topolyai műkedvelőkről, elsősorban Pekár Tibor édesapja, Pekár János, a ,,Jani' gyűjteményéből, albumából, továbbá Üveges Manciról, Csernai Katalinról, Palusek Mariskáról, Vadóc Manciról, László Antalról és másokról: emlékek a Csókos regiment előadásáról, fényképek s Mágnás Miska bemutatójáról stb., emlékfoszlányok, mintha szólalnának hozzánk ezek a felvételek: ,,Magam sem értem: sokszor álltam én,/ahová már csak egy madár/mert volna leszállni gyanútlanul', felvételek helytállásunkról, magatartásunk példaadó erejéről. Üzenettel: ,,Íme, látjátok, akkor tudtunk és akartunk összetartani, akkor mozgásba tudtunk és akartunk hozni mindent'. Mozgó tűzcsóva volt minden előadás Topolyán, ahol az első színdarabokat a Tűzoltó Testület és a Topolyai Sport Club műkedvelői vittek színre Tölgyessy Lajos és Árpádffy Jenő rendezésében. Langhoff László gyógyszerész műkedvelő zenekart vezényelt a színpadra. Aktívak voltak a Gazdakör színjátszói is akkor, amikor Tilger Mihály búcsút intve Zombornak, Topolyán telepedett le. Valamennyi színjátszó csoportban fellendült a tevékenység. Megalakult a Dalárda, a Katolikus Jótékony Nőegylet, a Katolikus Kör, előadásokat hirdetett a Járási Kerékpár Egyesület, és felsorakoztak az amatőrök a rivalda szélén: Schneider Dániel, mindenki ,,Dancsi bácsija', aki az 1949-ben életre hívott topolyai hivatásos magyar színház néhány előadásában is játszott, mindig tapssal jutalmazható alakítást nyújtva. Megemlíthetjük még Bakay Csöri, Dévics Nándor, Krámer Rezső, Acsádi Ilonka, Juhász Ferenc, Lederer Ferenc, László Antal nevét is. Szikora Péter szervezte meg 1919-ben az első jótékonysági előadásokat. A műkedvelők az évek során színre vitték a Marica grófnőt, a Dollárpapát, a Mesék az írógépről című színjátékot, A Noszthy fiú esete Tóth Marival című romantikus történetet, az Iglói diákokat, a Csókos regimentet, a Fruskát Lusztig Marával a címszerepben, a Mágnás Miskát, a Tabáni orgonákat, cabaret-műsorok váltogatták egymást, s aztán, 1949-ben - a második világháború után - Tilger Mihály Lusztig Dimitrojevics Marával merészet álmodott. Mindketten az első és valószínűleg az utolsó topolyai hivatásos magyar színház alapító tagjai közé tartoztak, az első sorba ültették a község elöljáróit, ők maguk a színfalak mögött bíztatták a színészeket, akik egy Katajev-vígjátékot mutattak be. Ez a bemutató volt a tét, amelyre a létüket tették fel az évek során a többiek: Nagygellért János, Sinkó István, Lőrincz Lajos, Karna Margit, Süveges Eta, Kiss Júlia, Kollár Péter, Albert János, szerénységem.
Nagy volt az öröm azon az estén. De tudtak örülni színházi életüknek a régmúltban a műkedvelők is annak, ha összeverődtek a tenyerek, ha Pekár János a társaival meghajolhatott a rivalda szélén. Nézzük hát ezeket a fotókat: ezek is mi voltunk, de reménykedőn, bizakodva, nem útban a Golgota felé, az aradi vértanúk szellemében, hanem óriásokra növesztve a törpéket, mert hiszen az emberi és színészi lét: folytonos számvetés és tenniakarás...
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..