home 2024. június 19., Gyárfás napja
Online előfizetés
Muzslyán versenyeztek a cserkészek
(k-ko)
2013.05.08.
LXVIII. évf. 19. szám
Muzslyán versenyeztek a cserkészek

A cserkészek védőszentjének napját szerették volna emlékezetessé tenni a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség tagjai, ezért hagyományápoló rendezvényt szerveztek, melynek a muzslyai Emmausz fiúkollégium adott otthont.

A résztvevők, akik a helybelieken kívül Noszáról, Horgosról és Kispiacról érkeztek, népmesemondásban és rovásírásban mérték össze a tudásukat. A zsűri tagjai Varga Katalin nyugalmazott magyartanárnő, Lázár-Dékány Verona nyugalmazott óvónő és Kovács Jolánka, a Szervó Mihály Általános Iskola könyvtárosa voltak, és a mesemondók a kiválasztott szövegüket nekik adták elő. Az első és másodikosok kategóriájában a muzslyai Sarnyai Valentin lett a legjobb, a harmadik és negyedik osztályosok közül a kispiaci Dózsai Evelin jeleskedett, az ötödik és hatodikosok mezőnyében a muzslyai Rapos Emma volt a legkiválóbb előadó, a hetedik és nyolcadikos tanulók közül pedig ketten kaptak díjat: a Homokháti Kistérségi Cserkészkörzetből Mosó Viktor, és egy helybeli fiatal, Sarnyai Andrea.
A rovásírást és -olvasást is hozzáértők értékelték, itt is korosztályonként választották ki a legügyesebbeket: Sarnyai Valentint, a noszai Mario Sedikovićot, Kátai Szimónát és a horgosi Mihajlović Dominikot.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..