Volt egyszer (1949-től 1960-ig) egy magyar színház Topolyán, és láttunk annak rivaldáján egy tüneményes Ophéliát és Anna Frankot, egy szerény színésznőt, aki nagyon tudott élni, létezni a színpadokon, s már meg is született a sok-sok szeretetből, gyengédségből, bölcsességből összegyúrt alak -- 1951-ben csatlakozott Dimitrijevics Mara társulatához, akkor lépett egy szikrázóbb világba: halk, visszafogott eszközökkel varázsolt elénk egy amerikai nagylányt a Drága Ruth című vígjátékban, de már 1959-ben, William Shakespeare Hamlet című királydrámájában feltűnve, olyan nőiességgel, esendőséggel suhant át a színpadon, akár egy sztár, aki nem utasítja el az önmagával való szembenézést -- 1960-ban a Szabadkai Népszínház magyar társulata szerződtette: vígjátékokban csillogott-villogott (Leszállás Párizsban, A nyugati világ bajnoka stb.), Bertolt Brecht Kurázsi mamájában bravúrosan hozta elénk a néma lányt.
Az ötvenes évek derekán, egy napsütötte délután érkeztem meg Topolyára. A színház ,,gazdá"-ja, a csodálatos színművész, Nagygellért János társaságában a Vénusz strandon, egy szeparált, árnyas szegletben terített meg három személyre, hogy nyugodtan diskurálhassunk. Dimitrijevigy Mara azonnal a tudomásomra hozta, hogy Kvazimodo Braun István Fizetővendég című színjátékában egy törékeny alkatú, eléggé szemérmes és vékonyka -- ahogyan ő mondta: darázsderekú -- színésznő lesz a partnernőm, Süveges Etának hívják, 1951-ben csatlakozott a társulathoz, évekig a szomszédos faluban, Kishegyesen műkedvelősködött. 1946-ban már ,,rózsaszínben látta a világot'. Ő egy ,,tiszta nő', nem is tudja, hogy manapság már minden siker -- a színházban különösképpen -- csak jó összeköttetések és lobbizás révén érhető el. Nem akar tudni erről az undorító világról, adta tudtomra Mara.
Olyan volt Süveges Eta akkor, amilyen a híre. Érzett, nagyon érzett, érzelmei voltak, tehát létezett. Valami belső-külső szépség sugárzott belőle, amikor belépett a reflektorok fényébe, akár fajsúlyos, akár pillekönnyű szerepben láttam, láttuk a topolyai színházban. Sohasem akart nagy egyéniség lenni, konok, önfejű színészóriás, aki a haragosával szót sem vált, elkerüli az utcán. Legendásan gyengéd és türelmes volt a próbákon. Magánemberként egy életen át játszotta Anna Frankot és Opheliát, mintha titkolta volna a lelkét.
Több évnyi műkedvelősködés után vitte el Mara Kishegyesről, szülőfalujából a hivatásos magyar színházhoz, ahogyan tette azt Albert Jánossal és velem. Eta szerepeit napestig sorolhatnánk, és sohasem mondhatjuk azt, hogy ugyanaz a Süveges Eta állott előttünk a rivaldán. A Drága Ruth bemutatója után Lévay Endre leírta: ,,Igazán ritkán találkozunk egyszerű és közvetlen hangú színésznővel, aki az érzelmeit és gondolatait nem a teatralitás ismert eszközeivel (sőt: trükkjeivel) érvényesíti, hanem emberileg föloldódik, és a játékban él... Úgy érzem, egyike azoknak, akik az érzelem skáláján, az alakító művészet megsegítésével messzire kerülhet. Csak járjon valaki előtt, aki útjára engedi'. Garay Béla és Lányi István legkedvesebb színésznője volt Topolyán. Fellépett az Iglói diákokban, a Helyet az ifjúságnak című vígjátékban, a Bló családban, a Magdics-ügyben, az Egy pohár vízben, a Románcban, a Rózsa a viharban című drámában, az Éva lányában, a Boldogságról álmodtunkban, az Egy bolond százat csinálban..., a színház úgyszólván valamennyi előadásában.
Nem tudott hibázni...
Anna Frank naplója: a címszerepben Süveges Etával, az újvidéki Lányi István rendezésében. Lévay Endre méltatásából: ,,Süveges Eta a címszerepben mindvégig el tudja hitetni velünk, hogy serdülő Annája valóban hordja a szörnyű kor megalázó élményeit. Gyermeteg hangja mindvégig őszintén hatott, mert tudta és érezte, hogy a színpadi kellékeket csak a hang határáig veheti igénybe.' Jómagam, aki Petert játszhattam, csak ,,statisztáltam' neki, ezt tették a többiek is: Nagygellért János, Kiss Júlia, Lőrincz Lajos, Sinkó István és a többiek. Az előadás után a legszívesebben a Tórából idéztünk volna: ,,Légy Áronnak az utódja, szeresd az embereket. Tégy meg mindent az emberek lelki békességéért...'
Szabadkán szívet és lelket dermesztő fogadtatás. Nagygellért Jánosnak és Kiss Júliának azonnal a tudomásukra hozták, hogy itt nem számíthatnak babérokra. Süveges Eta maradt -- és tűrt. Kapott feladatokat is. Bemutatkozhatott a Változatokban Fejes Györggyel, a Kimenő című drámában, a Finom kis társaságban, az Egérfogóban, A nyugati világ bajnokában, a Leszállás Párizsban című vígjátékban, a Veszélyes fordulóban, a Nyolc nőben, az Egy szál magamban, Berreh a Csongor és Tündében, Anna von Cleve a VIII. Henrik és hat felesége című színjátékban, néma lányként kiváló Bertolt Brecht Kurázsi mamájában, láttuk a Szombaton és vasárnapban, a Sirályban, a Ma éjjel megnősülökben, a Liliomfiban, a Rómeó és Júliában, Az igazságtevőben, A néma leventében, a Legénylakásban, a Bernarda Alba házában, a Blőse úrék mindenkinek tartoznakban a Tűvé-tevőkben, a Kabaréban, a Nehéz honfoglalásban, a Nem élhetek muzsikaszó nélkülben, a Kakukkfészekben, az Akasztottak balladájában, A tanítónőben, az Egérfogó újabb változatában, a Nórában, A varázslóban...
1987-ben, amikor a dúvadok már tort ültek a színház falai között, szinte észrevétlenül nyugdíjba vonult. A Csépe Imre Emléknapokon újra láttuk a színpadon, hallottuk/halljuk hangját a rádióban... A színházunk előadásait nem látogatja. Sok minden fájhat neki, akárcsak Heck Paulának. Süveges Eta mindig azt mondta: ,,Az erővel megszerzett dolgok nem érnek semmit'. 1959-ben megkapta Nagybecskereken azt a díjat, amiért nem erőből, hanem lélekből és szívből dolgozott, utolérhetetlen Anna Frank volt.
A csók oly közismert, akár Strauss Kék Duna keringője vagy amilyen Shakespeare-től a Hamlet, Moliére-től a Tartuffe. A topolyai színház emblémája Süveges Eta volt, és ha Mara színházáról valahol -- ritkán, egyre ritkábban -- szó esik, nekem rögtön egy Ophelia jelenik meg a szemem előtt, aki egy szál virággal a kezében indul a halálba. Igen, Süveges Eta olyan színésznő (volt), akit kevesen ismertek, kevesen ismerik élettörténetét -- rá lehet csodálkozni arra, hogy mire vitte a ,,darázsderekú' kishegyesi nagylány annak idején, elég régen, egy szebb világban...