Magyar Attila - Szabó Attila fotója

- Mindenképpen változott, de én ezt nem tudom reálisan megítélni, hiszen benne vagyok. A színházasdink annyiban módosult, hogy próbáljuk megtartani a hagyományokat, de egyben követni a kor szellemiségét is. Nem szamarakkal tájolunk, hanem traktorral, ami egyben azt is jelenti, hogy a turné alatt sokkal nagyobb távot teszünk meg. A fiatal művészek, amellett, hogy itt tanulják a szakmát és találkoznak a közönséggel, egy kis kenyeret is keresnek. Én ugyanis azt vallom, hogy a munkájukért kapniuk kell fizetséget. Ezt sokan felróják, azt mondják, a Tanyaszínház nem erről szól, de úgy érzem, mindenki erőfeszítését meg kell becsülni. Megboldogult kollégámtól, Soltis Lajostól kaptam egy emlékkönyvet 1985-ben, amelyben ez állt: Ecsém, szél ellen nem szabad pisálni, de meg kell próbálni, mert nem biztos, hogy mind visszaszáll. Én akkor ezt megmosolyogtam, és most, amikor elmesélem a gyerekeknek, ők mosolyogják meg. Elmúlt húsz év, és ugyanolyan érvényű ez a mondat, mint akkor. És én sem tudok ennél okosabbat üzenni, csak azt, hogy bizony meg kell próbálni. A folyamat 1978-ban elindult, az akkori ötletről nemcsak az bizonyosodott be, hogy életképes, hanem az is, hogy a Tanyaszínház a vajdasági magyar színjátszás egyik tartópillérévé vált. Ebben az időszakban legalább 300 ezren láttak minket, a résztvevők száma az ideiekkel együtt kétszáz fölé emelkedett. De ha már a mondásoknál tartunk, akkor idézném annak az idős bácsinak a szavait is, aki azt állította nekem pár évvel ezelőtt, hogy nagyon sok vajdasági ember életében három ünnep van egy évben: a húsvét, a karácsony és a Tanyaszínház.
* Az idén nemcsak később hirdettétek meg az útvonalat, de elég furcsán is alakult. A Bánság például teljesen kimaradt. Mi ennek az oka?
- Valóban így történt. Az oka az, hogy az idei évtől kezdve házigazdákat keresett a Tanyaszínház. A magyarországi és az itthoni támogatások hónapokat, sőt, néha fél évet is csúsznak, kölcsönökre szorulunk, sok esetben pedig még a megígért összegeket sem fizetik be. Kénytelenek voltunk egyfajta biztonságérzetet teremteni, és azt mondani, hogy oda megyünk, ahol elfogadják a feltételeinket. Partneri viszonyt próbálunk kialakítani a településekkel, hogy az ügy érdekében együtt vegyük fel a harcot. A Tanyaszínház éveken keresztül azt szorgalmazta a tömbben lévő vajdasági magyar önkormányzatoknál, hogy vállaljanak fel egy-egy előadást a szórványban is, de ezzel a kérésünkkel magunkra maradtunk. Más megoldást kell találnunk arra, hogy ismét a teljes vajdasági magyarság utazószínháza legyünk. Majd egy év alatt igyekszem a hogyanra választ találni. Egyébként volt már ilyen útvonalunk. Nekem mindegyik megvan, jövőre valamennyit berámázzuk és kiállítjuk. Azokból látszik, hogy csak imitt-amott lépkedtünk át Bánátba. Két évben, 2001-ben és 2002-ben Kelebiától Székelykevéig utaztunk, teherautóval is szállítottuk a szekeret, több száz kilométeres távokat tettünk meg. Az erőnk azonban ezt nem engedi meg, erre magunkban kevesek vagyunk.
* Az elmondottak alapján viszont az a vád érhet, hogy üzleti vállalkozás lett a Tanyaszínház.
- Ez a megközelítés is lehetséges, de mi egyszerűen csak oda megyünk, ahonnan visszajelentkeztek. Arra kérlek, ne úgy kerekítsétek, hogy oda megyünk, ahol fizetnek, hanem partnert kerestünk, közösen szerettük volna összeállítani az útirányt. Hívatlanul sehova sem akartunk betolakodni. A Nemzeti Kulturális Alapprogram már évek óta az egyik fő támogatónk, de meg kell említenem a Tartományi Művelődési Titkárságot is, hiszen besoroltak minket azok közé a profi intézmények közé, amelyeket pénzelnek. Ez nagyon fontos előrelépés. Jó lenne, ha nemcsak az alapítványokra támaszkodhatnánk. Azt kellene elérni, hogy azok, akik funkcióban vannak, akiknek a nép bizalmat szavazott, a megfelelő székekben ülnek, és minket képviselnek, a Tanyaszínházat közös gyerekként kezeljék. Akkor nem kellene már a bemutató előtt a kifizetetlen számlák terhével küszködnünk.
* Megkezdődött az építkezés is Kavillón, készül a Tanyaszínház székhelye.
- Igen, de a kifizetések eltolódása miatt azzal sem tudtunk olyan ütemben haladni, ahogyan terveztük. Mindenhol pályáztunk, s ahogy érkeznek a pénzek, úgy dolgoznak a mesterek. Már az idei felkészülés alatt ott szerettünk volna lakni, de nem sikerült, így ismét a régi helyszínünkön, Juszti néni kocsmájában voltunk elszállásolva. A gerendák még az utcán vannak, de a tél beállta előtt minden bizonnyal felkerül a tető is. Bízom benne, hogy jövőre, a harmincadik, jubileumi előadásunkra már a saját portánkon fogadhatjuk a vendégeket. Üzenem a közönségnek, hogy a társulat a 2006-os kalapozási pénzt is teljes egészében az építkezésre fordítja, vagyis, aki teheti, úgy dobjon bele a kalapba, hogy nem csak az előadást támogatja.
Az épület eleje, a régi parasztház megmarad, mert abban múzeumot alakítunk ki. A hozzáépített rész szolgál majd alvásra, étkezésre, oda kerülnek a zuhanyozók, a WC-k. A nyitott teraszon kemence, bográcsos, a kertben a színpad. Az már magában gyönyörű látvány lesz, amikor ott áll majd a Tanyaszínház színpada, mögötte pedig a nagy vajdasági rónaság.
Arra gondoltunk, hogy jövőre fordított útirányt hirdetünk meg, vagyis a bemutató lesz az utolsó. Amíg a turné tart, addig itt, Kavillón színjátszótábort, úgynevezett tanyaovit szervezünk, ahová azokat a gyerekeket szeretnénk kicsalni, akik a különböző városokban, diákszínpadokon játszanak. A Tanyaszínház darabja előtt ők is felléphetnének a saját produkciójukkal. Sok mindenre adhat lehetőséget egy ilyen épület, még akkor is, ha a világ végén, az Isten háta mögött van. Ezt is megkérdőjelezték, hogy szükség van-e rá. Miért itt építkezünk Kavillón, miért nem urbánusabb környezetben? A Tanyaszínházat nem kell innen elvinni, jó helyen van. Ha az országunk nem halad sehova, akkor teljesen mindegy, hol vagyunk, ha halad, akkor a falusi turizmusnak is van jövője.