Miért vált Grönland hirtelen kulcskérdéssé Washington számára? Az Egyesült Államok és Európa közötti bizalom megrendülése, az Északi-sarkvidék felértékelődése és a nagyhatalmi verseny új szakasza mind Grönland felé mutatnak. Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértővel arról beszélgettünk, miért tekint az Egyesült Államok stratégiai kulcsterületként a szigetre.

Grönland, a Dániához tartozó kis sziget rövid idő alatt a figyelem középpontjába került. Donald Trump amerikai elnök már második mandátumának kezdetekor bejelentette, hogy az Egyesült Államok igényt tart rá. De mekkora jelentősége van ennek a helynek geopolitikai szempontból? Robert C. Castel izraeli biztonságpolitikai szakértő és veterán szerint ha a reálpolitika szemszögéből vizsgáljuk, a sziget megszerzése nem kevés előnyt hoz annak, aki hamarabb teszi rá a kezét.

(A képek az alany saját fotói)

* Miért olyan fontos Donald Trumpnak és az Egyesült Államoknak Grönland?

— Hosszú időn keresztül — egészen a közelmúltig — az amerikai és az európai adminisztrációk nagyjából azonos geopolitikai és stratégiai filozófiát követtek. Emiatt Joe Biden elnöksége alatt sem volt különösebb feszültség: az Egyesült Államok és Európa egy követ fújt. Most azonban egy olyan amerikai adminisztráció lépett színre, amely radikálisan másként tekint európai szövetségeseire. Washingtonban egyre erősebb az a meggyőződés, hogy több európai vezetőség elveszítette a stratégiai józanságát. Fa Nándor szavaival élve, mintha elvesztették volna a józan eszüket. Az amerikai bizalmatlanságot olyan konkrét döntések erősítik, mint például az atomerőművek bezárása egyes európai országokban. Az ilyen lépések Washington szemében azt sugallják, hogy Európa nem mindig képes reálpolitikai szempontból mérlegelni saját és a szövetség érdekeit. Az Egyesült Államok ezért egyre kevésbé bízik abban, hogy európai partnerei képesek felelősen meghozni geopolitikai súlyú döntéseket, és attól is tart, hogy ideológiai megfontolások miatt stratégiai jelentőségű ügyek — például Grönland kérdése — akár Kína érdekszférájába is átcsúszhatnak. Meggyőződésem, hogy az amerikai bizalom Európa iránt egyszerűen megrendült. Nem feltétlenül politikai szándékokban, hanem az európai vezetők ítélőképességében és stratégiai gondolkodásában.

* Grönland egy Dániához tartozó, félautonóm terület. Milyen nemzetközi jogi kérdések merülnek fel, ha egy nagyhatalom ilyen módon próbálja befolyásolni egy másik állam területének jövőjét?

— Meggyőződésem, hogy amikor egy nagyhatalomnak valóban szüksége van valamire, akkor sem a nemzetközi jogra való hivatkozás, sem a világ közvéleménye nem okoz valódi akadályt. Ezt a logikát Ukrajna esetében is világosan láthattuk. Úgy gondolom, hogy ez a fajta gondolkodás mindig is jelen volt a nemzetközi politikában. Talán onnan érdemes kezdeni, hogy ez nem valamiféle rendellenesség, hanem a nemzetközi rendszer normális működésmódja. Ha elolvassuk Machiavelli A fejedelem című művét, láthatjuk, ő nagy valószínűséggel azt mondaná: az az uralkodó, aki nem így gondolkodik, valójában elárulja a saját országát és a saját nemzetét — azt a közösséget, amelynek jólétéért felelősséggel tartozik. Aki nem a nemzeti érdekek mentén hoz döntéseket, az Machiavelli szerint nem méltó arra a pozícióra, amelyet betölt. Hasonlóképp fogalmazott volna Richelieu bíboros is, aki a raison d’état, vagyis az állami érdek fogalmát emelte központi elvvé. Ez az állami gondolkodásmód lényegében eltér a magánemberek erkölcsétől és az emberek közötti morális viszonyoktól. A nemzetközi rendszerben ugyanis nincs bíró és nincs rendőr: az államok egy anarchikus térben mozognak, ahol végső soron saját érdekeik védelmére vannak utalva.

* Trump adminisztrációja szerint Grönland stratégiai fontossága mögött gazdasági és biztonságpolitikai érvek állnak, beleértve az ásványkincsek és ritkaföldfémek szerepét.

— Úgy gondolom, Grönland legnagyobb stratégiai értéke nem elsősorban a nyersanyagkészletekben rejlik, hanem a földrajzi elhelyezkedésében. Ha abból indulunk ki, hogy az Északi-sarkvidék jelenleg nagyrészt jégmező, de a klímaváltozás következtében fokozatosan nyílt óceánná válik, akkor egy teljesen új tengeri térség nyílik meg. Ennek az északi óceánnak három fő kijárata lesz. Az egyik a Bering-szoros, melyet az Egyesült Államok már most is ellenőriz. A másik kettő Grönland két oldalán halad: az északnyugati és az északkeleti hajózási útvonal. Emellett beszélhetünk egy transzarktikus tengeri útvonalról is. Ha az Egyesült Államok ellenőrzése alá vonná Grönlandot, akkor az Északi-sarkvidék összes stratégiai tengeri kijárata felett ellenőrzést szerezne: a Bering-szoros felett, valamint a Grönland két oldalán futó hajózási folyosók felett is. Ez Grönland legfontosabb katonai-stratégiai jelentősége. Persze az ásványi kincsek és az egyéb erőforrások sem másodlagosak, inkább kiegészítő tényezők. Grönland jelentős ásványkincsvagyont birtokol, ritkaföldfémekkel és egyéb stratégiai nyersanyagokkal, melyek hosszú távon kiemelkedő gazdasági és ipari jelentőséggel bírnak. Emellett Grönland északi fekvése katonai-technológiai szempontból is kiemelkedő. Az űrhadviselésben és az űrmegfigyelésben kulcsszerepet tölt be a póluspályán mozgó műholdak követése. Ehhez ideálisak a magas földrajzi szélességeken elhelyezkedő bázisok — legyen szó Grönlandról, a Spitzbergákról vagy akár az Antarktisz térségéről.

* Az ügy nem csak kereskedelmi és diplomáciai vita: szóba került a NATO szerepe és a katonai dimenzió is. Mennyire fenyegeti ez a vita a NATO-szövetséget és az északi stratégiai egyensúlyt?

— Érdemes ezt a kérdést rendbe tenni, mert önmagában olyan, hogy NATO, valójában nem létezik. A NATO nem több, mint egy szerződés — egy darab papír. Ami ténylegesen létezik, azok a tagállamok. A NATO-nak nincs önálló politikája, nincs saját akarata. Nem az Európai Unió katonai megfelelője sisakban és szuronnyal. A NATO nem egy önálló geopolitikai szereplő, hanem egy koordinációs keret, mely a tagállamok együttműködését hivatott megszervezni. Ezért önmagában a NATO-ra hivatkozni félrevezető: mindig a tagállamok döntéseiről beszélünk. A szövetség csak annyiban releváns, amennyiben a vezető hatalom — mindenekelőtt az Egyesült Államok — megbízik abban, hogy a szövetségesei a közös érdekek mentén cselekszenek. Ha ez a bizalom megrendül, ha Washington nem biztos abban, hogy a szövetségesek nem hoznak stratégiailag felelőtlen döntéseket — mint amilyeneket korábban láthattunk —, akkor a NATO mint keret önmagában elveszíti a gyakorlati jelentőségét.

* Trump érvei között szerepel, hogy ha az USA nem „szerezné meg” Grönlandot, akkor Oroszország vagy Kína tenné meg.

— Ha Európa nem volt képes megakadályozni, hogy Oroszország megtámadja Ukrajnát közvetlenül az európai határok mentén, akkor mi alapján feltételezzük, hogy egy másik féltekén, 4000 kilométeres távolságban képes lenne érdemi erőt kivetíteni? Az európai hatalmak az Egyesült Államok támogatása nélkül impotensek ezen a téren. Nincs meg hozzá sem a katonai kapacitásuk, sem az eszközrendszerük, sem a logisztikai képességük, mely lehetővé tenné a távoli erőkivetítést. Ez nem vélemény kérdése, hanem ténymegállapítás. A NATO sok esetben pusztán egy paraván, mely mögé el lehet bújni a valóság elől. Nincs olyan, hogy „megérkezik a NATO”. Döntések, erőforrások és katonai képességek vannak — vagy éppen nincsenek.

* Milyen forgatókönyveket lát reálisnak a közeljövőben?

— Egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy a Trump-adminisztráció nagyon gyorsan lép — akár néhány héten belül. Ennek oka nem feltétlenül az, hogy azonnali cselekvési kényszer áll fenn, hanem az, hogy megelőzze azokat a politikai és jogi lépéseket, amelyek az amerikai törvényhozásban vagy az európai partnerek részéről születhetnek meg az Atlanti-óceán túloldalán az amerikai szándék megakadályozására. Ismerjük az ilyen helyzeteket: kongresszusi és szenátusi határozatok előkészítése, politikai blokkolási kísérletek, diplomáciai ellenlépések. Ha az Egyesült Államok valóban komolyan gondolja ezt a stratégiát, akkor az érdeke egyértelműen azt diktálja, hogy még ezek előtt cselekedjen. Ebben az összefüggésben nehéz elképzelni, hogy Washington kivárjon olyan európai kezdeményezéseket, amelyek például katonai jelenlét vagy szimbolikus erődemonstráció ígéretével próbálnák késleltetni vagy megakadályozni az amerikai lépéseket. Ha az Egyesült Államok elszánta magát, akkor jóval hamarabb fog lépni, mint ahogy azt sokan ma még elképzelhetőnek tartják.