home 2024. április 16., Csongor napja
Online előfizetés
Nagykorúvá érett az amatőr színházi szemle
Gyurkovics Virág
2013.04.10.
LXVIII. évf. 15. szám
Nagykorúvá érett az amatőr színházi szemle

A házigazdák Én és a kisöcsém című operettjével vette kezdetét a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozója pénteken, Bácskertesen. Az amatőr színházi szemlét április 5-e és 14-e között immár tizennyolcadik alkalommal rendezi meg a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség (VMMSZ) és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet (VMMI), ezúttal a bácskertesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület közreműködésével.

A helyi Sturcz József Amatőr Színjátszó Csoport több évtizedes színjátszásának pillanatképeibe, valamint a 262 éves település múltjába engedett betekintést a Művelődési Egyesületben felállított fotókiállítás. A megnyitó után a két jeles néptanító, idősebb és ifjabb Sturcz József emléktáblájának, valamint a névadó, Petőfi Sándor mellszobrának megkoszorúzása következett.
Bácskertes, illetve ahogyan a helyiek mondják, Kupuszina, harmadik alkalommal ad otthont a találkozónak. A közönséget Toldi István mesemondó egy mesével üdvözölte, majd Csernai Buják Szilvia, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) helyi elnöke, valamint dr. Živorad Smiljanić, Apatin község polgármestere köszöntötte a jelenlevőket.
A színjátszók találkozóját Lovas Ildikó, a Magyar Nemzeti Tanács kulturális ügyekkel megbízott tanácsosa méltatta. Rávilágított: mindig könnyebb megvonni a vállunkat, és azt mondani, hogy az energiáink másra sokkal inkább kellenek, mintsem hogy odaálljunk egy ilyen ügy mellé. Ebből a szempontból a VMMSZ erős oszlopul szolgált a találkozó megmaradásához, de mégis maguk az amatőr színjátszók azok, akik nélkül nem válhatott volna nagykorúvá ez a rendezvény. A találkozó az MNT kiemelt jelentőségű rendezvénye. Ehhez kapcsolódóan a tanácsos asszony emlékeztetett: amikor 2010-ben az MNT meghatározta, mely rendezvények tartoznak ebbe a csoportba, sok támadás érte, amiért különbséget tesz az intézmények között. Hangsúlyozta: ez nem különbségtevés, hanem köszönet és hála azoknak az embereknek, akik életben tartották ezt a találkozót.
A Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XVIII. Találkozóját Pásztor István, a VMSZ és a Tartományi Képviselőház elnöke nyitotta meg. A színház iránti szenvedély, a csoda megélésének az érzése hatja át az embereket e találkozó idején. A színház maga a csoda — fogalmazott Pásztor. A reális világtól való elrugaszkodást jelenti, amely által egy olyan világba jut el az ember, ahol a néző a hősök szerepébe képzelheti magát: lehet király vagy császár, illetve koldus, kivégzés előtt álló hős, kurtizán vagy akármi más — ez az igazi csoda. Ennek megélésére kívánt a Találkozó közönségének jó szórakozást a következő napokban.
Az idén tizenkilenc amatőr színtársulat méretteti meg magát a szemlén, abban a reményben, hogy hazaviheti a találkozó 9+1 díjának valamelyikét, mégpedig a háromtagú bírálóbizottság: Brestyánszki Boros Rozália, a szabadkai Népszínház dramaturgja, Krizsán Szilvia, az Újvidéki Színház színművésze és Solténszki Tibor budapesti dramaturg, rendező döntése alapján. Az eredményhirdetésre április 14-én, vasárnap kerül sor. A találkozót a Zentai Magyar Kamaraszínház vendégjátéka, a Simon 7 napja... már ha érdekelne bárkit is című vendégelőadása zárja.
Addig azonban csaknem 23 órányi tömény színházi élmény és mérhetetlen mennyiségű mákos rétes várja a nagyérdeműt. Aki teheti, látogasson el Kupuszinára, a szervezők mindenkit szeretettel várnak.
 

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..