12-1-1.jpg
Neves előadóművészünk, akit Veszprémben, Velika Planán, Zágrábban és másutt díjaztak, Jászai Marihoz hasonlóan azt mondja: ,,A vers szárnyas beszéd, annak szállnia kell' - Idestova huszonöt esztendő a dobogón, mindig emelkedett lélekkel, szép magyar szavakkal, mondatokkal - 1981-ben csatlakozott az Életjelhez, Horvát Emma tanárnő szavalóihoz - A Szabadkai Rádióban - második otthonában - műrost, műsorokat vezet, Német János újságíró-szerkesztő volt a mintaképe - A verset szinte novellisztikusan is meg tudja közelíteni
Történt egyszer, valahol a nagyvilágban, közelebbről: Londonban, hogy egy hírneves divatcég tulajdonosa gondolt egyet, és beköltözött a szolid, nem túl nagy haszonnal dolgozó boltocskák utcájába, s mindenki nagy-nagy megrökönyödésére hatalmas, arrafelé még sohasem látott cégtáblát csináltatott a következő felirattal: ,,Anglia legjobb szabója'. Az utca végén, a régi cég emberei ezen felbőszültek, s hamarjában ők is csináltattak egy nagy-nagy cégtáblát, ezzel a szöveggel: ,,A világ legjobb szabója'. Tőlük nem messze dolgozott műhelyében a szegény és szerény John Farelly. Megbámulta a hatalmas cégtáblákat, megvakarta az üstökét, s aztán ő is megcsináltatta a maga reklámpannóját. Ez állt rajta: ,,John Farelly, az utca legjobb szabója'. Neki lett a legnagyobb sikere, mindenki őhozzá tért be.
Nos, a mi Némedi Imrénk nem csináltatott grandiózus cégtáblát, még szerényet sem, de mi tudjuk, hogy a mérnök úr a mi utcánk, a mi égtájunk legjobb ,,szabója', aki még azzal sem dicsekszik, hogy pályafutása során gyakran díjazták - nemzetközi szavaló- és prózamondó versenyeken, például számos magyarországi városban: Veszprémben is, de nem érkezett haza a Velika Plana-i megmérettetésről sem üres kézzel, dobogóra szólították Zágrábban és másutt, s mindenütt Jászai Marihoz hasonlóan azt mondta: ,,A vers szárnyas beszéd, annak szállnia kell. A szavalónak meg kell gyulladnia, és lobognia, mint a fáklyának, különben egyedül marad, nem megy vele a hallgatósága. Azért az ember csak olyan verset képes jól előadni, csak olyan költőt tud jól közvetíteni, akivel együtt érez'.
Némedi Imre elsősorban a magyar versírókkal érez együtt, őket tolmácsolta, tolmácsolja magas színvonalon, s sohasem feledi azt, hogy ,,keret"-ben van, mint a kép, tilos onnan kilépnie, rámája a vers, melynek ő adja a lelket. Mondja a szöveget, tömörít benne mindent. Egyetlen anyaga a hang, mert a többi: a mozgás, a gesztusrendszer színészkedés, versmondás közben akár ripacskodásnak is tűnik. S Némedi Imrét még sohasem láttam/hallottam ripacskodni. Akkor sem, amikor egy Életjel-rendezvényen bennünket, színészeket alaposan lekörözött csodálatos szövegmondásával. Csak ültünk megsemmisülten. Íme, egy ,,civil' újrafogalmazza mindig a mondanivalóját, szinte mérnöki pontossággal - de derűvel, mosollyal és magabiztosan -, kiváló arányérzékkel rajzolja meg a vers és a próza architektúráját, belső struktúráját, mindig rátalálva a szövegnek arra a pontjára, ahol a ma közönségének is tud valami újat mondani - és alig mozdulva, nehogy megtörje a rímek varázsát. Itt, Szabadkán szurkoltunk nem egy forró irodalmi esten Horváth Emmának, Krekity Olgának, Korhecz Imolának, a ,,fecskelány"-unknak, most Liszi Melindának és a többieknek, számos nemzetközi szavalóverseny győzteseinek, s hozzájuk csatlakozott/csatlakozik - igaz, ma már ritkábban - Némedi Imre, hogy felkavarja az érzelmeinket, mert mi magunk is vágyunk rá, hogy néhanapján katarzison essünk át...
A mérnök úr 1981-ben téved be az Életjel-műhelybe. Horváth Emma azonnal a védőszárnyai alá vette a fiatal, roppant ambiciózus diákot. Egyik nyilatkozatából: ,,Gondoltam, én is képes leszek egy mások által megírt verset elmondani, hogy elhiggyék nekem: a kertben még nyílnak a virágok, ha akarom, fa leszek, és így tovább. Mindjárt a tudomásomra hozták: az ember szemén arcán, egész lényén meglátszik ám, hogy miről szól a vers. Mégsem állítottam be magamat a tükör előtt, átadtam magamat az érzéseimnek, az érzelmeinknek. Így a verssel megpendíthettem valamit az emberek lelkében, szívében is talán, ami a hétköznapok fölé emelte őket...'
Nagyon jó társaságban jobbíthatta a saját és a hallgatóság énjét. Lőrincz Zsuzsanna, Göncő Károly és a többiek mellett leste el a versmondás tudományát Horváth Emmától, a szabadkai gimnázium akkori latin- és angoltanárától. Némedi Imre megkapta az első leckéjét, egy Tagore-verset bonthatott elemeire, s aztán a Szabadkai Rádióban is futtatni kezdték a fiatalokat. Kezdetben nagy volt a lámpaláza. A mikrofon előtt Némedi Imre más fénnyel világította át a verseket, minden halk hangsúlyra figyelt, a sóhajt is át lehetett színezni, láttatni tudta hallgatóságával tavunkat, messze tájakat, falvakat lapos tetőkkel, anyaföldünket...
A fiatal Német János újságíró-szerkesztő volt a példaképe. Tőle tanulta meg, hogy az ember a mikrofon előtt nem alakíthat mást, csakis saját magát adhatja. Sok-sok ,,trükkel' gazdagodva ülhetett be a stúdióba Némedi Imre is: közvetlen, egyszerű, mint a napkelte vagy a napnyugta. A mikrofon előtt mindenről beszélhet, ami érdekli - őt is, a hallgatót is -, verset is mondhat, sőt - a versmondást megkövetelik tőle a Szabadkai Rádió hűséges ,,szellemi fegyvertársai'.
A színházat Ljubiša Ristiæ és a csatlósai megutáltatta vele. Némedi Imre könyvmoly. Időnként több könyvben lapozgat. Ha hívják, elmegy verset és prózát mondani, mert aki a költeményt novellisztikusan is meg tudja közelíteni, annak a rajongótábora egyre nő. Ezért a nemes szavak nem maradhatnak a szent falak rabjai. Némedi Imre képes humán érzéssel: szeretettel megajándékozni bennünket...