A hőségben nemcsak a nehéz ételek, hanem időnként a politika is megfekszi az ember gyomrát, ezért a meleg nyári napok mindenképpen könnyedebb témát kívánnak. Utazni mindenki szeret, nyaralni pedig még inkább. Érdekes módon a vakáció fogalma viszonylag új keletű.
Talán kevesen tudják, hogy a modern értelemben vett turizmus részben Nagy-Britanniában, részben pedig Belgiumban alakult ki. Noha az első utazási irodát Londonban nyitották meg, a nemzetközi utazásokat főként Belgiumba, azon belül Brugge-be szervezték. A XIX. század második felében a festői belga városka a világ legfontosabb turistacélpontjává lett, brit és francia kirándulókat vonzva magához. Nekem egykor volt szerencsém megcsodálni a „Csipkerózsika-álmot” alvó nyugat-flandriai települést. Mivel Brugge központja a középkor óta szinte semmit sem változott, úgy tűnhet, mintha örök álomba szenderült volna. Mindehhez egy, a Velencében tapasztalható érzés párosul, a várost ugyanis csatornák sokasága szeli át. Az idelátogatók az óvárost körülölelő régi erődítményeket, kőtornyokat, gótikus templomokat és malmok maradványait, valamint a festői lakóházakat tekinthetik meg. A pompás épületek egyébként számos alkalommal felbukkannak ismert németalföldi festők vásznain. A jellegzetes, keskeny csúcsos homlokzatú polgári otthonok sokasága a klasszikus értelemben vett európaiságot jelképezi. Azt az európaiságot, amelyet manapság, a globális identitásválság kellős közepén szinte nagyítóval kell keresnünk.
Nem véletlenül kívánkozik ide a kérdés: vajon a világ hány turisztikai célpontjának sikerült megóvnia egykori, évszázados szépségét? Valószínűleg nagyon kevés helyszín őrzi manapság a múlt valódi emlékeit. Az elmúlt századok során kialakult népvándorlás, avagy szervezett turizmus ugyanis jelentős mértékben átalakította a tengerparti és a szárazföldi városokat. A kalmárszellem, vagyis a kizárólagos üzleti felfogás pedig a földi halandók számára csaknem elérhetetlenné tette a különféle varázslatos helyeket. Ahova például az elmúlt évtizedekben betették a lábukat az úgynevezett hírességek és az újdonsült milliomosok, ott kő kövön nem maradt. Vagyis éppenséggel maradt kő a kövön, ám az valójában hatalmas falak építőanyagává lett. E falak mögött tűntek el a természet szépségeit magukban hordozó helyszínek, és alakultak ki a mesterkélt előkelőségek számára fenntartott luxusbörtönök.