- Fényképezte: Szabó Attila

Egyre töröm a fejem, melyik darabban láttam utoljára... Emlékszem Az ezredik játszma végére, a Pisti a vérzivatarban című Örkény-feldolgozásra, Az angyal álmára, s természetesen a Fekete Péter Pierre-jére..., de ha rá gondolok, valahogy mindig a Tanyaszínház jut eszembe. Ott bukkant fel először 1985-ben egy tizenöt éves ,,szőke srác'-ként, s aztán elfelejtettek érte jönni a szülei... Megbabonázta a malomipari technikust a színház, s szülőfalujának, Csantavérnek is hátat fordítva elszegődött ,,csepűrágó'-nak Újvidékre. 1991-ben felvételizett a Színművészeti Akadémián, s a sikeres megméretés után bekerült Soltis Lajos (majd később Hernyák György) osztályába Kálló Béla, Mezei Zoltán, Erdélyi Hermina, Vukosavlyev Iván és Tényi Edit társaságában...
Több tucat szerep áll mögötte s néhány díj: Erzsébet-díj A lappangóban nyújtott alakításáért (Artúr) 1993-ban. Ugyanezért a szerepért színészdíj a Vajdasági Színházak Találkozóján, ahol a későbbiek folyamán, 2001-ben rádupláz erre az elismerésre Az öngyilkosban megformált Szemjon Szemjonovics Podszekalnyikov figurájáért. Kisvárdán, a Határon Túli Színházak Fesztiválján 1996-ban kap színészdíjat a Vigyázz, ha jön a nagybőgő! című Kopeczky-darabban látott alakításáért. Szerepelt a Bolygótűz és a Nagyapáti Kukac Péter című vajdasági filmalkotásokban is...
* Abban a megtiszteltetésben részesülhettél, hogy nemrégen a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét vehetted át, elsősorban a Tanyaszínházért tett szolgálataidért. Jóleső érzés ünnepeltnek lenni?
- Meglepett, megérintett ez az elismerés, mert ugye, minket, kulturális dolgozókat nem igen szoktak lajstromba venni, amikor érdemrendek kiosztásáról van szó. Ugyanakkor egy kicsit meg is ijesztett a dolog, mert hirtelen arra gondoltam: ,,Te jó ég, akkor ez már a vég?!' Hiszen egy embernek a munkáját (ebben a korban, amelyikben én vagyok) akkor szokták meghálálni, megdicsérni, amikor már nem várnak tőle semmit se... De természetesen büszke vagyok arra, hogy átvehettem ezt a kitüntetést a magam és a mindenkori tanyaszínházasok nevében is.
* S most hogyan tovább?
- Hát látod, ez egy jó kérdés. A Tanyaszínház 1978 óta létezik, tehát az idei nyári bemutatóval, amellyel már jócskán túl leszünk a 600. előadáson, elkezdhetnénk akár ünnepelni is, hiszen nemsokára a 30. évfordulón is túljutunk. A három évtized alatt mintegy 200 szereplő fordult meg vándorszínpadán, és egyáltalán nem túlzok, amikor azt mondom, csaknem 400 ezer néző látta portyáinkon az előadásainkat. Vagyis több, mint amennyi vajdasági magyart ma számon tartanak, de... A jövőnket illetően eszembe jut egy régi mondásom, melyet gyakran hangoztatok határon innen és túl is, ha megkérdezik, milyen sors vár a Tanyaszínházra. Tudod, a karikás ostort is csak akkor lehet jól csattogtatni, ha van a végén egy bojt, amit nem hagyunk lerongyolódni, leszáradni... A Tanyaszínház egy ilyen bojt a vajdasági magyarság művelődési életében. Ahhoz, hogy nagyot lehessen durrantani vele, egy kicsit nagyobb törődést, odafigyelést kell tanúsítanunk iránta.
* 1994 óta vagy a Tanyaszínház vezetője. Néhány évvel ezelőtt merészet álmodtál, s egy tanyát vásároltál Kavillón, hogy ott teremts egy állandó alkotóműhelyt a Tanyaszínháznak. Miért épp Kavillón? S miért épp egy romos tanyát?
- Harminc évvel ezelőtt Soltis Lajos és társai Kavillóról indították el az echós szekeret. Tehát azt is mondhatnám, hogy az ő emlékének adózom ezzel, ami igaz is, csak más szempontokat is figyelembe vettem. Én még rendületlenül hiszek abban, hogy a falusi nyugodt légkör a legjobb alkotólégkör, és hiszek a falusi turizmusban is. Amikor öt évvel ezelőtt megszületett bennem az ötlet, úgy képzeltem el, felépítünk egy korszerű alkotóházat, a régi tanya megmarad múzeumnak, s a tágas udvar pedig a Tanyaszínház mindenkori bemutató színpadaként szolgál továbbra is. Az alkotóházat egész évben működtetnénk, vagyis okos gazdálkodással visszafordíthatnánk azt a pénzt, amelyet a felépítésébe befektettünk. Örömhírként elmondhatom, hogy a napokban kerül tető alá a 200 négyzetméteres új alkotóház, s a szalagavatót július 28-án tartjuk meg a Tanyaszínház bemutatójával együtt. Az idén Molnár Ferenc: Pál utcai fiúk című százéves regényét visszük színpadra László Sándor rendezésében.
* Az alkotóház az ún. téglajegyekből épült, vagy máshonnan is kaptatok támogatást?
- Sajnos azt kell mondanom, hogy a két évvel ezelőtt kibocsátott 400 darab TANYA-SZÍN-HÁZ-JEGY-ből eddig mindössze huszonhatot tudtam csak eladni. Biztosan rosszul reklámoztam, nem tudom... Az elsődleges elgondolás szerint valóban ezekből a ,,téglajegyek'-ből szerettük volna fedezni a beruházást, s ha minden jegy elkelt volna a kikiáltott 100 euróért, akkor a projektum maradéktalanul meg is valósulhatna. A napokban egy kisfiú keresett fel, hogy a megtakarított kétszáz dinárján szeretne venni egy jegyet. Hát adtam neki. Úgy vagyok most már vele, hogy a megadott kétszáz dinár is több, mint a beígért kétezer euró... Az ígéretekkel már tele van a padlás. A napokban járom körül az önkormányzatokat, s fordulok hozzájuk támogatásért, hiszen az sem mellékes, hogy a Tanyaszínház az elmúlt években a községeknek 60-70-80 előadást adott... Úgy gondolom, hogy a Tanyaszínház senkié (vagyis egyik önkormányzat nyakába sem akarjuk varrni), és mégis MINDENKIÉ, s hogy egy állandó fészekre van szüksége - itt marasztaló meleg fészekaljra, hogy értékes (színész)embereink ne repüljenek el, ne széledjenek szét a nagyvilágban, mint afféle vándormadarak, hanem itthon verjenek tanyát, itt honosodjanak meg. Ehhez persze sok vesszőt kellene kévébe kötni... De ettől függetlenül, hogy kérdésedre válaszoljak: a Tanyaszínház továbbra is non profit civil szervezet. Alapítványi és más támogatásokból, valamint kalapozásból élünk, s ebből építkezünk is.
* Mit szeretsz jobban: játszani vagy színházat csinálni?
- Nem is tudom... Ha arra gondolok, hogy a Tanyaszínház a fűből nőtt ki és még a háborút is átvészelve talpon maradt - hála az olyan elszánt, fanatikus embereknek, mint amilyen jómagam is vagyok, no meg persze a lelkes támogatók és hűséges nézőink segítségének -, akkor ebből minden bizonnyal az derül ki, hogy a színházcsinálás jobban megy... Nem tudom. A színház a fél életem, a másik fele pedig a családomé. Elégedett és szerencsés embernek tartom magam, amiért egy ilyen istenadta tehetséggel vagyok megáldva, s hogy ezt a tehetséget itthon, a gyökerekből táplálkozva kamatoztathatom. Sohasem vágyakoztam máshová, sehol sem akartam sorban állni munkáért, nekem itt, a végváron van küldetésem, ezt kell teljesítenem. Én felvállaltam a sorsom.
* Szülőfalud Csantavér, Újvidéken dolgozol, Temerinben élsz. Hol érzed magad otthon?
- Itt, a Vajdaságban. Nehogy Délvidéket írj! Azt nem tudom, hol van. Lehet, hogy máshonnan nézve én délvidékinek tűnök, s annak tartanak, de én a szívem mélyén vajdasági vagyok.
* Ha újrakezdhetnéd az életed, ugyanezt ugyanígy csinálnád?
- Nincs megbánnivalóm, bár tudom, hogy voltak hibáim. Tiszta lelkiismerettel és teljes odaadással teszem a dolgom. S igen, ha újrakezdhetném, színész lennék újra. Színész, aki papként hisz a csodában. Mert csak így érdemes élni.