Balogi András

Kérdéseinkkel (milyen fejlődési lehetőségei vannak pillanatnyilag egy dél-bánsági településnek, amely kétszáztizennégy éves gazdag múlttal és hagyománnyal rendelkezik, de messze földön híres iparaival, virágzó TSZ-ével már csak az idősek visszaemlékezéseiben él?) - a jól bevált recept szerint ezúttal is a ,,polgármester”-nél kértünk audienciát. Több síkon futó falu- és közösségépítő, illetve megtartó témakörben Balogi András, a torontálvásárhelyi helyi közösség elnöke nyilatkozott.
- Terveink, hál istennek az új esztendőre is vannak bőven, ám ami a fejlődési lehetőségeket illeti, az ebben az öt és fél-hatezer lélekszámú faluban csöppet sem kiválóak. Igyekszünk kihasználni minden kínálkozó lehetőséget az előrelépéshez. Ehhez három dolog elmaradhatatlanul szükséges: pénz, pénz és pénz. Falunk fő bevételét a helyi járulék, más néven a pótadó képezi. Sajnos, az elmúlt másfél-két évtizedben igencsak lerongyolódott településünk ipara, megcsappant a polgárok fizetőképessége, és jól meggondolják, hova tegyék minden egyes dinárjukat. Ez jelentős akadályt gördít(het) majd a járulék újbóli megszavazása elé, pedig ha eldugulna ez a forrás, reálisan nézve a falunak nem volna lehetősége rá, hogy önerőből fejlődjön. További lehetőség még az antalfalvi község támogatása, valamint a községi kommunális alapból érkező pénzösszeg - évi viszonylatban, amit érthetően a helyi infrastruktúrába fektetünk. A harmadik, amivel szintén élünk, az a pályázatok írása. Az utóbbi néhány évben immár harmadik alkalommal jutottunk némi pénzösszeghez, melyből utcajelző táblákat állítottunk föl a Kis Ferenc és az Október 4. utca, valamint a Žarko Zrenjanin teljes szakaszán. Most ugyanezt terveztük a Szervó Mihály utca teljes hosszában.
Torontálvásárhely nagynevű gyárai jóformán mind csődbe mentek. Reménykedtünk, amikor a Novi Dom faipari kombinát parkettgyártó részlege privatizálódni látszott. Azóta ezt a szerződést is felbontották, az egész üzem egy nagy szellemkaszárnya. A téglagyár magánosítása viszonylag jól sikerült. A Siltic üdítőitalnak meg a kisiparosoknak köszönhetően mégiscsak van egy kis mozgás a faluban. Talán ebben az esztendőben a helyi földműves-szövetkezet sorsa is rendeződik. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a földparcellákat ne az úgynevezett ,,tajkun”-ok kaparintsák meg. Ehhez igazságosabb földosztási törvény kell, de az még várat magára. Az Antalfalva és Torontálvásárhely között épült új aszfaltút mindkét oldala ipari területként szerepel a kataszteri nyilvántartásban. Ott gyárak építését helyezték kilátásba, amelyek több helybelinek nyújtanának munkalehetőséget. A lokális mezőgazdaság támpillérét a konyhakertészek képezik. Úgy is mondhatnánk, hogy a belgrádiak vasárnapi húslevese elképzelhetetlen lenne a debellácsi zöldség, sárgarépa és petrezselyem nélkül... Komolyabbra fordítva a szót, hadd említsek végezetül még egy ígéretes gazdasági kezdeményezést. Nemrégiben a GEOS cipőgyár vezető emberei vették tüzetesebben szemügyre a Moda cipőgyárunk üzemrészlegeit. Érdekeltek lennének a megvásárlásában, természetesen az itteni munkaerő alkalmazásával. A számok impozánsak...
Sovány vigasz, hogy a nyolcvanas években a falunk gazdasága páratlanul fejlett volt. Nem tudtunk élni a lehetőséggel, hogy minden utca aszfaltburkolatot kapjon. Csak a jó alapot nyújtó török kőre futotta, néhol még annyira sem. Ezt a problémát szeretnénk kiküszöbölni az elkövetkező időszakban. Mondjuk, úgy öt éven belül. A tavalyi, ugyancsak a nagyberuházási alapból finanszírozott aszfaltozási keretből kilógó három utcát, a piacteret meg a bekötőutat Bajkićnál már most télutón-tavaszelőn megcsináljuk. Persze, ha az idő megengedi. Utána még marad hét utcánk. Sajnos, a földes utcákat egyelőre még nem vehetjük fel az építési listára, mert a tervezet kidolgozásának költségeit nem fedezi a büdzsé. A községi elöljárók beszélgetést folytattak a tartománnyal, hogy megkezdődjön annak a projektumnak a kidolgozása, amely összekötne bennünket Szekerénnyel vagy Ópávával. Ezzel nemcsak a zsákutcajellegünk szűnne meg, de ilyenkor télidőben talán az útászok is hamarabb befordulnának hozzánk.
* Ezeket a terveket befolyásolhatják-e az időszerű választások?
- A szóban forgó munkálatok szerződéseit akkor írtuk alá, amikor még csak rebesgették a választásokat. Nem a kampány szerves részeként indultak, egyszerűen azzá váltak. Ezek nem rendhagyó építkezések, hanem olyanok, amelyekre minden civilizált helységben szükség van.
* Szemétszállítás és -raktározás... Történt-e valami előremozdulás ezen a téren?
- Igen, a tavalyi év folyamán a szemét kihordását, valamint magának a szeméttelepnek a felszámolását is koncesszióba adtuk az osztrák Brantner hulladékipari Kft.-nek. Ez a gépezet december elsején indult be. A falu és a község polgárainak zsákokba csomagolt szemete egyelőre községi gyűjtőtelepre kerül Antalfalva és Nagylajosfalva között, amíg az elkövetkező évben ki nem épül Nagybecskerek környékén a regionális gyűjtő, szelektáló és újrahasznosító telep, amelyet Közép- és Dél-Bánát egy részének tartanak fenn. A falunk hivatalos és nyilvános depóniája megszűnik. A letakarított felszínre kb. húsz centiméternyi föld kerül, majd a fásítás következik. A vállalat feladata az építőipari hulladék elszállítása is, amit egy-egy háztartás évente kétszer igényelhet. Az ily módon felszabaduló területen akár egy víkendtelepülést is kialakíthatnánk, ugyanis karnyújtásnyira van a tizenhét hektáron fekvő Debellácsi-tavak komplexum, ahol rengeteg horgász fordul meg. Természetesen ezek még csak tervek, de érdemes foglalkozni velük, mert pénzt hoz(hat)nak a házhoz.
Ami a parkosítást illeti, újabb virágágyásokat terveztünk a központban lévő szökőkút környékére olyan kultúrákkal, amelyek jobban tűrik a kánikulát. Ültettünk nyírfákat, tujákat az elmúlt esztendőben, és arról sem mondtunk le, hogy a főutcát ékesítő jegenyesorba jegenyecsemetéket lopjunk be, bár ezt az itteni típust nem lehet olyan könnyen fellelni. Kanizsán találtunk, de ezúttal szakemberrel indulunk majd útnak, nehogy úgy járjunk, mint öt évvel ezelőtt, amikor a falu túlsó végére nyárfákat vettünk jegenye címen. Az öreg fákat egyelőre meghagyjuk, amíg a kisfák meg nem erősödnek.
* Nemrégiben jelent meg nyomtatásban egy szerb-magyar-angol nyelvű tájékoztató füzetecske, ami Torontálvásárhely nevezetességeit, illetve a település látnivalóit mutatja be az idelátogatók részére.
- A célunk az volt, hogy falunkat ne csak véletlenszerűen keressék fel. A brosúra Torontálvásárhely turisztikai jellegzetességeit hivatott bemutatni. A felsoroltak közül pillanatnyilag csak a Salaš vendéglátói létesítmény nem üzemel. A kultúrotthon épületén nagyjavítások folynak, a helytörténeti múzeum épülete is megújult, ugyancsak a tartományi nagyberuházási alapból. Kicseréltük a cserepet, a tetőszerkezet nagy részét, valamint újravakoltuk. Hátramaradtak még a belső munkálatok, vagyis a hatékony szellőztetőrendszer beépítése, ami lehetővé teszi, hogy az őseinkre emlékeztető, s az évek hosszú során begyűjtött tárgyi emlékeket meg tudjuk óvni az eljövendő generációk számára is.
* Végezetül hogyan jellemezné, Elnök úr, ennek a közösségnek a jövőjét a migrációk, az aktuális munkanélküliség, a beolvadás szempontjából?
- Szerencsére az elköltözködési hullám egészen lecsendesedett, habár továbbra is a végzett egyetemistáinknak csak a kis százaléka tér vissza. Nekik, vagyis az értelmiségnek, sürgősen munkahelyet kell teremteni idehaza. A község már tett bizonyos lépéseket, visszahívják és munkába állítják fiataljainkat. Legalábbis arra az időszakra, amíg le nem teszik az államvizsgát. Habár a falu lakosságának ötvenkét százaléka magyarnak vallja magát, félelmetesen kísért a beolvadás veszélye. Túlontúl délre estünk. Gyakori jelenség, hogy nemcsak a vegyes házasságból származó gyermekeket íratják a szüleik szerb tagozatra, hanem azokat is, akik egyébként színmagyar családban születtek. Hiszik és vallják, hogy ezt utódaik könnyebb boldogulásáért teszik. Ez riasztó jelenség, hiszen az a gyerek, aki nem tanul meg az anyanyelvén írni, olvasni, nehezen marad meg a lelkében is magyarnak. Egyébként a hódmezővásárhelyi testvértelepülésünk önkormányzata felajánlotta: azoknak az elsősöknek, akik magyar tagozatra iratkoznak, hajlandó évi rendszerességgel megvásárolni a tankönyveket.
Asszimilálódásunk foka és üteme természetesen elsősorban a faluban élő magyarok öntudatától függ, de közvetve a tömb, no meg az anyaország hozzáállásától is. Mert egyedül mindig nehezebb. És még valami: délben nálunk is kondul harangszó, az idén százhetvenedik születésnapját ünneplő református templomban, de emlékezetem szerint erről a Duna Tv még nem adott hírt.