Gyurka Valentin a gyermekek között

Csángóföldi tartózkodásunk alatt Külsőrekecsinben, a 2009-ben felavatott Magyar Házban volt a szállásunk. A faluban 2500-an élnek, a hitbuzgó katolikus lakosság a mai napig az archaikus csángómagyar nyelvet használja. Ez az egyik leghagyományőrzőbb település, ami a népviseletben, zenében, táncban egyaránt kifejezésre jut. A családok a kevéske földet művelik, jószágokat tartanak, a férfiak többsége külföldön dolgozik. Az utcákon nincs betonburkolat, de van bolt, posta, sőt, internetkávézó is. Lépten-nyomon vallásos szobrokra, keresztekre és csorgókra (kutakra) bukkanunk.
A Csángószövetség a 2001/2002-es tanévtől szervez magyar nyelvű délutáni foglalkozásokat, sőt 2003-tól az állami iskolában is becsengettek a magyar órára vágyók számára. A gyermekek érdeklődése igen nagy, több mint kétszázan tanulnak magyarul írni és olvasni. Tulajdonképpen itt a legnagyobb a diáklétszám, három tanító néninek, Fekete-Kászoni Ritának és Bodó Juditnak ad munkát az iskolában, Antonya Tímeának pedig a hivatalos oktatáson kívül. A hatalmas feladat elvégzésében egy helybeli fiatalember, Gyurka Valentin segít nekik: a Gyermekek Házában néptánc-, ének- és informatikaórákat tart az érdeklődő nebulóknak.
Külsőrekecsinben, de más csángóföldi faluban sem tudtunk úgy végigmenni az utcán, hogy a helybeliek - a legkisebbektől a legidősebbekig - előre ne köszöntek volna nekünk. Ennek ellenére figyelmeztettek minket, hogy kérdezés nélkül ne fényképezzünk, mert azt nem igazán szeretik. Kivéve a gyermekeket, akik az órán, tánc közben és a Szeret menti Népdalvetélkedő helyi megmérettetésén - melyet szintén volt szerencsénk végignézni - szívesen pózoltak. Itt tanultuk meg, hogy a ruha, az tulajdonképpen a fejkendő, és itt értettük meg némi derülés közepette, mit is jelent a tanítás végén elhangzó figyelmeztetés: Nehogy ruha nélkül menj haza! Mi tagadás, kicsit megbámultuk a divatos farmerben, bőrdzsekiben misére siető leánykákat fejükön a hagyományos tarka kendővel. A templomba ugyanis a nők nem léphetnek be fedetlen fejjel. A fiatalok a viseletet különleges alkalmakra húzzák fel, például a népdalversenyre is sokan beöltöztek, habár nem volt kötelező.
A három pedagógus közül Judit és Rita már tapasztaltnak számít, Tímeának viszont ez az első iskolaéve Csángóföldön. Pedagógusnak tanult, egy kolléganőjétől hallott erről a lehetőségről. Az otthonához közelebb is talált volna munkát, de itt nagyobb gyakorlatot szerezhet. A tanulók között vannak olyanok, akik kevésbé ismerik a magyar nyelvet, de a többiek kisegítik őket, fordítanak nekik. Az iskolán kívüli foglalkozásokat minél játékosabbá kell tenni, hogy vonzzák a gyerekeket. Amikor arról faggatjuk a lányokat, mit csinálnak az esti órákban, azt a választ kapjuk, hogy készülnek a másnapi tanórákra, olvasnak, esetleg elmennek sétálni. A más-más falvakban dolgozó tanárok tartják egymással a kapcsolatot, kéthavonta találkozókat szerveznek. Majzik Tamás például gyakran ''átugrik” hozzájuk a szomszédos Dumbrovényből, mely gyalogosan fél óra járásra van a hegyen át.
Gyurka Valentin művelődésszervezés szakon diplomázott Jászberényben, majd hazatért a szülőfalujába. Megnősült, családot alapított, de az anyagi nehézségek miatt ismét Magyarországon próbált szerencsét. 2008-ban visszaköltözött, mert mindig az volt a vágya, hogy a saját közösségét szolgálja. Feleségével három fiút nevelnek. Gyermekkora óta táncol, de a szabályokat az anyaországi táncházakban gyakorolta be.
- A faluban mindenki tudja ezeket a táncokat, de a lakodalmakban, születésnapon, keresztelőkön mást is táncolnak. Mikor mit fújnak. A fiataloknak időnként diszkót is tartanak, valamint a pap is szervez különféle estélyeket. Sok dal van bennem. Édesanyám gyakran énekelt, ő volt itt az egyik adatközlő. Sajnos, akkor nem jegyeztem le a szövegeket, nem gondoltam, hogy szükségem lesz majd rá. Néha magamban is elénekelek egy-egy dalt, ami eszembe jut, például utazás közben a tájról, és ez ilyenkor nagyon megérint - mesélte Valentin.

A szegedi tanító bácsi

Az 1991-es árvíz a Szeret mente szinte minden falujában súlyos károkat okozott, de az egyik legnagyobb pusztítást mégis Külsőrekecsinnek kellett elviselnie. A patakhoz közelebb lakók egy újabb áradástól tartva úgy döntöttek, jóval magasabban egy új települést hoznak létre. Így alakult ki a legfiatalabb csángó falu: Dumbrovény. Az ottani gyerekek Külsőrekecsinbe járnak állami iskolába, így nem ismeretlen számukra a magyar oktatás. 2009 tavaszától a településen is van iskolán kívüli foglalkozás, ezt a feladatot az idei iskolaévtől a szegedi illetőségű Majzik Tamás látja el. Készségesen körbevezetett minket a Csángószövetség által bérelt házban, megmutatta a tantermet, mellette a szerényen bebútorozott saját szobáját, a konyhát a kemenceszerű fűtőalkalmatossággal. A lakásban internetkapcsolat van, fürdőszoba, csapvíz viszont nincs. A fiatal tanító bácsi nagyon lelkes, azt mondja, a lakhatási körülmények egyáltalán nem zavarják, mert van ennél rosszabb is. Tulajdonképpen mindene megvan, vagy meglesz hamarosan.
- A szemben lakó szomszédomtól kapom a vizet, így nem kell eljárnom a csorgóra, ami nagyon nagy könnyítés számomra. Hogy miért jöttem ide? Mindig ez volt az álmom. Tanítóképző főiskolát fejeztem be, otthon is lett volna munka, de az itteni tevékenységemben megtalálom a szépséget és a kihívást is. Délutánonként 30-40 gyermek jár hozzám, több csoportban, a legkisebbektől a nyolcadikosokig. Az óvodások most indulnak, mert a szülők eddig a mezőn dolgoztak, és magukkal vitték a gyerekeket is. Mivel nagyon fiatal a falu, itt sok az óvodás, de például katrincás (eredeti csángó lepelszoknya) öregasszonyokat nem lehet látni.
A nap gyorsan eltelik, este takarítok, készülök az órákra. A román nyelvet nem beszélem, aminek van előnye is meg hátránya is. A gyerekeknek például nagyon jó, hogy a tanár bácsi csak magyarul ért, de a faluban is mindenki tud magyarul - vázolta fel a helyzetet Tamás, és azt is elárulta, legközelebb karácsonykor utazhat majd haza Szegedre.
- A nyári szünidőm egy részét is itt töltöm majd, mert két tábort kell szervezni a gyerekeknek, és nekünk is rendeznek egy úgynevezett módszertani tábort. Az óráimat igyekszem szórakoztatóra tervezni, a játékos anyanyelvi foglalkozásokon kívül a kicsikkel énekelünk, mondókákat tanulunk. Mivel én nem beszélem az itteni tájszólást, magam is folyamatosan tanulom a csángó nyelvjárást. Főleg arra törekszünk, hogy a diákok a csángó szavakat sajátítsák el, őrizzék meg és adják tovább. Azt tanítom, hogy feteke, de azért elmondom nekik, hogy Magyarországon ezt feketének mondják.

Néne Viktori

Buda az egyik legkorábbi helyszíne a moldvai magyar oktatásnak. Az iskolán kívüli magyarórákat egy csángó anyanyelvű tanító, Botezatu Viktória tartja, így a diákok nemcsak a beszédet, hanem a táncokat, népdalokat, imákat, mondókákat, népszokásokat is hiteles forrásból kapják. Néne Viktorival a népdalversenyen találkoztunk, a bírálóbizottság élén értékelte a bemutatkozó gyermekek énektudását, kiejtését, előadásmódját.
- Én mióta vagyok e világon, mindig nagyon szerettem a gyermekeket. Ha kérdezték, mi lesz a szakmám, azt mondtam, anya leszek. Van es (is) nekem hét saját gyermekem. A mi családunkban tudatos volt, hogy magyarok vagyunk. Az iskolában én is románul tanultam, de szerencsés helyzetben voltam, mert a nagyszüleim magyarul beszéltek, az apai nagyapám olvasni is tudott. Én is megtanultam olvasni, de magyarul írni nem tudtam, csak a program beindulása után kezdtem el gyakorolni. Én tájszólásban beszélek és írok, vagyis a gondolataimat úgy vetem papírra, ahogyan ki is mondom. Ha megkérdezik tőlem, melyik kendnek az első nyelv, akkor azt válaszolom: a legelső a csángó, ahogyan anyámtól hallottam, a második a román, a harmadik a magyar. Az én életemben ez volt a sorrend.
Nem vagyok képzett tanár, és soha nem is gondoltam, hogy oktatni fogok, de a Csángószövetségben meggyőztek, ha hét gyermeket nevelek, akkor tudok a többivel is foglalkozni. Hogy visszafordítható-e az asszimiláció, azt nem tudom, de a magyar oktatással lassítható, mert ügyesen bele lehet plántálni a gyermekekbe, hova tartoznak. A felnőttek közül sokan még magiknak sem teszik fel a kérdést, hogy ne kelljen erre válaszolniuk. Románok vagyunk, ezzel nem foglalkozunk - mondják, de a gyermekek megfoghatóak, nekik el lehet mesélni, miért beszéljük ezt a nyelvet, az öregek miért beszélnek maguk között magyarul. Ne csak azt hallják, amit az iskolában mondanak nekik. Klézse Budának nevezett része közel van Bákóhoz, a város csak 10-15 kilométer, sok szülő oda járatja a gyermekeit iskolába, mert azt gondolják, így jobban érvényesülhetnek. Az óvodában még én sem tudtam románul, sokat sírtam, mert nem értettem az óvó nénit, aki viszont nem beszélt magyarul. A szüleinknek választaniuk kellett, vagy beíratnak minket a román iskolába, vagy analfabéták maradunk. Nagyon jó ez a program, az iskolán kívüli foglalkozáson a pedagógus jobban láthatja, hol érintheti meg a gyermek lelkét. Érdemes, mert ha egyet megfogtál, ő el tudja mondani a társainak. A magyarórát a saját lakásomon tartjuk, sokat játszunk, mert el kell jutni oda, hogy a gyermek ne csak bemagolja a szöveget, hanem értse is. Tudatosuljon benne, hogy ez nem idegen nyelv, hanem a sajátját tanulja vissza - mondta el tapasztalatait Néne Viktori.