Egyúttal előfordulhat, hogy nem történik meg teljes egészében a szülőről való leválás, és emiatt csak egy részleges párkapcsolatra vagyunk képesek, mely felnőttkorban leginkább egy se veled, se nélküled típusú kapcsolatban mutatkozhat meg. A másik ok, hogy a szerető gyakran a gyerekkori, az ellentétes nemű szülővel kapcsolatos fel nem dolgozott érzéseit viszi bele a kapcsolatba. Például ahol annak jelenléte kiszámíthatatlan volt, de ő mindig az ő szeretetére, figyelmére vágyott, csak nem kapta meg. Azt az érzést, hogy nem kell igazán felnőnie ebben a kapcsolatban, újból meg tudja élni a szerető szerepében.

A szerető alacsony önértékelése miatt nem hiszi el, hogy többre érdemes, ezért nehezen is tud kilépni ebből a helyzetből, illetve illúziókba menekül, vagyis azt gondolja, majd ő lesz az a kivétel, aki miatt elhagyja a férj a feleségét.

Ha ezek sem adják meg a választ a visszatérő kapcsolati mintánkra, akkor az örökölt sorsmintázatokon, azaz a transzgenerációs átvitelen is elgondolkodhatunk mint lehetséges magyarázaton. Gyanakodhatunk például egy nagymamára vagy ükapára, aki félrelépett, vagy aki mögött más szaftos titok áll. Ha beigazolódik ez a feltevésünk, úgy érdemes egy hosszabb ideig tartó önismereti folyamatban is részt vennünk, amíg rá nem tudunk látni a jelenség egyéni gyökereire, és tudatos munkával fel nem oldjuk.

A házasságtörők csak ritkán válnak el, s az akár évekig húzódó párhuzamos kapcsolatokban tett megannyi ígéretből semmi sem lesz. Nekik mindenük megvan, a család biztonsága és a titkos érzéki kaland is. Míg a szeretőnek maradnak a magányosan eltöltött ünnepek, a lopott órák, a fel nem vállalt együttlétek és a titkolózás. A titkos kapcsolat mindkét fél számára megerőltető, hiszen egy idő után a kapcsolat okozta izgalom, kaland, szenvedély már nem feltétlenül elegendő, sőt egyre fárasztóbbá válhat.

A szeretőség persze nagyon ideális állapot, egymásból a legjobbat, legvonzóbbat kapják, a rossz szokások, idegesítő gesztusok nem jönnek elő, mindketten a legelbűvölőbb formájukat mutatják a másiknak. Mindeközben a szerető nem tud mással érzelmi párkapcsolatot kialakítani, a státusa pedig további lemondásokkal is együtt jár, nem tud családban élni, gyereket vállalni, nyíltan megélni boldogságát.

Furcsamód a szeretőség, mint minden más kapcsolat is, csak akkor működik optimálisan, ha kölcsönösségen és egyensúlyon alapszik, ez pedig csak akkor lehetséges igazán, ha mindkét fél házasságban él, és a kapcsolat adta érzéki élménnyel mindketten elégedettek, valamint ragaszkodnak a családjukhoz. Ez pedig csak addig működik, amíg az egyik nem kezd érzelmileg egyre jobban bevonódni a kapcsolatba.

Napjainkban a két nem szinte teljesen ugyanolyan arányban tart szeretőt vagy lép félre. „Míg a nők hálózatosan gondolkoznak, és több oldalról tekintenek egy problémára, addig a férfiak lépésről lépésre haladnak a céljaik felé minden mást kizárva” (Fisher), ezért a nők többet mérlegelnek, mielőtt belelépnek egy szeretői kapcsolatba vagy mielőtt kilépnek a házasságukból. A lehet-e egyszerre több embert szeretni kérdésre pedig ugyancsak Fisher kutatásai adnak választ, azaz hogy annak ellenére, hogy kötődünk a párunkhoz, házastársunkhoz, ezzel egyidejűleg szerelmesek lehetünk a szeretőnkbe, és mindezektől függetlenül érezhetünk szexuális vágyakozást egy harmadik személy iránt. A szexuális vágy, az újdonság megélésének vágyából fakadó hűtlenség inkább a férfiakra jellemző. A nők viszont nagyobb arányban lépnek ki a házasságukból, ha egy harmadik fél kerül képbe, amit a társadalmi, egzisztenciális és szexuális függetlenedésüknek köszönhetően nagyobb valószínűséggel mernek meglépni.

Az érdeklődés hiányában gyökerező hűtlenség esetében, amikor valahol nem kapunk szeretetet és pozitív visszajelzést, onnan érthető módon elfordulunk olyan irányba, ahol értékesnek, szépnek vagy jó szeretőnek tartanak. Egy szerető ugyanis megadhatja és nagy valószínűséggel meg is adja azt a pluszt, amelyet a hűtlen fél nem kap meg otthon, legyen szó akár érzelmi, akár szexuális igényekről. A szexuális újdonságkeresésben gyökerező megcsalás leginkább azokra jellemző, akik érzelmileg még nem nőttek fel, vagyis nem képesek elköteleződni és felelősséget vállalni.

A férfi általában kétféle helyzetet teremt a szeretőjének. Az egyikben korrektül közli, hogy soha nem fog elválni vagy szakítani a partnerével. Ez egy tisztább helyzet a szerető számára, mert eldöntheti, hogy továbbra is akarja-e ezekkel a feltételekkel a kapcsolatot, vagy sem. A másik, a szeretőre nézve sokkal veszélyesebb helyzet, amikor a férfi azzal hitegeti a szeretőt, hogy elmond mindent a feleségének, és el fog válni, ezzel egy hosszú játszmát nyitva meg kettejük között.

Mindezek mellett a független, őszinte, megélt kapcsolódás csak egészséges külső és belső önértékeléssel lehetséges, ellenkező esetben a sérült kötődési minták és a különböző szeretői játszmák életünk állandó részei lesznek.