A magyar nyelvű Torontál 1872 áprilisában jelent meg először hetilapkét, de 1892-ben már naponta került az olvasók asztalára - A Bánság egyik legolvasottabb újságja volt, mert színvonalasan és tárgyilagosan tájékoztatott - Pleitz Ferenc Pál a németországi Regensburgban született 1804. július 6-án, és Nagybecskereken hunyt el 1884. december 26-án - A Bega-parti városban könyvnyomtató intézetet működtetett - A Pleitz-vállalkozás művelődéstörténeti jelentőségével több szerző is foglalkozott (Dániel György, Lőrinc Péter, Németh Ferenc)
Valamikor régen az első - és alighanem az utolsó - bánsági hivatásos magyar színháznak, a Toša Jovanoviæ Narodno pozorište-Népszínháznak a próbatermében a néhai nagyváradi hírlapíró, a teátrum művészeti vezetője és rendezője, Juhász Ferenc gyakran részletesen beszámolt nekünk, fiatal színészeknek: Gyapjas Marikának, Zádor Editnek, Véger Ferencnek és nekem egy nagybecskereki újságról, a Torontálról, vagyis a leghosszabb életű magyar lapunkról. A kezdet kezdetén Balás Frigyes szerkesztette, Vuchetich Endre volt a főmunkatárs. Az évtizedek során többen viselték gondját a gyorsan népszerűvé vált újságnak, többek között Juhász Ferenc is, de mindössze néhány évig, 1932-től 1934-ig, utána már csak Kelemen János (1934-1939) és özv. dr. Mara Janőné (1941-1944) toborozta a munkatársakat és gondoskodott a rendszeres megjelenéséről. Juhász Ferenc szólt arról is, hogy a Torontál utolsó számát 1944 októberében vehette kezébe az olvasó, nem sokkal azelőtt, mielőtt az oroszok bevonultak a városba. Azonkívül gyakran emlegette Pleitz Ferenc nevét is, mint azét az emberét, aki lehetővé tette az újság megjelenését, nyomtatását a nyomdájában. Valóságos legendát szőtt a nyomdaalapítási kérelméről, életéről és munkájáról, valamint a városi elöljárókkal folytatott csatájáról, hogy Nagybecskereken napi- és hetilapokat nyomtathassanak. Akkor még ,,fűzfasípot fújtunk', a szövegkönyveket tanulmányoztuk, én Lucifer, az ,,ősgonosz' szerepét tanultam, s nem nagyon figyeltünk oda Juhász Ferenc lelkesítő szavaira, nem is sokat értettünk abból, amit mondott a Torontál megjelenésének jelentőségéről, magyarságtudatról, az anyanyelv megőrzéséről, mert álmainkban a Royel Shakespeare Company színpadán kerülgettük Ophéliát, vagy legalábbis arra gondoltunk, hogy előbb vagy utóbb elkerülünk Szabadkára, ahol a Népszínházban évente hét-nyolc bemutató előadást is tartottak, nagyoperetteket is színre vittek...
Évek múltán, amikor némileg elszakadtam a színháztól, s a világnak, picinyke világunknak egyéb dolgai is érdekelni kezdtek, s amikor arról olvastam, hogy Szabadkán egy úriember, Bitterman Károly 1844 nyarán főleg magyar lapok és könyvek kiadására szakosított nyomdát alapított, az érdekelt: vajon a szélfútta Bánságban, szülővárosomban, Nagybecskereken mit is csinált az a Pleitz Ferenc Pál, akit Juhász Ferenc mielénk, fiatal színészek elé példaként állított. Még néhány esztendő múlott el, s végül elolvashattam Németh Ferenc ,,földim' nagy műgonddal megszerkesztett könyvét, A nagybecskereki sajtó története (1849-1918) címűt, amelyben a szerző megemlékezik a Torontálról és arról az emberről, akinek nyomdájában a lap készült. De megemlékezett e nyomdatulajdonosról és a Pleitz-vállalkozás művelődéstörténeti jelentőségéről Dániel György és Lőrinc Péter (A Pleitz-ház tudományos kiadói tevékenysége a bánáti rónán, Újvidék) is a 7 Napban, valamint a fáradhatatlan Kalapis Zoltán az Életrajzi kalauz utolsó, harmadik kötetében. Lassan összeállt a kép a Torontálról és Pleitz Ferenc Pálról, és most felvázolhatom az életrajzát annak az embernek, aki a németországi Regensburgban született 1804. július 6-án, majd Nagybecskereken, hasznos tevékenységének városban hunyt el 1884. december 26-án. Pleitz a nyomdászmesterséget szülővárosában tanulta ki. A céh akkortájt arra serkentette a ,,mesterek"-et, hogy vegyék nyakukba a nagyvilágot, menjenek Nyugatra és Keletre, vándoroljanak városról városra, országról országra. Pleitz Ferenc Pál megfordult Bécsben és Budapesten, s végül a bánsági Temesváron - ahol felragyogott a szerencsecsillaga, mert vezetői álláshoz jutott -, a nyomdában dolgozhatott, s álmai megvalósulni látszottak. Már 1845-ben nyomdát akart alapítani. Kérelmét elutasították, de alig egy évre rá - nem sokat teketóriázott, egyenesen I. Ferdinándhoz járult -, 1847-ben megnyerte életének első nagyon fontos csatáját. Az uralkodónak megtetszett a nyomdász alázata, s ún. császári pátenssel engedélyezte, hogy megkezdhesse munkáját a könyvnyomtató intézet. A nagybecskereki Városi Múzeumban őriznek egy levelet, amelyből most idézünk: ,,...mint jó erkölcsről és ügyességének ajánlott és elegendő vagyonnal is ellátott egyén... Torontál megyében fekvő Nagybecskerek mezővárosban könyvnyomtató intézetet állíthasson...'
1847 őszén már nyomták a himlőoltási íveket. 1848-ban Pleitz Ferenc Pál nyomdájában nyomták Bárány Ágoston Temes megye emléke című történelmi munkáját. De magyar újságról, magyar nyelvű könyvről sokáig szó sem lehetett. A szabadságharc után, 1850-ben jelent meg a Deutscher Hauskalender (Német Házi Kalendárium). 1854-ben a litográfiai részlegben már három nyelven készültek a céhlevelek, a megrendelt névjegyek, színlapok, árjegyzékek, színes meghívók, prospektusok, albumok stb. A Pleitz nyomdában nyomták (a tulajdonos kiadásában) az első vajdasági hetilapot, a Gross Betschkereker Wocheblattot. S aztán 1872 áprilisában indult a Torontál - hetilapként, 1892-ben pedig már mindennap az olvasók asztalára került. A nyomda könyvkiadói tevékenysége is szerteágazó volt, 1887-ben indult a Történelmi, Nép- és Földrajzi Könyvtár című sorozat - nyolcvan kötetet adtak ki belőle.
Pleitz Ferenc Pál - feljegyezték - nem uzsonnaváró szalonban csevegett a vendégeivel, hanem úgyszólván éjjel-nappal a nyomdájában tartózkodott. Hogy van-e emléktáblája Nagybecskereken, nem tudom, ám kétségtelen, hogy Pleitz Ferenc Pál - ha nem is volt íróember, ha nem is ő szerkesztette a Torontált -, a ,,nyomdászmester' életteret nyújtott a Bánság - és nemcsak a Bánság - magyarjainak...