home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Mulasztások az erdősítés ügyében
(vas)
2014.07.23.
LXIX. évf. 30. szám
Mulasztások az erdősítés ügyében

Az illetékes minisztérium 2010-ben Nagyfényen, Békován és Györgyénben mintegy 400 hektárnyi földterületet bocsátott a szabadkai Köztisztasági és Parkosító Kommunális Közvállalat rendelkezésére erdősítés céljából — a szerződés szerint tíz évre. Mint azt Maglai Jenő polgármester elmondta, az elmúlt fél évben készült felmérésekből kiderült, hogy a munkálatokat nem a szerződéssel összhangban végezték el.

— A vállalat néhány éve bejelentette, hogy a polgárok olyan erdősítésre számíthatnak, mint amilyen még Mária Terézia idejében sem volt. Ehhez képest elég csúfosan ért véget ez az akció — mondta Maglai.

A polgármester által létrehozott munkacsoport felméréseiből kiderült, hogy a minisztérium a facsemeték elültetésére és karbantartására 43,5 millió dinárt szánt, melynek felét át is utalta, a munkával megbízottak azonban mégsem végezték el a feladatukat. Ezenkívül a közvállalat szerződést kötött a Tartományi Mezőgazdasági, Víz- és Erdőgazdálkodási Titkársággal és az önkormányzattal is, ezáltal összesen 40 millió dinár került a számlájára. Közbeszerzést nem írtak ki, nincs tervdokumentáció, sem munkanapló, nem tudni, létezett-e a munkafolyamatot ellenőrző bizottság, a parcellákat benőtte a gaz, a terület öt százalékán elültetett facsemeték pedig — melyeket a közvállalat projektumvezetőjének cégétől vásároltak — kiszáradtak.

— Megközelítőleg 85 millió dinár értékű kárról beszélhetünk, hiszen az említett földterület bérbeadása évi 100 000 euró, így az államnak mintegy 46 millió dináros kiesése volt — nyilatkozta Maglai.

A szélvédő sáv kiépítésével kapcsolatban is visszaélésekről beszélhetünk. Ennek a tervezetnek a megvalósítását a szabadkai önkormányzat és a környezetvédelmi alap összesen 101 millió dinárral támogatta, a feladatokat pedig a Vajdaság Erdői Közvállalatnak (Vojvodinašume), a Köztisztasági és Parkosító Kommunális Közvállalatnak és az Erdővédő Egyesületnek kellett volna ellátnia. Csak a Vajdaság Erdői Közvállalat tett eleget a megbízatásnak, a többi cég esetében összesen 30 millió dináros kár keletkezett.

A sajtótájékoztatón szó esett a Zentai úti temetőből eltűnt Vergődő madár szoborról is. Maglai elmondta, hogy októberben egy új emlékmű kerül a régi helyére. A területet bekerítik, kivilágítják, és térfigyelő kamerás rendszert is telepítenek.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..