Azt a fényképet, amelyiken Koszolányi és felesége nyújtózik a Lidón, csomó gyerekkel maguk körül, nagyon szeretem. Nincs is ember, aki ne hangsúlyozná, hogy mennyire jó ez a fotó, milyen fontos, hogy irodalmi tudatunk részét képezze.
Amikor a kezembe vettem Patrik Ouøedník Europeana című kötetét, s megláttam a címoldalát, azonnal a Kosztolányi-fotó jutott eszembe. S már szerettem is A huszadik század rövid története alcímű könyvet, eldöntöttem, hogy ezt csakis szeretni lehet, vágyni utána, belefészkelni magam az érzésbe, amit a borító felső része kínál. Azok a fehér ruhás, kalapos nők, ahogyan elnyúlnak a nyugágyban, szemérmetlen kitárulkozásukat nem tudja eltitkolni a földig érő szoknya sem, nemcsak a XX. század édes-vad kezdetét láttatta velem szépnek, de azt is elfeledtette, hogy alig egy évtizeddel később már haltak és haltak az emberek. Ez utóbbiról szól a borító alsó részén látható fotó, ami nem ugrott rögtön a tekintetem elé, s amikor igen, akkor már olvastam a könyvet.
Olvastam, hogy azok a katonák, akiknek nem volt idejük a gázálarc felvételére, úgy viselkedtek, mintha vízben fuldokolnának. És akkor becsuktam a könyvet, s jól megnéztem magamnak az alsó fotón szereplő katonákat, akik régebben férfiak lehettek. Egyenként néztem végig valamennyiük arcát, mintha tudni lehetne valamit arról, mit tesz a háború.
De ez éppen akkora butaság, mintha a felső képen heverésző nők arcából szeretnénk megtudni, volt-e értelme a freudi tanoknak.
Viszont azt is olvastam a könyvben, hogy egy francia nő pedig 1914-ben kitalálta a melltartót, és az újságokban az állt, hogy a melltartó felfedezése új életet tesz lehetővé a nők számára.
Mert Ouøedník ilyen könyvet írt. 1914 nemcsak Szarajevó, hanem a sportolni vágyó nők éve is volt.
Ha arra gondolnak, hogy ebben a könyvben sok a groteszk elem, igazuk van. Fekete volna a könyv humora? Kínos és fájdalmas, nevettető és bizarr?
Rendkívül örülök annak, hogy minderre a válasz: igen.
Mert bizonyára a világ más részein is, de mifelénk is igen nagy szükség van arra, hogy önmagunkat és másokat is, akikkel együtt vagy egymás mellett élünk, kellő bájjal és epével láthassuk. A kettő csak együtt képes jól működni, ellenkező esetben a keserűség vagy a túlzó felmagasztalás kioltja az értéket és kritikát.
A csehek tudnak valamit Európáról, magukról, rólunk, amit senki sem tud rajtuk kívül - megfogalmazni. Lehet, hogy bennünk is felmerülnek hasonló gondolatok, szemünk is van, hogy lássunk, és esemény is elég, amit szemlélhetünk, még sincs meg bennünk az ő könnyed eleganciájuk.
(Ezt például nagyon szeretném megtanulni. Ha lehetne, akkor Philip Marlowe, a mesterdetektív flegmáját ötvözném a csehek csillogó-csikorgó humorával, bájával, mindez talán elég volna a kezdéshez, a nagy kutatás megkezdéséhez, hol is állunk, miként is vagyunk mi itt, errefelé.)
Hašek, Hrabal, Menzel neve már elég lenne ahhoz, hogy el tudjuk képzelni az Europeana című könyvet. De nincs ilyen, hiszen semmit nem tudunk elképzelni, ami könyv, csak ha már szagoltuk, olvastuk. A nagy örökség nem kötelez. Különben az itteni irodalomban is mindenki Kosztolányi lenne.
Az irodalomban, ha szépirodalomról van szó, nem árt, ha az írónak van esze. Azonban ha az esszé határán dolgozik, ha leltárt készít egy olyanról, amit a XX. század Európájának nevezünk, akkor a legfontosabb eszköze az esze.
Nincs leírás, képzelet, jól-rosszul megírt párbeszédek. Valóság van és történelem, az emlékezet és a borzalmak, a nevetés és a pusztulás aranykeretébe zárva.
Mond az valamit, hogy Ouøednik tudása lenyűgöző? Ha nem köthető valami személyeshez, csupán tárgya okán, ami a XX. századi Európa, miért mondana? Úgy láttam, sokan csak legyintenek, kit érdekel, messze van, mit is jelent Európa. Vagy éppen ellenkezőleg, nem legyintenek, hanem használják ezt a szót, mintha önmagában jelentene valamit.
Szeretném, ha elolvasnák ezt a könyvet, ehhez pedig személyeset is idéznem kell: A légitámadások hetvennyolc napig tartottak, és ez volt az első nemzetközi konfliktus Európában 1945 óta, és ugyancsak ez volt az első olyan háború, amelyben a győztes fél egyetlen katonája sem vesztette életét, és a hadászat stratégái azt mondták, hogy ez már a jövő ígérete, s a jövőbeni háborúkban senki sem fog meghalni, az ellenséget kivéve.
Ha valaha is vissza szeretnénk nyomozni keserűen vagy nevetve annak a hangulatnak a páráját, ami a Kosztolányi-fotón látható, pontosan kell kérdeznünk.
Ha Hašekot és Hrabalt újraolvastuk, jöhet Ouøedík.
Vagy fordítva.