Szívügyekben gazdagodva
Dr. SÁGI Zoltán
2012.04.04.
LXVII. évf. 14. szám

A világ legbanálisabb kérdése: mi a szerelem? A legegyszerűbbnek tűnő kérdésre a válasz korántsem olyan egyszerű, amint az első nekifutásra tűnhet. Valami olyan érzés, amely aligha kerüli el bármelyikünket is, még ha a legnagyobb igyekezettel akarunk is távol kerülni tőle. Pedig még külön szavunk is...

A világ legbanálisabb kérdése: mi a szerelem? A legegyszerűbbnek tűnő kérdésre a válasz korántsem olyan egyszerű, amint az első nekifutásra tűnhet. Valami olyan érzés, amely aligha kerüli el bármelyikünket is, még ha a legnagyobb igyekezettel akarunk is távol kerülni tőle. Pedig még külön szavunk is van rá - amivel nem minden nyelv dicsekedhet. Legtöbb nyelvben csupán a szeretet fogalma áll rendelkezésre, tán még nehezebbé téve a szerelem érzésének a leírását.
Vágyódunk utána - bevalljuk magunknak vagy sem -, aztán amikor úgy istenigazából telibe talál bennünket, a felhőtlen boldogságnak mégsem tudjuk átadni magunkat, mert belénk költözik a szorongás és a kétely is: meddig tarthat, meddig lesz az enyém. Az eufória és a gyötrelem egyidejűleg tart fogva. ''A szerelem egyáltalán nem természetes állapot: jön, lecsap ránk, naggyá tesz vagy romba dönt, a boszorkányból tündért varázsol, a békából királyfit” - írja Hódi Sándor legújabb könyvében.
A szerelmes állapot megváltozott tudatállapot, mégsem tartjuk betegségnek. Még akkor sem, ha hatása alatt olyan intellektuális döntéseket hozunk, amilyenek egyébként nem jellemzők ránk. Jók ezek vagy rosszak, azt majd az idő múlása, a történelem mutatja meg, mindenesetre a szerelmes mélyen meg van győződve helyességükről, olyannyira én-azonosnak élve meg, hogy akár az életét is képes feláldozni értük. Hogy jól van-e ez így, vagy sem, hogy jó irányba tud-e vinni ez az elvakultság, illetve hogy meg tud-e tölteni olyan lelki tartalmakkal bennünket, mint amilyeneket szeretnénk magunknak, azt nehéz megmondani. Annyi bizonyos, hogy ízét adja életünknek, megmozgatja énünk rejtett dimenzióit. Meg arra is alkalmat nyújt, hogy megéljük a testi érzékiség és a lelki érzelmek magukkal ragadó viharait. Mennyire más ízűek ezek a belső viharaink, mennyire más területen mélyednek belénk, mégis, ha közülük akármelyik is elkerül bennünket, örökös hiányban, elégtelenségben éljük mindennapjainkat.
Minden igyekezete ellenére az elintellektualizálódó, vagy legalábbis abba az irányba igyekvő világunkban éppen a tudomány tud tán legkevésbé valami elfogadhatót mondani a szerelemről. A biológiai alapokat egyre mélyebbre ásva járja körül a gyökereket, ám olyan egyszerű kérdésekre nem tud választ adni, hogy a szerelem miért éppen abban a két emberben lobban lángra, vagy éppenséggel mért csak az egyikben, a másikban meg miért nem.
Évezredek óta a költők azok, akik a legtöbbet mondanak nekünk a szerelemeufória pokláról. A beteljesületlen szerelem örökös fájdalmáról, a beteljesült szerelem sorsformáló hatásáról. Annak ellenére, hogy - mindannyian tudjuk - a meghitt, bensőséges élményeket nem lehet szavakba önteni. A szépirodalom legszebb szerelmi költeményeinek a könyvben idézett frappáns keresztmetszete - természetesen a teljesség igénye nélkül - megrezdíti az átélt első, vagy éppenséggel a legutolsó szerelmünk bennünk szunnyadó húrjait. Minek nevezzelek, Elbocsátó szép üzenet, Őrizem a szemed, Esti sugárkoszorú, Hajnali részegség, Anna örök - ha éppen nem is jutnak eszünkbe a költők, az biztosan felsejlik mindannyiunkban, hogy a szerelem gyönyöréről, a szerelem gyötrelméről szólnak. Úgy szólnak erről az érzésről, ahogyan más eszközökkel megközelíteni sem tudjuk. Milyen furcsa teremtmények is vagyunk mi: valamit egy életen át magunkban viszünk, hol fényes fellángolásban, hol mély hallgatásban, hol megdicsőült boldogságban, hol meg sárba tiport megalázottságban. Kívánjuk és átkozzuk, de nélküle örök szürkeség jut osztályrészül, nehéz vele, de még nehezebb nélküle.
Testi érzékiség vagy lelki szenvedély, szerelem vagy szex, égi vagy földi szerelem - melyiket választani? Kell-e választani? Ki kell-e zárniuk egymást, vagy tán mégis emberi így együtt a kettő? A kettővel együtt magunkban vagyunk mégis hús-vér emberek? A nagy Ő csak az égi szerelemben lehet főszereplő, vagy meg tudja állni a helyét a földiben is? Külön kell őket magunkban hordanunk, vagy mégis elférhetnek egy polcon bennünk? Az idők kezdetétől élő dilemmák ezek, amelyeknek a feloldásáért mi magunk tehetünk legtöbbet.
Ha odafordulunk magunkhoz, ha merjük feltenni a kérdéseket magunknak, akkor a válasz is megszületik. Ha teszünk azért, hogy megismerjük magunkat, érzéseinket - és köztük talán a legszebbet és legellentmondásosabbat: szerelmes szeretetünket és szerető szerelmünket -, képesek leszünk arra is, hogy fel tudjuk vállalni szívügyeinket: földi létünkhöz kellenek az égi tartalmak. Testi létezésünkhöz a szerelem.
Szeretem ezt a könyvet, mert végigvezet azon a tartományon, amely szívügyekben az égtől a földig, a földtől az égig terjed. Megmutatja, hogy az érzelmek garmadája áll a rendelkezésünkre, amelyek őserdejében tán mégis a szerelem igazít el bennünket legjobban.
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Művelődési Körkép rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..