Volt annak idején egy igencsak élvezhető, generációs kultfilm, melynek ugyan lett folytatása — jelentősen túltolták —, mégsem voltunk csalódottak az összképtől. A Szellemirtók Bill Murray-jel, Rick Moranisszal és a többiekkel az egyik legeredetibb és legviccesebb családi fantasy-akció-vígjáték volt. Eredetileg 1984-ben jelent meg az első rész, ekkor indult hódító útjára a bukott egyetemi doktortanoncokból verbuválódott parapszichológus-különítmény.
Ivan Reitman klasszikusa az olyan elvetemült mozirajongó életében, mint amilyen én is vagyok, jelentősen hozzájárult a későbbi személyiségfejlődéshez. Nem beszélve arról, hogy ez a film (és az öt évvel később bemutatott folytatása) mindannyiunk egyik első, féltve őrzött VHS-kazettája volt, és garantáltan nem került még a kilencvenes évek közepén sem a letörölhető szalagok közé — ellentétben sok-sok újévi Gálvölgyi-show-val. Hogy a harmadik Szellemirtók soha nem készült el, arról a közhiedelemmel ellentétben nem egyedül Bill Murray tehet, hanem mindannyian: Murray, Dan Aykroyd, Ivan Reitman és Harold Ramis, együttesen.
A második rész után olyan szerződést kötöttek, amely csak akkor indíthatta volna útjára a harmadik részt, ha mind a négyen egyaránt részt vesznek a projektumban. Ez pedig a négy különböző karrier és életút miatt sohasem történt meg. Aztán jött az a bizonyos YouTube-előzetes 2015-ben és maga a hír, melyet soha ennyien nem diszlájkoltak, vagyis szavaztak le. Jön a Szellemirtók újraértelmezett, népnevelő, „esélyegyenlősítő” verziója, négy nő főszereplésével. Paul Feig rendező nagyot szeretett volna villantani, de végül valami egészen más lett a dologból. Félreértés ne essék, a gond nem a hölgyekkel, és főleg nem a női nemmel van: a Szellemirtók így, ilyen megközelítésben egészen egyszerűen nem működik. A filmet ócsároló felhangok már a megjelenés előtt ellepték a fórumokat, ami pedig a legviccesebb és kétségtelenül a legelszomorítóbb is, hogy az Egyesült Államokban a mozi megjelenése után a hivatásos kritikusok nagy része egészen egyszerűen nem mert negatív kritikát írni a Szellemirtók új epizódjáról.
Attól féltek ugyanis, hogy sovinizmussal, tapló hozzáállással vádolnák meg őket, sőt egyes médiumoknál még az állásukat is kockáztatták volna. Arról persze lehet vitatkozni, hogy a társadalmi érdekcsoportok és az időnként erőltetett politikai korrektség milyen mértékben befolyásolja a közéletet és a közízlést egy bizonyos mozifilm esetében, melyről mindaddig senkinek sem jutott eszébe, hogy női szereplőkkel képzelje el. Pedig ez a sok-sok szempont egy cseppet sem számít: a Szellemirtók női főszereplőkkel elkészült része mindentől függetlenül egyszerű „tucatkomédia”. Sokkal jobb, mint amilyennek a két és fél perces előzetesből tűnt, viszont „egyszer megnézős” kategória, felejthető és sokszor bugyuta. Az esélyt persze meg kell neki adni, jómagam is így tettem, ahogyan időnként a női fociba is belenézek.
A Szellemirtók hoz egy szintet, melytől a 116 perces játékidő alatt egyetlen pillanatra sem tér el. El kell ismerni, hogy a poénok egy része valóban megmosolyogtató, de azt ne várjuk, hogy hangosan röhögve csapkodjuk majd a térdünket, és nyeljük félre a pattogatott kukoricát. A végeredményt látva arra a megállapításra jutottam, hogy igazságtalan volt az a gyűlöletkampány, amelyet ez a mozi kapott, de ettől függetlenül még nyomokban sem eredeti vagy érdekes. Bakikkal és következetlenségekkel teletűzdelt forgatókönyv és egy hölgyekből álló négyes fogat, melynél egyszer érezzük a kémiát, máskor pedig nem.
Leslie Jones, aki a Szellemirtók új felállásában negyedikként kapcsolódik be a buliba, mind közül a legviccesebb karakter: remek egysorosokat durrogtat. A hölgy valóban a film legüdítőbb meglepetése. Chris Hemsworth az ügyetlen szépfiú szerepét kapta, de nekünk, nézőknek erőlködnünk kell, hogy elhiggyük neki, ő egy pancser. Nem ezt szoktuk meg tőle, ennyi az egész. A film főgonosza azonban botrányos: Rowan az egyik legrosszabban megírt karakter, hozzá képest Hókuszpók egy többdimenziós, mély lelkivilággal és filozofikus gondolatokkal megáldott nemezis.
A nyári családivígjáték-dömping tökéletes példája volt az új Szellemirtók, mely ettől szerintem sokkal többet érdemelt volna. A legnagyobb felbolydulást kétségkívül a címe okozta. Vigasz lehet azonban, hogy az eredeti filmek imázsából szemernyit sem vesz el az új. Ez pedig jó hír.
Nyitókép: ign.com