Már nagyon fiatalon, pályafutása legelején azt nyilatkozta, hogy hisz a totális színészben, akinek mindig, minden alkalommal megvan az elképzelése a munkájáról, arról, amit csinál - A Sztárcsinálók című musical kisvárdai előadása után a magyarországi városkában sztárként ünnepelték - Megrendezte Szabadkán William Shakespeare Macbethjét, Danilo Kiš Siratófalát és Bornemisza Péter Magyar Elektráját Tragoedia címmel - Megválasztották a Kosztolányi Dezső Színház első emberének, működteti a Diáxinpadot: nem ,,adja fel', habár az egész országban ennek a teátrumnak a legkisebb a költségvetése
Azt hiszem - de meglehet, hogy tévedek -, a német Friedrich Schiller fogalmazta meg a következő mondatot: ,,Az ember csak olyankor játszik, amikor a szó legteljesebb értelmében ember, és csak olyankor ember - a szó legteljesebb értelmében -, amikor játszik.' Azt gondolom, csakis a sors végtelen igazságosságának köszönhető, hogy nem lett belőlem mégsem távírász, öreg éveimre nem egy örökké zsörtölődő nyugdíjas színikritikus, hanem egy türelmes néző, színházi néző, akinek ,,családi albumába' bekerült Romhányi Ibi és Heck Paula, Nagygellért János és Szilágyi László fényképe, de kezdem már ,,leltárba venni' a fiatalokat, akiknek még rengeteg dolguk van ezen a világon, színpadainkon, akiket már nem illik tanítani, csupán segíthetsz nekik, hogy maguk fedezzék fel a dolgokat. Szloboda Tibor, évekkel ezelőtt még ifj. Szloboda Tibor, fel is fedezgeti őket, felfedezték őt is Kisvárdán, ebben a magyarországi városkában, ahol színházunk szereplőgárdája a szabad ég alatt, a Várszínpadon színre vitte a Sztárcsinálót. Tibor Néróként letörhetetlen ellenfélnek bizonyult. Azt éreztem akkor, hogy a fiatal színész mindenkinél jobban ismeri a partnereit, a számukra mégiscsak idegen színpadot és a közönség lélektanának titkát. Veni, vidi, vici - mondhatta volna. Vitathatatlan: azon az estén ő volt a császár, a színészkirály. Féltettük akkor, nagy volt a csábítás, ,,elhúz' majd innen ő is, mint a többiek, mert hiszen, amíg a színész fiatal, független és öntörvényű, fütyül a ,,családi harmóniára', az otthon zöld füvére - a másfajta létezés érdekli csak, a nagyobb lehetőség, annak izgalma és feszültsége.
Nyilatkozataiban elmondta, hogy hisz a totális színészben s a színész nem választ, nem jól teszi, ha választ magának műfajt, ha beszorul egy skatulyába. Mindig ,,csinálni' akart valamit, már középiskolás éveiben is, amikor a KSZV-versenyeken színészként és rendezőként megszámlálhatatlan díjat nyert. Több együttesben rockénekesként állította talpra a közönséget, megpróbálkozott a dráma- és versírással, újságíróskodott is néhány beszámoló erejéig, a Tanyaszínház truppjával bebarangolta a Vajdaságot, aludt a csillagos ég alatt - és tervezgetett. Voltak álmai, lehetőségei azonban már kisebbek. Mégis keményen hitt akkor még abban, hogy egyszer majd kardot ránthat Mercutioként William Shakespeare Rómeó és Júlia című tragédiájában, Mariának dalolhat Toyként Leonard Bernstein West Side Storyjában, Dorian Grayként léphet a rivalda fényébe, álarcot ölthet magára Az Operaház fantomja című musicalben, Júdás akart lenni a Jézus Krisztus Szupersztárban. ,,Leszek Hamlet - határozta el magában -, aki végezetül a néma csöndben tűnik el, leszek Macbeth... táncszínházban rophatom majd a táncot, bekérem magam egy mozgásszínházi produkcióba, Csehov, Dürrenmatt Bertolt Brecht darabjaiban lépek majd fel, leszek MINDEN és MINDENKI.'
Színészi diplomát az újvidéki Művészeti Akadémián szerzett. Néhány évadot az Újvidéki Színházban töltött, játszott a Jelenetek egy házasságból című darabban s aztán átkerült a szabadkai Népszínházba, közben Magyarországon is szerencsét próbált. Folyton ,,ráadást' kért az élettől, mindig többet akart és mindig mást, hogy megőrizhesse az egyéniségét...
Több előadásban láttuk. Örkény István Tótékjában, Tasnádi Titanic vízi revüjében s valahogy az az érzésem támadt, hogy Szloboda Tibor az a ,,spíler', aki mesterfokon csak azt képes megcsinálni, ami megmutatja a színész rejtett fizikai és testi erejét, és csak annak a butykosnak az italát hörpinti fel, amelytől a szó nemes értelmében ,,meg lehet részegülni egy kissé'. Az az érzésem támadt, hogy Szloboda Tibor szeretne szerző, játékos, ceremóniamester és tótumfaktum lenni egy személyben, mert hiszen annyi mindenről akar szólni, annyi mindent meg akar mutatni álmainak csodálatos világából. Erre, ehhez megadatott neki a lehetősége, amikor elkezdett rendezni, amikor egy-egy előadásba belesüthette a pecsétjét. ,,Hiperaktivitásra' alkalmas színházi ,,dolgozó', mondták sokan, Szloboda Tibor nem elégszik meg az éppen elérttel, túl akar teljesíteni. Mi mással magyarázhatjuk szenvedélyét, nyugtalanságát, bírálásait, kitöréseit, lüktetését, végletes változásait, s mindez nem hozott létre benne tudathasadásos állapotot, mert álmai, víziói lassan-lassan megvalósulni látszottak.
Diáxínpadot működtet, színre vitette a ,,...még egy korShow Sör'-t, útjára indította az Energia nevű színpadot (átmenetileg szünetel), Urbán András rendezőt aktivizálta, felvette a színház műsorára Samuel Beckett Godot-ra várva című abszurdját, be merte tenni a fejét az oroszlán szájába akkor, amikor a direktori állást megpályázta, tudván, hogy a Kosztolányi Dezső Színháznak nincs állandó társulata, kicsi a költségvetése, otthona sincs, csak egy szűk irodája - és amíg munkatársaival nyűglődik - előadásokat rendez, teljes vértben, ,,kard ki kard' jelszóval. Jól szerepel a színház Kisvárdán, Budapesten, az előadások sajtóvisszhangja kedvező. William Shakespeare Macbeth, Danilo Kiš Siratófal, Bornemisza Péter Tragoedia (Magyar Elektra) - három rendezés, három olyan produkció, amely megsemmisíthetetlenné teszi a Kosztolányi Dezső Színházat. Következik a III. Richard, egy újabb nehéz erőpróba. Az ilyen előadások védőpajzzsá válnak, védettséget jelentenek...