A kolozsvári paptanároktól tanult stílust? A nagyságos fejedelem kancelláriáján, Ráday Pál kancellári directortól? Párizsi esztendei alatt, Rákóczi Ferenc kíséretének legifjabb tagjaként a levél-műfajnak hódoló francia írástudók bűvölték el?
Avagy már a gyermekkor feltarisznyázta? Háromszék és Zágon adta az életre szóló ajándékot: a szókincs mellé a gondolkodásmódot, a tündérszárnyú mondatok röptetésének titkát?
Táncolnak, libegnek, a levegőégre kívánkoznak a mondatai. Megannyi énekesmadár, tolluk aranyfényben fürdik. De ahogy rajokba gyűlve elhúznak a szemünk előtt, hirtelen elsötétedik az ég. Egy-egy könnycsepp hull alá onnan.
Nemcsak belső kamarása ő Rákóczi Ferencnek, hanem kincstartója a hazai tündérkertben kivirágzott anyanyelvnek is. A székely élőbeszédet vitte el, Lengyelországon, Párizson, a tengeren át Kis-Ázsiába, ott őrizte évtizedeken át, haláláig, érintetlen szépségében, tisztaságában.
''Tizenegyedfél órakor megütik a dobot ebédre, és tizenkét órakor asztalhoz ülünk, és törvényt teszünk a tyúkokra...”
Ki mondaná, ki írná másként így, hogy: megebédeltünk, mint zágoni Mikes Kelemen?
És ki írhatná rajta kívül: ''Úgy szeretem már Rodostót, hogy el nem felejthetem Zágont”?
És ki írhatná ezt: ''A nagy vígasságban csak suhajtunk s olyan jó kedvünk van, hogy majd meghalunk búnkban”?
És ki, így tovább?
''Egy vaknak nehéz a világtalant vezetni.”
''A szegénynek szerencséje is szegény.”
''Aki gazdagabb, az hatalmasabb.”
''Aki hatalmasabb, az erősebb.”
''Ki sokat ígér, keveset ad.”
''A szegény fogja meg a madarat, a gazdag eszi meg.” - Ki panaszolná el a szerelmi fájdalmát így, mint ő, amikor a bujdosásban felserdült Köszeghy Zsuzsika, helyette, a megözvegyült öreg Bercsényi Miklóshoz megy férjhez? - ''...más kézre került a madár. Ha énnékem is annyi volna a ládámban, mint másnak, talám a madár is megmaradott volna...”
És ki fejezne be úgy egy levelet, mint Mikes Kelemen?
''Adjon Isten jó étszakát, igen kedves álomlátást, és holnapra felvirradást.”
1735-ben, híres 122., nagypénteki levelében így siratja el élete legszeretettebb emberét, Rákóczi Ferencet:
''Amitől tartottunk, abban már benne vagyunk. Az Isten árvaságra téve bennünket, és kivévé ma közülünk a mi édes urunkot és atyánkot... Végtire szegény ma három óra után reggel az Istennek adván lelkét, elaluvék - mivel úgy holt meg, mint egy gyermek. Szüntelen reá néztünk, de mégis csak azon vettük észre áltamenetelit, amidőn a szemei felnyíltak. Ő szegény árvaságra hagyott bennünket ezen az idegen földön...”
Ki írhatná szívszorítóbban?
Több tucatnyi szavunkat ismerjük a halál jelölésére, egyik sem ilyen egyszerű, ilyen pontos. Általmenni egyik létből a másikba. Mikes Kelemen óta meghalni is könnyebb.
A fejedelem halála után még huszonhat rodostói éve van hátra. A hetvenedik esztendeje felé tartva csaknem egészen megvakul. ''Mintha a szememre valamely vékony hártyikát tettek volna. Három lépésnyire mást meg nem üsmérhetek.” Az okuláré mit sem használ. Olvasni nem tud, de írni - igen. ''Magam pedig írok, mert tudok írni...” A betűket nem látja, ám vezeti a tollat a szív. És írja alázattal: ''meg kell csókolni a vesszőt, amely ostoroz.”
A félvak aztán váratlanul azt tapasztalja, hogy a ''hártyikák” leesnek a szeméről. ''A szemem világa minden orvosság nélkül, csak az Isten kegyelmével tért vissza.” Ilyen csoda is csak vele eshet meg.
1758-ra eltemeti minden társát. Legutoljára Csáky urat, majd az egykori Zay urfit.
A porta, a szultán - szokás szerint - őt tette meg básbuggá. Mert azok közül, akik a nagyságos fejedelemmel érkeztek a Márvány tenger partjára, ő maradt egyedül. Básbug lesz tehát, pecsétnyomós tábornok, a bujdosó társak hamvai felett.
Csak mosolyog, megértőn. Itt a Porta az úr. És a hivatali rend. Békés, bölcs, szelíd öregember. Aki jól tudja, hogy: ''halál ellen nincs fű a kertben.”
Utolsó levelében imádkozva készül az általmenetelre:
''Kedves néném! Nem csak mi, hanem az egész emberi nemzet olyan, mint a halálra ítéltetett rabok, akik nem tudják, mikor viszik a halálra. A mi sorsunk épen olyan... Mit rendel az Úr ezután felőlem? Az ő kezében vagyok. Hanem azt tudom, hogy a pornak porrá kell lenni. És boldog az, aki nem az Úrnak, hanem az Úrba hal meg... ne kívánjunk tehát egyebet az isten akaratjánál. Kérjük az üdvességes életet, a jó halált és az üdvességet. És azután megszűnünk a kéréstől, mind a bűntől, mind a bújdosástól, mind a telhetetlen kívánságtól. Ámen.”
Negyvennégy évig élt - Erdélyből kitiltottan - a Márvány tenger partján. Huszonhét esztendős volt, amikor II. Rákóczi Ferenc kíséretében ide érkezett. Hetvenegy éves, amikor - kétszázötven esztendeje - Antonio Luvari misszionárius beírja a rodostói római katolikus halotti anyakönyvbe: ''Generalis Miques mortuus est...”
Mikes generális? Ugyan.
Anyanyelvünk varázslatos mestere, tündérszavak röptetője, a tizennyolcadik század legnagyobb magyar írója.