home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Megállíthatatlan kíváncsiság
Bíró Tímea
2023.03.23.
LXXVIII. évf. 12. szám
Megállíthatatlan kíváncsiság

Szókimondó, humoros, mindig tele van ötletekkel, kilométerekre és belevaló témákra éhes. Fehér Márta egy ízig-vérig újságíró, aki az idén elnyerte a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének Az Év Újságírója díját az írott sajtó kategóriában. Hetilapunk nagy sikerű kiadványa, a Vajdaság, én így szeretlek szerzője elárulta, szívesen lenne idegenvezető Vajdaságban, mert szeretné megmutatni az embereknek a régiónk kincseit. Nem csak újságírásról beszélgettünk, mert Márta folyton tanul, fejleszti magát, habzsolja az életet.

* Te választottad az újságírást vagy az választott téged?

— Más választotta helyettem. Ez apukám álma volt, aki egy nagyon szegény családból származott, és onnan verekedte föl magát anyagi-szellemi szempontból. Úgy képzelte, hogy a két lánya közül az egyik újságíró vagy tanár lesz, a másik orvos, és ez így eldöntetett. Én óvónő vagy tanítónő szerettem volna lenni, de rosszul énekelek, borzalmas a hallásom, és a torna sem az erősségem, ezért ezekről a pályákról lemondtam. Vonzott a magyartanári munka, a kommunikáció és az idegenvezetés is, de egyik nap apám azzal a hírrel jött haza, hogy bent járt a Szabadkai Rádióban, úgyhogy várnak. Ekkor tizenkét-tizenhárom éves voltam, ezért azt szoktam mondani, ha minden egyes, újságírással töltött perc be lenne vezetve a munkakönyvembe, akkor jövőre már nyugdíjba is vonulhatnék. Nem minden műfaját, de megszerettem. Nagyon örülök annak, hogy rengeteg részében kipróbálhattam magam, és az is örömmel tölt el, hogy volt és van fogadókészség a szerkesztők, főszerkesztők részéről, hogy az időnként meredeknek tűnő interjú- és riportkéréseimet teljesítsék. Szerencsés vagyok, hogy olyan emberektől tanulhattam, akikre fölnéztem. Nemcsak újságíró lettem apám által, hanem nagy hírfogyasztó is. Apukámmal sokat néztük a híradót, a kedvenc műsorom a Panoráma volt Chrudinák Alajossal. A Magyar Szót és a Subotičke novinét egymás kezéből kapkodtuk ki. Egyszerűen hírek között nevelkedtem. Imádtam a Naplót, mely egy olyan lap volt, amelyhez hasonló nem hiszem, hogy lesz a mi közösségünkben. Hihetetlen színvonalú volt, az olvasása olyan fogyasztói élményt nyújtott, hogy mindig is szerettem volna egy olyan közösségnek a tagja lenni. Azok az idők sajnos elmúltak, másként kell boldogulni. Örülök annak, hogy Gubás Ágotától kezdhettem el tanulni, és mélyen hálás vagyok minden kritikájáért. Nagyon köszönöm Árpási Ildikónak, hogy befogadott az akkor induló Pannon RTV-be, és igazán köszönöm a Hét Napnak is, hogy átvett, amikor saját döntésből otthagytam a Pannont.

* Nem szoktál időnként besokallni a hírektől?

— Ezért is váltottam munkahelyet, a Pannonban ugyanis percrekésznek kell lenni. A Közügyeket szerkesztettem, vezettem, időnként a híradóval is volt dolgom. Hihetetlen mennyiségű információt kellett feldolgozni nap mint nap, és én ebbe belefáradtam. Ez is személyfüggő, van, akinek éppen ez fekszik a leginkább. Most már nem a hírek állnak hozzám a legközelebb, hanem a témák, az emberek és a tájak.

* Van kedvenc témád?

— Szeretem, ha arról írhatok, hogy milyen szép a mi vidékünk. Élvezem felkutatni és bemutatni, hogy Vajdaság mennyire gyönyörű, mennyire sokrétű emberek lakják, hogy milyen változatos a táj és az élővilág, hogy minden egyes közösségben van valami szép. Szeretném, ha kinyílna az emberek szeme, és rácsodálkoznának arra, hogy milyen ezerarcú például a magyarkanizsai járás vagy a Fruška gora. Úgy gondolom, hogy a legnagyobb élményekhez nem pénz kell, hanem kíváncsiság, kalandvágy, jó hátizsák és vízhatlan cipő. Fedezd fel azt a helyet, ahol laksz, nézz bele minden egyes részébe, tekints fölfelé, lefelé, és vedd észre a dolgokat. Olyan emberekkel szeretek interjúzni, akik ugyanezt látják a saját egyéniségükön átszűrve, akik szeretnek élő anyaggal dolgozni, akik alkotnak valamit, együtt tudnak élni a természetes anyaggal. A természetes anyag fogalmába az emberi lélek is beletartozik, azt is szeretem, amikor azzal kell a munkám során foglalkozni.

* Néhány éve Szabadkáról Tóthfaluba költöztél, ami azt a változást is elhozta az életedbe, hogy a családoddal létrehoztátok a Boldog Birtokot, melynek Facebook-oldala is van.

— Rettenetesen nehéz volt elengednem Szabadkát. A koronavírus-járvány alatt szerettem meg az első saját otthonomat, és rádöbbentem arra, hogy Magyarkanizsa község mennyire szép. Egy kertészkedéssel és turizmussal foglalkozó erdélyi nénitől hallottam egy dokumentumfilmben, hogy a jóisten mindenkinek azt a feladatot adja, hogy azt a kis életteret, amelyet kapott, élhetővé tegye. Ha mindenki így tenne, akkor a Föld nevű bolygó gyönyörű és fenntartható volna. Jó érzés volt látni, amikor a fiam és a párom gyümölcsfákat ültettek, majd jöttek sorban a háziállatok. Jelenleg 50 kiscsibe, 20 kacsa, 20 kisliba, nagylibák, 6 vietnámi malac, 4 nyúl és 2 bárány nevelődik nálunk, de szeretnék még fehér kecskét is vásárolni. Zöldségféléket termelünk, rovarházat tervezünk a portánkra, és rengeteg vadvirág vesz körül bennünket. Azt gondolom, hogy az újságírók sajnos kénytelenek mellékkereset után nézni. Borzasztó, hogy a XXI. században az embernek folyton ott van a kisagyában, hogy miből fog élelmet vásárolni, miből fogja kifizetni a számlát, felnevelni a gyerekét. Napi 2-3 óra munkám, munkánk benne van a Boldog Birtokban, de megéri, sok tervem van vele.

* Vajdaság és a természet mellett nagy szerelmed az autóvezetés is, de nem álltál meg a B kategóriánál, nemrégiben megszerezted a C kategóriás engedélyt is.

— Néhány éve szereztem gépjárművezetői engedélyt, és nagyon élvezem azt a fajta szabadságot, amelyet az autóvezetés ad. A városon kívüli vezetés szabadságához hasonlót korábban nem tapasztaltam. Szeretem nézni közben a tájat, és a családtagjaim már megtanulták, hogy ilyenkor nem lehet velem beszélgetni — nem azért, mert összpontosítok, hanem mert teljes lényemmel vezetek. Több ezer kilométert lehajtok egy hónapban, szeretek úton lenni, és még inkább szeretem a kihívásokat. Az elején féltem a kamionoktól, de aztán elkezdtem csodálni a kamionsofőröket, hogy milyen ügyesek, milyen sokat vezetnek az áruval, elképesztő helyeken esznek, tisztálkodnak, távol vannak a családjuktól, és rám tört az érzés, hogy én is megtanulnék kamiont vezetni. Nem tartom magam alkalmasnak arra, hogy hivatásos sofőr legyek, de szeretnék olyan lehetőséget találni, hogy kamatoztatni tudjam ezt a tudásomat. Úgy gondolom, hogy mindez a jóisten nélkül nem sikerült volna. Úgy láttam a helyzetet, hogy Fehér Márta kicsi, a kamion nagy, a család sem támogatott különösebben, férfimunka, és imádkoztam egy jót magamért. Az ember jó társa tud lenni a jóistennek, és fordítva.

* A szövegeid frissek, mindig tudsz újat mutatni. Hogy lehet az újságírásban megőrizni az üdeséget?

— Minden az ember lelkében és életkedvében dől el, én imádok élni. Ha a táj szép, az ember értékes, akkor hogy jövök én ahhoz, hogy klisét írjak róla? Soha semmi nem lehet egy a sok közül, minden táj és ember egyedi és megismételhetetlen, és ezt kell megmutatni az olvasóknak.

Fényképezte: Bíró Tímea

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..