Mulatságos, de Mengyi Bandi sokáig úgy képzelte, élő írók nem flangálnak csak úgy a földön. Bepiszkolódnának. Komoly üzenetet akkora távolság?????? hitelesít, mint a nemlét. Van ebben igazság, hisz jobb, ha az alkotás túléli az alkotóját. Az írók önbecsülése odavan, ha elfogadják, hogy amit alkotnak...
Van ebben igazság, hisz jobb, ha az alkotás túléli az alkotóját. Az írók önbecsülése odavan, ha elfogadják, hogy amit alkotnak, az csak (!) ''írói munkásságuk része”.
Már a hosszú tömbháznak is csak a romjai meredeznek Szabadkán, a Pap Pál utcában, amelyben egy helybeli írót először látott. A mi Bandink egy lánynak udvarolt, Lévay Bandi pedig bejáratos volt a családhoz. Kissé mongolos metszésű szemek a szögletes arcban - így lapozgatta épp az Új Magyar Lexikon nyomdaszagú pótkötetét. Valami olyasmit szólt: kíváncsi rá, mire elég egy pótkötet.
A pár elég gyorsan elslisszent. Utólag Mengyi Bandi nem tudta mire vélni saját megilletődését az író jelenlétében. Tán zavarta a hallomás, hogy van egy régi bűne (megjárta '48-ban a Goli otokot), meg egy maradandó hibája: hogy ''tóparti” író. Süllyesztőbe került. Olvasott róla egy kritikát, melyben valamelyik '68-as ifjú titán (akkor az új kiváltságosok és új tabuk ellen lázadoztak), az írások témaleltárán fanyalogva, súlytalannak minősítette Malomkövek című novelláskötetét.
Talán jobban megdicsérhette volna legalább a Mestergerenda című írás feszes dramaturgiáját. És egyáltalán illett volna kicsit utánanéznie e ''mindenes” pálya nem kevés zúgójának. Ahogyan feladattól feladatig malomkövek szorongatták egy örökké tenni akaró ember szívét. Múltunkban búvárkodva ez Mengyi Bandiban később apránként letisztult.
Lévay Endre alapította meg a népi írómozgalom ihletésében 1934-ben a Híd című folyóiratot, melyet pár év múlva a JKP legális agitációs fórumává téve vett ki kezéből iskolatársa, Mayer Ottmár. Őt a lap betiltása után, 1941-ben többedmagával statáriális eljárással halálra ítélték, és kivégezték. A Híd balra tolódásának zászlókitűzője, Pap Pál partizánharcban esett el. Lévay a magyar időben újságnál nem, csak a városi könyvtárban kaphatott állást.
Miután azonban Mayer egyik mentorával, Kek Zsigmonddal, valamint Gál Lászlóval és Majtényi Mihállyal 1944 végén megbízatást kaptak egy magyar nyelvű napilap újvidéki megindítására, mozgalmas évek következtek: felállítja a Magyar Szó szabadkai fiókszerkesztőségét, színtársulatot toboroz, megszervezi a könyvbehozatalt és könyvkiadást, a szárszói találkozóra is eljut, tanít. Nekilát a Vajdasági Magyar Kultúrszövetség hálózatának kiépítéséhez, melynek főtitkára lesz. (Ereje teljében korántsem súlytalan írói tématárában szerepelt egy 1942-es helyzetkép is a délvidéki németségről, Apatinban és Szeghegyen-Bácsfeketehegyen kutakodva a magyarság jobb önszerveződéséhez keresett példát.) Az 1948-as állam- és pártközi fordulat idején előtaláltatik egy mondat a háború alatt kiadott tanulmánykötetéből (''végre megértem, hogy nem leszek másodosztályú polgár a szülőföldemen”), ez okból vagy más miatt tanítványával, Dévavári Zoltánnal, Sárkány Szilveszterrel, valamint Kek Zsigmonddal együtt a Goli otokra internálják, és onnan megromlott egészséggel tér vissza.
Akkor villant át mindez Mengyi Bandi agyán, amikor a Malomkövek egykori bírálóját váratlanul egy pesti könyvbemutatón látta viszont. (A lexikon, a marxista tudástár persze megavasodott pótkötetestül - helyette hozzáférhető lett hasonmás kiadásban a Révai Nagy Lexikona, hatvan évvel 1935-ös befejezése után, nemsokára pedig CD-n a százéves előmintája is, a Pallas. Jugoszlávia Enciklopédiája ellenben az ország és a nemzetiségek nyelvein ekkorra éppen felében-harmadában maradt, mert felbomlott az állam.)
Szociográfia jelent meg ugyanis Elherdált elit címmel egy jó tollú újságírótól, aki korábban már két impozáns kötetet állított össze a megmaradt magyar arisztokrata családokról. E könyvben végigkérdezte jeles tagjaikat megpróbáltatásaikról, jövőképükről, történelmi mulasztásaikról és szellemi hagyatékukról.
Hozzászólt a kritikus is, akinek lisztes már bajusza-szakálla. Abból, amit mondott, Mengyi Bandi megállapította, hogy a malomkövek súlyát nyilván az évek során jobban bemérte ő is.
Az untig ismert hasonlat, mely szerint a forradalom felfalja saját gyermekeit, a társadalomnak csak a szűk mozgalmi rétegében igaz. Mifelénk inkább úgy megy ez - fejtegette -, mint amikor a mesehős a griffmadarat a saját combjából hasított hússal kénytelen etetni, hogy feljusson a hátán az alvilágból. Így estek áldozatául a nagy változásoknak hol a (fő)nemesek, hol a kulákok, hol a szocdemek, hol a zsidók, hol a ludovikások, hol a trockisták, hol a németség. Gastarbeiter és disszidens. Autonómiapárti. Csak rá kell fogni, hogy ez az idők szava, és el kell takarítani az útból, ami akadályozza a haladást. És ez kisebbségben igazán fájdalmas, mert akkor mi tesszük és velünk teszik.
Gyermekfejjel Bandi is, amikor a mesében odaértek a griffetetéshez, mindig megborzongott a cinizmussal határos pragmatizmus és hősi romantika hátborzongató ötvözésétől. De Mengyi Bandiék, úgy érezte, mindig azon vesztettek rajta, hogy a tűrők húsából csipegetnek folyvást, amikor áldozathozatal kerül szóba.
És olykor veszélyesen jóllakatták a griffet. Márpedig az olyan, mintha a Medúza tutaján hánykolódnánk, miközben az élelem- és ivóvízkészletekkel elhajóztak a tisztek.
Erre tán az az író is bólintani tudna.