home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Pöttyös kendő, sárga sisak
LOVAS Ildikó
2005.04.27.
LX. évf. 17. szám

Kizöldült minden. A kertvárosi bokrok mindegyike rózsaszín virágokat szült. A városrész lakói kiskapákkal felszerelkezve töltik idejüket a kertekben, leginkább feneküket mutatva a világnak.Fejük a föld közelében, orrcimpáik izgatott remegéssel szívják, szippantják be a föld friss illatát, megannyi G...

Kizöldült minden. A kertvárosi bokrok mindegyike rózsaszín virágokat szült. A városrész lakói kiskapákkal felszerelkezve töltik idejüket a kertekben, leginkább feneküket mutatva a világnak.
Fejük a föld közelében, orrcimpáik izgatott remegéssel szívják, szippantják be a föld friss illatát, megannyi Garcia Márquez-hős a csendes kertvárosban, homlokukról a veríték vidáman fut a nyakuk felé, hiába, a tavaszi munkákhoz erőnlét is kell, kevés az, ami a hólapátolással megszerezhető volt, már ahol erre sor került. Ahány ház, annyi szokás.
A lakók feje tehát a földet szaglássza, kezük libafüvet tépdes, a fenekük látom legtöbbször.
Ezért aztán nem kell attól tartanom, hogy kinevetnek, gyanakodva pillognak rám, hogy magamban motyogok, nem is motyogok, énekelek:
,,Éljen május elseje,
szívünk dallal van tele!'
Ezt énekelgettem, lépteim ritmusához találtam ki a szöveget. Szerintem legalábbis én találtam ki. Ilyen szövegű induló nincs.
De nagyon megfelel a célnak, egész nyugodtan próbálják ki, reggel, amikor kenyérért sietnek a sarki kisboltba vagy zöldhagymáért a piacra, nézzenek körül, idézzék fel a mára teljesen feledébe merült érzést, azt, hogy valamikor a május 1-je azért volt jó, mert kinyíltak az orgonák (meg a Dolgozók kérték című műsor volt az tévében). Idézzék fel a nyíló orgonák fölötti örömérzést, s dúdolják hozzá, akár egy indulót:
,,Éljen, május elseje,
Szívünk dallal van tele!'
Az érzés, ami elsőként nyilall a szívükbe, tán a nosztalgia lesz elmúlt ifjúságuk, a jobb élet után, ám az, ami utána következik: az óriási megkönnyebbülés, hogy - reményeink szerint - soha többet nem kell majd indulókat énekelnünk, nos, az az érzés az igazi, annak érdemes örülni, még ha kenyéren kívül másra nem jut, akkor is.
Éppen itt tartottam - fontos, hogy mindig találjuk egy gondolatfoszlányt, aminek örülni lehet, tehát őrizgettem magamban --, amikor hirtelen elhúzott előttem egy APN. Azt hiszem, így nevezik azt a motort, APN-nek, amiért minden fiú megőrült a 80-as években, kék és zöld meg narancssárga motorokon virítottak, azokat pörgették, retro-élmény volt, határozottan hozzáilleszkedett az általam kitalált induló ironikus hangulatához.
De a motoron nem egy korombéli ült, már öregecske rocker, hanem egy ötven körüli terebélyes asszonyság, fején pöttyös kendő, azon pedig sárga sisak. Kék esőkabátja lobogott a szélben, arca a bácskai határban élők cirmos pirosságával ragyogott, orrán szemüveg billegett, a motor hátuljára erősítve pedig egy papundekli dobozban paradicsompalánták üldögéltek, akár kíváncsi kismacskák, úgy nyújtogatták vékonyka szárukon imbolygó levélkéiket a kertvárosi utcán.
Akár egy Menzel-filmben, olyan volt a pillanat. Összeadódott benne minden, amire gondoltam, amit éreztem, amit mégiscsak megvetek, ha május elsejére gondolok. És mégis szép volt. Mint ahogyan finom a keserű csoki.
Szükségünk van, sokszor magam is majd elfelejtem, szükségünk van arra a bizonyos lazaságra, nevezhetjük hányavetiségnek is, amivel fel kell ruháznunk magunkat, ha a karikatúráját a világnak, amiben nagyjából élünk, nem csak megérteni, nem csak túlélni akarjuk, de nevetni is benne, legalábbis nem savanyodni-aszalodni. Amire amúgy minden okunk megvolna.
Kosztolányi írta a bolsevikről, hogy nem is tudja, mi az: valami szláv pálinka-féle lehet. Ezt nem lehet görcsösen, ezt csak lazán lehet.
Vigyázzban, de pöttyös kendővel fejünkön.
Megmondják, hogy mit tehetünk és gondolhatunk. Azokban az időkben, amikor indulók éneklése a divatos, ez van, ilyen megmondások között telik az élet, kevesebb az egyéni felelősség. Vagy nincs is. Amikor ennek vége szakad, nincsenek már indulók, cölöpök és karók, amelyek mentén akár a teljes élet eltölthető, magunknak kell döntenünk.
A pöttyös kendős asszony maga döntött úgy, hogy - betartva a közlekedés szabályait - sisakot tesz a fejére. Nap mint nap, ahogy sokadmagammal a vasútállomáson ácsorgok, arra várva, elvánszorogjon végre a végenincs szerelvény, s átvághassunk a síneken, magunk döntünk úgy, hogy a ZABRANJEN PROLAZ táblára fittyet hányva ott megyünk át. Kockáztatva testi épségünket. Ha megbüntetnének, mondjuk, egy ezressel, valószínűleg nem mennénk arra többet.
Az ellenálló és lázadó mégis a szabályokat betartó APN-es asszony, s nem mi, akik ugrálunk a sínek között, akár valami ügyetlen bakkecskék. Mi szimpla szabályszegők vagyunk.
Ugyan mennyi indulóban fejezhető ki az efféle polgári öntudat?
A pöttyös kendős, sárga sisakos polgári öntudat.
A kertben kapálgató, télen havat hányó polgári öntudat.
Attól még a sínek fölé kellene a felüljáró, persze.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..