home 2025. július 19., Emília napja
Online előfizetés
Rozmaring — a szerelmi hűség fűszere
Juhász Elizabetta
2025.06.22.
LXXX. évf. 25. szám
Rozmaring — a szerelmi hűség fűszere

A görög mitológiában Zeusz kedvence volt. A rozmaringmézet, melyet a méhek a virágaiból készítettek, senki más nem ehette, csak az Olümposz főistensége, más istennek szigorúan tilos volt fogyasztani.

Az ünnepnapokon az istenek szobrait ibolyából és rozmaringból font koszorúval ékesítették, de a menyasszony is rozmaringágat vitt a kezében, mert a közhiedelem szerint a szép leány a rozmaringtól még szebbé válik, és még a csúnyácska is megszépül tőle, ha Zeusz úgy akarja. A rozmaringlegendák sora nem ért véget az ókorban: valami rejtélyes vonzása lehetett ennek a szerény virágnak, mert a rómaiak után a germánok is kedvencükké fogadták. Náluk a rozmaring Freyja istenasszony kedvenc virága lett. Talán innen származik a flamandok mondája, mely szerint a gyermek náluk nem a káposztafejből kerül elő, mint a franciáknál, nem is a gólya hozza, mint mifelénk mesélték a legifjabb korosztály tagjainak, hanem a rozmaringbokorban születik. Habár a rozmaring a gólyamesével a flamandok földjén kívül másutt nem tudott versenyre kelni, azért mindig a szerelem virágának számított Európának ebben a részében is. Mégpedig a szerelmi hűségé volt, melyen nem tud erőt venni sem az idő, sem a gonoszság. A mesebeli királyfi nyilván ezért ébresztette fel mélységes álmából rozmaringággal Csipkerózsikát. Az angol legendavilágban a rozmaring a női okosság jelképe is, amitől még rokonszenvesebbé válik ez a kedves virág. Az angol szólásmondás szerint ugyanis ahol a kertben rozmaring terem, ott az asszony az úr. Ami nem biztos, hogy minden férfinak tetszett, de valószínűleg jót tett a háztartás költségvetési egyensúlyának.

A rozmaring — mint jó néhány más növény — a Közel-Keletről került hozzánk. Eredeti hazájában, a Földközi-tenger mellékén ma is vadon terem. A legenda a keletkezését egy bizonyos jámbor férfi, Libanosz halálához fűzi, aki szerfelett kedves volt az isteneknek. Libanoszt gonosz emberek megölték, s az istenek rendelésére a holttestéből egy illatos növény nőtt ki — innen a rozmaring görög neve: libanotisz vagy dendrolibanon. Horatius és Ovidius is az isteneknek kedves fűszerként verselte meg. A rozmaring magvai valószínűleg a keresztes háborúk idején jutottak el Európába. Talán a Szentföldről hazatérő lovagok hozták magukkal, és az igénytelen, jól szaporítható növény csakhamar elterjedt a kolostorkertekben, később a várúrnők díszkertjeiben, majd a köznép kertjeiben is.

Nemcsak dísznövénynek ültették: kellemes illata, aromája kedvelt fűszernövénnyé tette. A rozmaringgal pácolt sonka ínyencfalatnak számított. Bornemisza Anna fejedelemasszony szakácskönyve szerint szívesen ízesítették „rozsmarint”-tal a bort is, aminek igen sok haszna van: „Minden nyavalyák ellen jó, megerősíti az tagokat és ereket, megszépíti az ábrázatot, ha mosdanak vele. Jó szagú lélegzetet csinál, jó a foghúsnak, jó a köszvény ellen is.” Nagyon sok célra ajánlotta a néhai fejedelemasszony szakácskönyve a rozmaringot, a mai tudásunk szerint nem is alaptalanul, mert fűszerként kiválóan ízesít számtalan fogást. Elizabeth David a hagyományos francia konyháról szóló híres szakácskönyvében különösen a grillezett halak és a borjúsült ízesítéséhez ajánl rozmaringot, Bee Nilson viszont az angol konyha kitűnő fogásaként említi a rozmaringos marhasültet. Az olasz konyha kedvelt, ízletes fogása a báránypecsenye sajtos-paradicsomos-rozmaringos töltelékkel, melyet némi fehérborral is „megkeresztelnek”.

A különféle ízesített vajak korában, melyeket pirított kanapékhoz használnak, kitüntetett helye van a rozmaringos vajnak, melyet úgy készítenek, hogy a megpuhított vajhoz egy teáskanál szárított rozmaringot és egy evőkanál apróra vágott friss rozmaringlevelet kevernek. Emellett ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a rozmaringból kivont illatos olajat krémekben és más kozmetikumokban is hasznosítják, tehát mégiscsak a régen volt öregeknek lehetett igazuk, akik szentül állították, hogy aki rozmaringos vízben mosakszik este, reggelre megszépül tőle.

A rozmaring gyógyhatásai

Tudományosan is bizonyított, hogy a rozmaring védelmet nyújt az agy számára a különféle károsodásokkal és az öregedéssel szemben. Az öregedés egy természetes folyamat, de ez a gyógynövény képes lassítani az agysejtek öregedését, és minimalizálja az agyat érintő károsodásokat. Serkenti ugyanis az agyban a véráramlást, így több oxigént és tápanyagot szolgáltat. A rozmaring karnozolsavat is tartalmaz — ez az erős antioxidáns védelmet nyújt az agy számára a káros hatású szabad gyökökkel szemben. A szabad gyökök felgyorsítják az öregedési folyamatot, és hozzájárulnak az olyan degeneratív betegségek kialakulásához, mint az Alzheimer-kór. A memória az agyban lévő hippokampuszhoz kapcsolódik. A karnozolsav képes elvékonyítani az itt keletkezett plakkokat. Az Alzheimer-betegeknél minden esetben kimutathatók ezek a plakkok az agyban.

A rozmaring egy olyan gyógynövény, amely nagyon sokszor került a kutatások fókuszába. Megállapították, hogy daganatellenes hatással is bír, de a szakértők úgy vélik, hogy a rozmaring az érelmeszesedés, a fekély és az asztma kialakulásának esélyét is csökkenti. Ezenkívül a szürke hályog és a gyulladásos betegségek gyógyításában is már bizonyított, emellett nagyon hatékony az emésztési zavarok enyhítésében. Használhatjuk étvágytalanságra, savas refluxra, fokozott gázképződésre, hasi fájdalmakra és puffadásra. De nemcsak az emésztést segíti, hanem a tápanyagok felszívódását is. A rozmaring antimikrobiális hatásáról is ismert. Legfőképp a baktériumokkal száll eredményesen harcba, és ily módon a bakteriális fertőzésektől óvhat meg bennünket. Rovarriasztóként is működhet, elsősorban a kullancsokkal szemben nyújt hathatós védelmet.

A rozmaring hajra gyakorolt hatása valóban meglepő, különösen akkor, ha rendszeresen használjuk. Az egyik legfontosabb eredmény, melyet minden bizonnyal elég gyorsan észrevehetünk, a felgyorsult hajnövekedés. A rozmaring természetes serkentőként hat a fejbőrre — javítja a vérkeringést, aminek köszönhetően a szőrtüszők több tápanyagot szívnak fel, és ez közvetlenül befolyásolja a gyorsabb hajnövekedést. Sőt, csökkenti a hajhullás mértékét, amit azok a vizsgálatok is megerősítenek, amelyekben a rozmaringot olyan népszerű hajhullás elleni gyógyszerekkel hasonlították össze, mint a Minoxidil. Ha korpásodással vagy túlzottan zsíros hajjal küzdünk, a rozmaring ebben is a segítségünkre van. Hatékonyan tisztítja a fejbőrt, antibakteriális és gyulladásgátló tulajdonságokkal bír. Ennek köszönhetően szabályozza a faggyútermelést, csökkenti a haj zsírosodását, és tartósabb ideig teszi üdévé. A fejbőrt is megnyugtathatja, így elfelejthető a tartós viszketés. Saját tapasztalat alapján pedig elmondhatom, hogy még a napégés okozta tüneteket is gyógyítja. Tehát valóban az egyik legnagyobb kincsünk a kertben.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..