A rendezvény hat napja alatt hat ország tizenhárom előadását láthatta a közönség. Akárhogy számoljuk, ez átlagban napi két bemutató. Valóságos kultúrsokk az, ami ilyenkor a fesztiválozókat éri — kissé megerőltető tehát a produkciókat érdemben is befogadni.  Pár nappal a fesztiválőrület után azonban lassan helyükre kerülnek a kapott impulzusok, nyugodtan újragondolhatunk egy-egy produkciót, színpadi nyelvezetet, tárgyalt kérdéskört. Most lüktet, munkál bennem igazán az elmúlt hét: próbálok rájönni, voltaképpen mi nekem a desiré…

…utazás

Abban talán megegyezhetünk, hogy itt (a Földön való) -tartózkodásunk során, amikor A pontból B-be, a születéstől az elmúlás felé haladunk, egy szellemi fejlődés, lelki felemelkedés útját járjuk. Tételezzük fel: a vörös székekbe is éppen ezért ülünk bele, hogy a színház hatást gyakoroljon ránk, ráébresszen dolgokra, valamilyen módon megváltoztasson bennünket.

Ahogyan arra a  Desiré Fesztivál teljes neve — Central Station (Központi Állomás) — is utal, maga a rendezvény a pályaudvarokhoz hasonlóan működik. Ez az a hely, ahol utazásunk eddigi szakasza véget ér, s ahol nemsokára egy új kezdődik. Itt mindenki megáll, szétnéz, megfigyeli melyik út, hová, milyen irányba vezet, hogy lassan megérjen benne az elhatározás, merre is haladjon tovább. Ebben segít minket a menetrend — ez esetben a repertoár —, amely széles választékot kínál.

…ismeretszerzés

A fesztivál hat napja során annyi újat tapasztalhattunk, amennyit egyébként — ebben az ingerszegény környezetben — hosszabb idő alatt, nagyobb területet bejárva tudnánk csak összegyűjteni. A desirén mindezt egyszerre, koncentráltabban kapjuk meg, mégsem tűnik soknak az élmény — talán éppen a korábbi kiéhezettség érzése miatt. Benyomásaink inkább egyenletesen csillapítják hiányérzetünket, gondoskodva arról, hogy az impressziókat a megfelelő csatornákon keresztül hagyják szétáramlani érhálózatunkban szellemi feltöltődésünket szolgálva.

Délelőttönként a Desiré Akadémia előadásain lehetőség nyílt végighallgatni egy-egy rendező elgondolását, kivesézni az általa tárgyalt kérdéskört, feleleteket kapni a miértekre. A hogyanokra pedig a fesztivál keretében megszervezett testtudat-építő workshop, az Alexander-technika fortélyait bemutató csoportfoglalkozás adott választ. A műhelymunka az ember színpadi deszkákon — akár a nagyvilágban — betöltött szerepének egy magasabb minőségét célozta meg. A foglalkozás négy napja alatt a résztvevők ízelítőt kaphattak abból az elméletből is, hogyan sugározzuk az energiánkat mások felé, és milyen módon fogjuk fel a mások által felénk közvetítetteket.

Ha már eljutottunk az egymás közötti kapcsolatokhoz, kontaktusokhoz, akkor meg kell említenünk a színház közösségteremtő erejét is. Az előadások előtti, közötti és utáni barátkozások, beszélgetések, eszmecserék legalább olyan fontosak a színházi élmény befogadásához, továbbgondolásához, mint maga az inger. A fesztivál hangulata pedig különleges színezetet adott mindehhez.

…kaland

A produkciók által a legkülönfélébb érzések és hangulatok söpörtek végig bennünk. Az előadások eltérő nyelvezeteket használtak fel mindehhez, különös élmény volt megfigyelni ezek önmagunkra gyakorolt hatását. Megéreztük a különbséget azoknak a kommunikációs formáknak a rétegeiben, amelyek váltakozva, egyszer a közlés által, direkt módon, máskor némileg összetettebben, az előadások egyes momentumainak hatására közvetetten, bennünk építettek fel egy-egy lelkiállapotot. Például a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem Ódry Színpadának Hamlet című darabjában (rendezte: Zsótér Sándor) és a ljubljanai Via Negativa Színház A fék című előadásban (r: Bojan Jablanovec). Előbbi mind a klasszikus drámát, mind az ahhoz való viszonyulást újraértelmezte. A közel háromórás darab leginkább verbálisan közölte mondandóját, és egy percig sem hagyta lankadni a közönség figyelmét. Utóbbi csupán mellékes eszközként alkalmazta a kiejtett szót, és sokkal többet mondott a gesztusok, reakciók által, amely alapján a szabadság teljesen egyedi értelmezése állt össze a befogadóban.

Láthattunk színészi bravúrokat is a monodrámákban. Megfigyelhettük, hogyan veszi fel egy színész az általa alakított karakter személyiségét, teszi bele minden egyes mozdulatába, rezdülésébe az adott ember tulajdonságait, és éli át érzéseit. Pl.: Harsányi Attila játéka az Aradi Kamaraszínház Rudolf Hess tízparancsolata című előadásában (r: Tapasztó Ernő). A szlovén Via Negativa MandićGép című produkcióban (r: Bojan Jablanovec) szemügyre vehettük, miként alakul át egy színész — Marko Mandić — a színpadon egyik karakterből a másikba miközben mégis ő maga marad. A montázselőadást Marko Mandić 1996 és 2010 között játszott szerepeiből „ollózták össze”.

A hagyományos színházi formákból való kizökkentésnek is megvolt a helye a desirén. Ugyancsak a Via Negativa előadásában A helyes úton című darab (r: Bojan Jablanovec) a jelen társadalmának abszurditására abszurd módon, a semmi látványosságával válaszolt. Az új művészi kifejezésmódok keresése jellemzi a temesvári Csíky Gergely Állami Magyar Színház társulatát is, amely a Békeidő című előadást (r: Hajdu Szabolcs) egészen rendhagyóan, minden ízében formabontásra törekedve építette fel.

(Folytatjuk)