home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Szakmai névjegykártya
M. I.
2013.03.27.
LXVIII. évf. 13. szám
Szakmai névjegykártya

A törökbecsei Új Fiúk Együttes 1998. szeptember 28-án jött létre néhány zenekedvelő, pelyhedző állú, újdonsült középiskolás haver összefogásával. Karriert, hírnevet, utazásokat, de mindenekelőtt hangulatos bulikat álmodva maguknak.

— A törökbecsei Új Fiúk Együttes 1998. szeptember 28-án jött létre néhány zenekedvelő, pelyhedző állú, újdonsült középiskolás haver összefogásával. Karriert, hírnevet, utazásokat, de mindenekelőtt hangulatos bulikat álmodva maguknak. Hogy történetesen lakodalmast is? Nos, ennek a döntésnek természetesen gazdasági indoklása is volt — nyújtotta át csapatának szakmai névjegykártyáját Farkas Rudolf zenekarvezető. Elmondása szerint az öttagú együttest fennállásának idestova másfél évtizede alatt a kölcsönös bizalom és a szakmai elhivatottság jellemzi, a kezdeti, úgymond magánházaknál „elkövetett” vasárnapi hangászkodásaikat pedig a helyi Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület karolta fel. A helyszín állandósulásával, majd a repertoár bővítésével következett a tájolás is. Végül annak rendje és módja szerint 2003-ban az első CD-jük is napvilágot látott. Idővel aztán még három. Szakmai palettájukon lakodalmakon, bálokon, regrutabúcsúztatókon, házibulikon készült felvételek szerepelnek, elegánsan kombinálva bennük a magyar és a szerb rockzenét, sőt a szerb lakodalmas muzsikát is.

— Napjainkra Vajdaságnak szinte minden szegletéből kerestek már fel bennünket, de Magyarországról is érkeztek felkérések, s igyekeztünk szakmailag kifogástalanul eleget tenni nekik. Még akkor is, ha történetesen egy-egy tárgyalás idején belső gondok merültek fel. Ebből élünk, nem kockáztathatunk! — kerekítette le a bemutatkozó beszélgetést Farkas Rudolf, az éneklésen kívül a billentyűs hangszerek és a nagybőgő megszólaltatásával is megbízott „bandagazda”. Rajta kívül az Új Fiúk Együttest Szőke Ottó (hegedű, gitár, ének), Ződi Béla (gitár), Becsei Szilveszter (alt-szaxafon, ének) és Vincs Kristóf (tenor-szaxafon) alkotják. Holnap legyenek Önöknél is hangulatfokozó zenemesterek!
 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..