home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Mengyi Bandi stációi — Pajtássirató
BOGNÁR Antal
2012.11.14.
LXVII. évf. 46. szám

„Jártok-e le?” Le — Szabadkára, Óbecsére, Székelykevére…

Sokan kérdezgették sokaktól éveken át, kérdezgetik egyforma, visszaigazolásra szomjazó, néma feddést is tartalékoló hangsúllyal „idefent”, Pesten. Ez Földi Sanyit sem kerülhette el egészen. Mengyi Bandi úgy érezte, a hat év kényszerű kihagyás után is túl ritkán járt le anyjához. Azóta még ritkábban jár ki keresztanyja, szülei, húga kriptájához a Zentai útra…
Mert mi meg egyszer csak azt vettük észre riadozva, hogy mintha túl rendszeresen kényszerülnénk lejárni a temetőbe Újvidéken — ejti el mindjárt a (Freud által rettegett) 62. születésnapján távozó Danyi Magdolnát búcsúztató jegyzete elején FS, az ott nyugvó Matijevics Lajosra, Fehér Ferencre, Utasi Máriára utalva. A tizedik emeleten laktak akkor Földiék, az Újtelepen, s onnan a katonai gyakorlótér nyílt terepén át messzelátóval be lehet látni a sírok közé, onnan is odalátszanak a toronyházak… Tóth Ferenc, Podolszki József temetésére felutazott, írja, Juhász Erzsébetére már le, Topolyára. Miközben egyfolytában fel is járnak régóta már, egyre-másra a friss gyászolók, akik oly sok földink között Sziveri Jánost, Guelminó Sándort, Gion Nándort, Hornyik Miklóst búcsúztatták. Meg a hazatérő Bosnyák Istvánt.
Nem mulasztanád el, hogy saját személyedet belesződd, húzza el a száját a mi Mengyi Bandink az írást olvasva.
Holott még ő is tudhatott ezt-azt ígéretes tandemjükről, mely jelölt volt egykor mind gyermekkoruk „tóparti” városában, mind később, felnevelő campusukban — de ennek előtte még akkori rebellisek körében is — valamiféle irodalmi stafétára, s persze közben a tanszéki stallumra.
Jó pajtásom voltál, Danyi Magdi, szakad fel Földi Sándorunkból…
Csak azt nem tudja FS, hogy a mi Mengyi Bandink milyen gyermetegen nevetséges titkot őriz ez ügyben.
És hogy ezt épp a „jó pajtás” szóval indította benne el...
Mengyi Bandi túlérzékeny lelkét korai tizenévesként ezernyi hirtelen öröm és bánat rázta meg fölöttébb viharosan.
Így történhetett meg, hogy megakadt a szeme egy versen a diákverselőket is prezentáló gyermeklapban, a Jó Pajtásban, egy Palics-élményt megörökítő szép versezeten. És ő azonmód beleszeretett a komoly verssel együtt a névbe, amely alatta állt. „Danyi Magdolna”. Különleges lényeknek gondolta azokat, akik verset írnak, és azt még közzé is teszik.
Fellángolását fokozta, hogy napokkal előtte osztályát kivitték Palicsra egy szavalóverseny közönsége gyanánt, s ott egy bájos lányka magával ragadó átéléssel mondott verset. Most már, a palicsi vers olvastán világosan tudta, az csakis maga az addig számára ismeretlen versszerző lehetett, Danyi Magdolna!
A tárgyiból alanyira semmi módon nem váltott szerelmi érzést hamu lepte el szépen.
A diákköltőt, Magdit, csak jóval később, évek múltán látta viszont, szakiskolájában egy irodalmi vetélkedőn, ahol díjnyertesként megjelent.
Nem ismert benne rá a bájos szavalóra — de ennek akkor már nem volt tétje. Mivel már szerette egyszer a verse által (mert onnantól fogva ilyesmi nem huny ki), olyan volt így is, mintha a húga lenne. A húga — akinél ő mellesleg eleve kevesebb. Mivelhogy az gimnazista. És évjárat szerint pedig a nővére lenne…
Földi Sanyi a jó, legjobb pajtásáról írt nekrológban felemlegeti az elhunyttal közös érintkezőket. Hogy ugyan nem Palicson, de Szabadka és Palics közt, Radanovacon — nem messze innen úgyszólván át lehet tévedni a magyar határon, volt is, akivel megesett — egy szőlőskertben nőtt fel ő is, fák között; minek folytán hatvan fölött cseresznye- és barackfákon még mindig otthonos.
Hogy egyformán élhetett kettejükben a kép a pótolhatatlan anyáról, aki mindent megtesz, lábát is lejárja a gyermekeiért…
Danyi Magdolna legfőbb jellemzője a szűzies naivitás volt, állapítja meg. A feltétlen komolyság.
Hogy tanulni akart a fáktól is, hasonlítani hozzájuk örök életében, hogy volt példaképe és szemérmesen csak halálában választott szellemi szülője, Nemes Nagy Ágnes.
Sem előtte, sem őutána ilyen fokú naiv komolysággal nem indultak itt az irodalmi életbe. Vidékről fel, Újvidékre! Széplelkeknek mondták a hozzá hasonlókat, bár a mártíroknál sokszor mártírabbak. Mert alkuképtelenül azok, akik lenni szeretnének.
A kérdés csak az, mi az a szép, amit kutatott. Költőként tisztán felismerte már a nyelv kiforrott sugallatában: a derék, a jó, a tiszta. Nem a szépség. Akkor is az, hogyha esendő. Nem a szépség a szép, az csak van, ha van. És bárha nem tökéletes, amilyennek akkor képzelte, amikor még „esztelenül bízott az észben”, a tiszta ismeretben. Mert hiszen az is már kimondhatatlan szenvedély volt, szomjúság, mely az összegzés felé vezet. A Palicsi versekhez.
Mengyi Bandi nem tudta biztosan, eljátszott életesélyei egyike volt-e régi, esetlen kamaszláza, de nem utálta már annyira szerencsés földijét, aki jó pajtása lehetett valameddig Danyi Magdolnának, akkortól, hogy páran ’68-ban a Kosztolányi Kört megalakítva feszítették bízó homlokukat a jövőnek… Hátha nem is volt nagyon sokkal rosszabb, mint neki ő.
 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..