home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Sikeres évet zárt a Népkör
(SZ. L.)
2013.12.31.
LXIX. évf. 1. szám
Sikeres évet zárt a Népkör

A vallás, a karácsony egyházi vonatkozása került előtérbe a Népkör Magyar Művelődési Központ hagyományos karácsonyi műsorán. A telt házas rendezvényen az intézmény néptáncos és népzenei szakosztályai léptek fel, a legkisebbektől a legnagyobbakig.

Az ünnepi összeállítás a betlehemes játékok mellett a Lucázást is megelevenítette a színpadon: a gyerekek a december 13-ához kapcsolódó hiedelmeket, mondókákat, népszokásokat is beleszőtték a műsorba. Hagyományos karácsonyi énekek is felcsendültek a december 21-én megtartott ünnepi rendezvényen, amelyet Szulovszki Szilvia, a Népkör néptánc-szakosztályának egyik vezetője állított össze. Az összejövetelen dr. Takács Márta, a Művelődési Központ elnöke meghatottan köszöntötte a közönséget. Elmondta, hogy végtelen büszkeséggel tölti el az, hogy a Népkörös gyerekek és fiatalok évről évre magas színvonalú műsorokat állítanak színpadra. A rendezvény végén a fellépőket és a nézőket ft. Baranyi László a katolikus egyház nevében köszöntötte. Az ünnepi összeállítás után a Népkör munkatársai süteménnyel, pogácsával vendégelték meg az egybegyűlteket. Közben a kézimunka-szakosztály kiállítását is megtekinthették az érdeklődők. A Népkör MMK 2013. évéről Bodrogi Béla, az intézmény főtitkára beszélt.

— Elégedettek vagyunk, hiszen ezt az évet is sikeresen zárjuk. Noha az idei év a túlélés jegyében telt, megvalósítottuk az éves tervet, és ez nem kis feladatot jelentett, mert tudjuk, milyen gazdasági állapot uralkodik az országban, a mi városunkban is. Ugyanakkor el kell mondanom, hogy teljesítettük az előirányzott programokat, azokat, amelyeket a Népkör évek óta magas színvonalon művel. Minőségi műsorokat biztosítottunk a polgároknak ebben az évben is, a rendezvényeink jelentős része ingyenes volt, vagy jelképes összegért válthattak jegyet a polgárok. Mindenki számára elérhetővé tettük a tartalmas szórakozást, a kikapcsolódást. Természetesen a Népkörben működő összes szakosztálynak biztosítottunk mindent, ami a működéséhez szükséges. A legalapvetőbb dolgoktól a viseleteken, a felhasznált alapanyagokon át mindent a csoportjaink rendelkezésére bocsájtottunk. A színjátszóinknak pedig a díszletet, a rendezői munkát és minden egyebet mi szolgáltattunk. Ezt nemcsak a saját munkánknak köszönhetjük, hanem annak is, hogy a vajdasági magyar politikai életben tevékenykedők összefogtak, és beszerezték a hiányzó eszközöket, legfőképpen az Ineterno Fesztivál után segítettek abban, hogy sikeresen zárjuk ezt az évet. Itt ragadnám meg a lehetőséget, hogy nekik és a városvezetésnek is köszönetet mondjak. Remélem, az elhangzott ígéretek meg is valósulnak. A Népkör napján elnökünk, dr. Takács Márta azt mondta, hogy nem érdemes a Népkör nélkül élni. Ekkor Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke azt ígérte, mindent megtesznek, hogy a Népkör jövőbeni működéséhez adva legyen minden feltétel. Őszintén remélem, hogy jövőre ez meg is valósul, hiszen ily módon még könnyebb lesz a munkánk, még színvonalasabb műsorokat készíthetünk, és jobban oda tudunk figyelni a legapróbb részletekre. Itt, a Népkörben egy kis csapat dolgozik, mégis szenzációs programokat tár a nagyközönség elé. Ez felér egy csodával. Mi tudjuk, milyen célokat tűzünk magunk elé, ezeket minden év elején felvázoljuk. A csapatunkra pedig azt mondhatom, hogy 2013-ban is csodát hozott létre. Szeretném minden munkatársunk munkáját megköszönni.         

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..