home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
,,Megértem, ha akarom...''
Molnár Krekity Olga
2012.06.27.
LXVII. évf. 26. szám
,,Megértem, ha akarom...''

A plakáton látható végtelenbe futó sínpárról könnyen asszociálhat az ember az idő korlátlanságára, még akkor is, ha a cím éppenséggel nem pontosítana - nem utalna a ,,játékidő'' meghatározhatatlanságára, megfoghatatlanságára. Mert igaz ugyan, hogy a virrasztásról az embernek általában egy át...

A plakáton látható végtelenbe futó sínpárról könnyen asszociálhat az ember az idő korlátlanságára, még akkor is, ha a cím éppenséggel nem pontosítana - nem utalna a ,,játékidő'' meghatározhatatlanságára, megfoghatatlanságára. Mert igaz ugyan, hogy a virrasztásról az embernek általában egy át nem aludt éjszaka jut eszébe, de ezúttal, itt és most többről van szó, nemcsak egyetlenegy ,,időalagút”-ról, mely összeköti az alkonyatot a pirkadattal. Itt olyan emberekről van szó, akik az éjszaka foglyai - mindig. Sohasem tudnak a nappalba jutni, sohasem tudnak a fényben megmártózni. Pedig az lenne a megváltás a számukra. Tehát nemcsak egy meghatározott napszakasznak az úgymond szenvedő alanyai ők, hanem az időben és térben megrekedt életüké is. S ahogy felgördül a függöny, számomra ez rögtön egyértelművé is válik. Majdnem tudom is már, hogy mivel, azaz kikkel fogok találkozni. Díszletként ott vannak a körbe, illetve a nyolcasba görbülő vasúti sínek, mely számomra máris többszörös jelképrendszerrel bír: valamiből nincs kiút, valami megállás nélkül körbe-körbe fut, valami/valaki a saját farkába harap, mint a tekerődző kígyó... No igen, és a vasútról meg a pályaudvarról eszembe jut József Attila. ,,Vasútnál lakom. Erre sok vonat jön-megy'' - írja Eszmélet című versében. Eszmélet - eszmélés, fűzöm tovább a gondolataimat, s közben bemutatkoznak a szereplők: Trisztán (Ralbovszki Csaba), aki nem érzi jól magát ott, ahol van; aki retteg az éjféli hírek tartalmától... Ajsa (Kalmár Zsuzsa), akinek rémlátomásai vannak a hosszúra nyúlt ébrenléteiben; aki szeretetre és szeretkezésre vágyik; Dominik (Pálfi Ervin), aki olyan ártatlannak néz ki, mint a ma született bárány, és csak egy szenvedélye van: a megafonba kiabálni mindenfélét, ami épp az eszébe jut; Mása (Sziráczky Katalin), a kiöregedett vécés néni, aki tudja, mi lakozik az emberben, de a saját jövőjét nem látja... Szóval ott vannak ők az ólomsúlyú szürkeségben a színpadon ,,akár egy halom hasított fa'', és szorítják, nyomják, összefogják egymást, azaz ,,mindenik determinált''. Persze, ekkor még nem tudom, hogy a szövegkönyvben, illetve a felcsendülő dalszövegben ténylegesen is ott lesz ,,fAttila Józse''. Csak sejtem, hogy kiúttalanságról, szeretetlenségről, életszomjról fogok sokat hallani... S mivel láttam Lénárd Róbert másik színművét, az Éjféltájt címűt is nemrégen a nemesmiliticsi amatőrök előadásában, arra is számítok, hogy a furcsa figuráknak nemcsak furcsa szokásaik, hanem eléggé furcsa humoruk is lesz. Mindenesetre a szerző szereti a ,,félhomály''-t. Ám meglepő módon a virrasztókat ,,tök rendes fazonok'' játsszák, és a kibontakozó történet is felcsigáz. Vajon a szerelmi háromszög melyik férfi javára fog eldőlni? Lehengerli-e végre a túlfűtött Ajsa Trisztánt, vagy Dominik szenderíti végre álomba a lányt? Sajnos, a meseszövés - mint az lenni szokott a szirupos tévéfilmsorozatokban - mindig akkor marad abba, amikor a legizgalmasabb. Az egyre feszülő, ívelő drámában azonban a történet kibontakozását a dalbetétek késleltetik. Talán ez nem is bosszantana annyira, ha tisztán hallanám a versek/dalok szövegét. Ám nem hallom, csak foszlányaiban ér el hozzám. Így tehát azt sem értem, mi közük van igazából a színmű mondandójához.
- fotó Kovács Attila

,,Kinek jó az, hogy ha más itt?
Csend.
Csak a csap csöppje csüng.
Cseng.
Koppan. Toccsan. Fröccsen.
Hiátus.
Szocreál, dada.
Nyáladzik a heréltek hada - a tömeg a város salakja
(de le ki nem szarja), s közben hízik az önbizalom,
hisz minden tilalom illékony mint a szellet és szellentés.''
Most, hogy utólag elolvashatom a kinyomtatott műsorfüzetből, már többnyire felfogom a ,,kínrímek''-et, azaz Hernyák György ,,kuplés'' dalszöveginek nyers, cinikus társadalombírálatát, de még ez sem ment meg attól a kényszeredett gondolattól, hogy vajon miért van erre szükség. Akkor most a versek végett került végre színpadra a színmű, vagy annak mondandóját kellett (meg)erősíteni a zenével? Persze, tudom, a Virrasztók kézirata a szabadkai Népszínház magyar társulatának drámapályázatára lett átnyújtva 2010-ben, s ezt nagy sikerű felolvasó színházi bemutató is követett..., ám kövezzenek meg, a rendező vers-, illetve dalszövegírói tehetségét eleddig nem ismertem. Ettől függetlenül fenntartom a véleményem: nem biztos, hogy ennek a drámának a keretében kellett volna a közönség elé vinni ezeket az ,,urbánus barbár dal''-okat, mert - idézek - én ,, cselekvéskasztráció''-ként éltem meg őket. Annak ellenére is, hogy néhány sora ( pl. ,,Amerre nézek, sehol a cél'' - ,,Jöhetsz, mehetsz, maradsz - magadba térsz vissza, saját farkadba harapsz'' - ,,Jöttem valahonnan s nem megyek sehova'' - ,,Mert: nem jöttem én sehonnan, csak megyek valahova'') ténylegesen is összecseng a szereplők lelki attitűdjével. Ha pedig az elmondottakat mind zárójelbe teszem, akkor amúgy, élveztem a kiválasztott színészi négyes játékát, külön-külön is a RalbovszkiKalmár, a KalmárPálfi, a RalbovszkiSziráczky és a RalbovszkiPálfi megformálta duókat, amelyekre a darab felépült.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..