Dr. Szili Katalin, a Magyar Országgyűlés volt elnöke kapta a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség 2026. évi Aranyplakett díját, mellyel a szervezet a vajdasági és a Kárpát-medencei magyar közösségek összefogásáért, kulturális identitásuk erősítéséért és a nemzeti összetartozásért végzett kiemelkedő munkáját ismeri el.

Dr. Szili Katalin (fotó: Kartali Róbert)

Harmincöt év közéleti szerepvállalás, kerek évforduló és egy elismerés, mely számvetésre késztet. Szili Katalin szerint az ilyen kitüntetések természetes módon jelentenek megállót egy hosszú pályán — de nem lezárást. A beszélgetésben nemcsak a díj üzenetéről és a szolgálat jelentőségéről beszél, hanem a nemzetpolitika elmúlt másfél évtizedének eredményeiről, a határon túli magyarság — különösen a vajdasági közösség — helyzetéről, az Európai Unió kisebbségpolitikájának hiányosságairól, a fiatalok felelősségéről és a közelgő magyarországi választás tétjéről is. A magyar miniszterelnök főtanácsadójával múltról és jövőről, megállópontról és folytatásról beszélgettünk.

* Az Aranyplakett egy hosszú közéleti pályát is értékel. Sőt, a díjak sokszor visszatekintésre késztenek. Ez az elismerés egyfajta megállópont, ahol más szemmel lehet ránézni a közélet egészére?

— Természetes, hogy az ilyen elismerés egyfajta összegzésre sarkall, hiszen harmincöt év politikai szerepvállalása áll mögöttem. Bár egy nő nem beszél a koráról, de az idén ebben is kerek évfordulót ünneplek, ami ugyancsak számvetésre ad lehetőséget. Megjegyzem, ez csak egy nagyon rövid megálló, mivel energiám, elkötelezettségem rendületlen. A közösségektől kapott elismeréseim foglalják el a legfontosabb helyet az életemben és a szívemben, ezek a legjelentősebb visszajelzések a szolgálatról, egyúttal további elkötelezettséget is jelentenek számomra.

* Mi az, ami a legjobban ki tudja kapcsolni egy sűrű, gondolatokkal teli nap után? 

— Már eleve kikapcsol, ha otthon lehetek, Pécsett. Egy óra laza mozgás, no és elsősorban játék a hétéves unokámmal, egy kis beszélgetés a férjemmel, egy jó koncertre menni anyukámmal. Szerintem ez úgy történik, mint mindenki másnál.

* Többször hangsúlyozta, hogy ma már intézményes a párbeszéd az anyaország és a határon túli, illetve diaszpórában élő magyarság között. Miben érzi ennek a legnagyobb gyakorlati jelentőségét?

— Az elmúlt tizenöt év nemzetpolitikája újraegyesítette a nemzetet. Pont került az állampolgárság megadásának kérdésére, alaptörvény rögzíti a felelősségvállalást egymásért, megalkottuk a hosszú távú nemzetstratégiát, megszilárdítottuk valamennyi dimenzióban a párbeszéd intézményes formáit, kialakítottuk az átlátható támogatási rendszert. Ezeket az értékeket a jövőben is védenünk kell!

* Vajdaság különleges helyet foglal el a Kárpát-medencei magyar közösségek között. Miben látja a vajdasági magyarság sajátosságát és erejét?

— Valóban különleges helyet foglal el. Két okból is. Egyrészt sikerült a történelmi vajdasági autonómián belül a nemzeti tanács működésével egy széles körű kulturális autonómiát, más tipizálás szerint egy széles körű adminisztratív autonómiát kialakítani, hiszen a többi közt oktatási, kulturális, média-, finanszírozási ügyekben önállóan dönt. Másrészt a VMSZ következetes közösségi politikájának, benne Pásztor István elnök úr és dr. Pásztor Bálint elnök úr állhatatos munkásságának köszönhetően sikerült a magyar—szerb kapcsolatokat is a leghatékonyabbá tenni. Külön meg kell említenem a megbékélési folyamat végigvitelét. Ezek példaértékűvé teszik valamennyi Kárpát-medencei magyar közösség számára a vajdasági nemzeti kisebbségi politikát.

* Ön szerint az Európai Unió mennyire kezeli súlyának megfelelően a nemzeti kisebbségek ügyét, és hol látja a legnagyobb hiányosságokat?

— Sajnos semennyire. A délszláv konfliktus idején születtek azok az európai szabályok, mint a nyelvi charta, a kisebbségvédelmi keretegyezmény. Az EU, bár a tagjelölt országok belépés előtti vizsgálatát elvégzi e tárgyban, utána belügynek tekinti a nemzeti kisebbségek ügyét. Így teljesen egyenetlen például egy-egy, az anyaország határain kívül rekedt közösségünk sorsa. Magyarországon alaptörvény, Szerbiában alkotmány mondja ki a nemzetiségek egyenjogúságát, de ez nincs így más szomszédainknál. Kívánatos lenne a több mint harmincéves EU-s szabályok mai világunkhoz igazított finomhangolása Európa hosszú távú békéjének megőrzése, stabilitása érdekében.

* Beszéljünk a fiatalokról. Mi az a tapasztalat, amelyet a legfontosabbnak tart megértetni a fiatalokkal ma, 2026-ban határokon innen és túl?

— Ma már a XXI. század első negyedén is túl vagyunk. A mai fiatalok már az ezredforduló után szocializálódtak. Ők a globális világot, benne Európát a technikai és technológiai fejlődéssel nyilván már egészen máshogy élik meg. Jókai azt írta egy helyütt, „a világ olyanná alakul, amilyenné a fiatalokat nevelik”. A mi feladatunk tehát megtanítani és megértetni a hovatartozás, a szülőföld, benne a zajos világunkban felértékelődött biztonság fontosságát. Ha a tapasztalat és a tudás megszerzése miatt el is mennek, legyen számukra fontos a visszatérés. Legyen érték számukra a nemzet, a haza, a család!

* Egy két évvel ezelőtti interjúban azt mondta, kereszténynek, konzervatívnak lenni a XXI. században maga a lázadás, miközben a társadalmi értékek is folyamatosan változnak. Ma is ugyanezt érzi, illetve lát-e ebben a tekintetben lényegi különbséget az anyaország és a külhoni területek között, valamint a diaszpórában?

— Ezt ma is tartom, különösen látva a Nyugat hanyatlását, az értéktelenség, az abnormalitás eluralkodását. Európa is vissza kell hogy térjen a saját gyökereihez, hiszen az európai kultúra alapja a görög filozófia, a római jog, a keresztény erkölcs. Ha ebből bármit is veszni hagyunk vagy feladunk, Európa a lényegét veszíti. Tapasztalataim szerint ebben ma anyaországi és külhoni magyarság egyek vagyunk, ahogy reményeim szerint ezek megőrzésében is.

* A kárpátaljai magyarok helyzete jelenleg különösen nehéz. Beszélgetett-e velük, miben számíthatnak a magyar kormány segítségére a jövőben?

— Minden segítséget megadunk, hiszen ők most nagyon nehéz időket élnek. A háború kitörése óta jó néhányszor ellátogattam Kárpátaljára, s csodálattal adózom az előtt az emberi tartás és erő előtt, amelyet ők tanúsítanak, hiszen a sziréna hangjait, a kényszersorozások erőszakát, hozzátartozók elvesztését nem lehet könnyű elviselni. Mégis hűek szülőföldjükhöz!

* Az idei magyarországi választás kapcsán sok szó esik a jövő irányáról. Mi a legfőbb tét a határon túli magyar közösségek szempontjából?

— Ez nemcsak egy szavazás, hanem szó szerint fontos választás is lesz az életünkben. Közösségeink nem válhatnak ismét kiszolgáltatottá! Meg kell őriznünk a többi közt a nemzetpolitikában elért eredményeinket, a nemzet egységét, a békét, a biztonságot, a kiszámíthatóságot.