home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Még itt vagyunk!
Tomek Viktor
2011.12.07.
LXVI. évf. 49. szám
Még itt vagyunk!

Völgyparti utcarészletA legutóbbi népszámláláskor vajdaságban több településen egyetlen lelket sem találtak az összeírók. Völgypart is ezek közé a kihalt települések közé tartozik. Riportunkban a valamikori tanyaközpontba látogattunk el.,,A dologba neveledtünk bele'' Mezei Szilveszt...

Völgyparti utcarészlet

A legutóbbi népszámláláskor vajdaságban több településen egyetlen lelket sem találtak az összeírók. Völgypart is ezek közé a kihalt települések közé tartozik. Riportunkban a valamikori tanyaközpontba látogattunk el.

,,A dologba neveledtünk bele''

Mezei Szilveszter éppen a pockokat fogdossa, nehézkes a mozgása, mert fáj a dereka, ezért nemigen bírja már a kétkezi munkát, mégis igyekszik hasznossá tenni magát. 92 esztendős, és valamikor még 1954-ben költözött a Sicó-sorra, a Gunarastól mindössze kőhajtásnyira levő tanyára.
- 1954-ben még semmi nem volt itt, találtam az úton egy fél téglát, és mondtam az asszonynak, hogy no akkor ide építünk! Erre ő megkérdezte, hogy miből. - Hát napszámból - válaszoltam. Oda mentünk dolgozni, ahová hívtak bennünket, és néhány év alatt fel is építettük a tanyát - emlékszik vissza Szilveszter. Hatan voltak testvérek, édesapjuk is napszámból tartotta el a családot, szállásról szállásra vándoroltak, így nemcsak munka, hanem fedél is volt mindig a fejük felett. Nehéz idők voltak azok, bár a mostaniak sem könnyebbek. Szilveszter szerint ma is csak szűkösen lehet megélni. Régebben, még fiatalabb korában, sokkal könnyebb volt reggel öt órakor felkelnie, hogy elvégezze a ház körüli munkát. Szilveszter a nyolcvanöt éves feleségével, Margittal él a tanyán, egyiküknek sincs semmiféle jövedelme, nem kapnak nyugdíjat, abból élnek, amit megtermelnek. Tyúk, disznó mindig van a tanyán, így sosem éheznek, azonkívül a Gunarason lakó fiukra, Nándorra is számíthatnak, ha segítségre szorulnak.
- Sosem ragaszkodtam a faluhoz, mi a tanyán szeretünk, itt is nevelkedtünk. Dolgos emberek voltunk világéletünkben. A szegínysígbe meg a dologba neveledtünk bele. Szégyen ezt kimondani, de mi aztán igazán jól tudjuk, mi a szűkölködés és mi a takarékoskodás. Legalább fél éve nem jártam a faluban - mondja a házigazda. Hízókat is tartanak, de van két kecskéjük is. Szilveszter örömére, mert így mindennap megihat egy bögre friss kecsketejet. Ennél csak Margit néni húslevese ízlik neki jobban, nem is tud nála finomabbat elképzelni a világon. Igazi csodaszer, akárcsak a kupica pálinka. Ha ebből felhajt egye-egyet, akkor nincs is szükség gyógyszerre.

Tizenegy lakossal bővült a falu

Sicó-sor mindössze néhány kilométerre van Völgyparttól, melyet Nagyvölgynek is szoktak nevezni. A legújabb népszámlálási adatok tanúsága szerint egyetlen lélek sem lakja, bár 2002-ben még volt két lakója.
A vajdasági tanyavilág pusztulása a 60-as években végrehajtott tagosítással (kommasszációval) kezdődött el, amikor a gazdák szétszórt, sok apró darabból álló birtokait összevonták, mindenki egy tagban kapta meg a földjét. Ekkortájt az Ada községhez tartozó Völgypart is fejlődni kezdett. A falu Adától 25, Gunarastól pedig 9 kilométerre terül el.
A falunak van temploma, az 1969-ben felépült Egek Királynője római katolikus templom, valamikor pedig többnapos piaca is volt, szélmalma, kocsmája. Molnár József, a tótfalui helyi közösség tikára, völgyparti lakos a sajtóban a hetekben megjelent információra reagálva elmondja: félrevezető a hír, miszerint Völgypart kihalt. Két ilyen nevű település létezik ugyanis: az egyik Topolya községhez tartozik, a Csík-ér partján terült el - tulajdonképpen ez számít kihalt térségnek -, a másik pedig az adai közigazgatás része, ám ezen a településen mintegy 330 ember él még.
- A tagosítás idején, az 1960-1970-es években a még meglévő tanyákról a falvakba telepítették az embereket. Völgyesen 326 ember él, és 140 háztartása van. Büszkén mondhatom, hogy az elmúlt egy évben 11 lakossal még bővült is a falu lakossága. Van, aki Temerinből költözött ide, egy család pedig Törökbecséről érkezett. Nagyon olcsón lehet itt házat venni, gondolom ez is vonzóvá teszi településünket - mondja Molnár József, aki korábban lelkészként szolgált itt. Völgypartot annak idején kettős szélmalom néven is emlegették, hisz két malma is működött. Mostanra viszont már csak az egyik áll, néhány évvel ezelőtt újították fel. A településnek alsó tagozatos iskolája van, 18 tanulóval - akiknek azonban Törökfaluban kell felső osztályba járniuk -, sőt óvodája is, 8 növendékkel. Két kocsma is működött itt valamikor - az egyiket tíz-egynéhány évvel ezelőtt, a másikat pedig öt évvel ezelőtt zárták be -, azonkívül egy kisboltja. Az infrastruktúrája részben van csak kiépítve. A 90-es évek óta van telefonhálózata - helyi járulékból és lakossági adományból -, egy kútja, de már felújításra szorul.
A falubeliek a moholi nagyút befejezésétől várják a település fellendülését, hiszen a helységet csak Ada irányából lehet aszfaltúton megközelíteni.
Molnár József derűlátó, úgy gondolja, hogy a falunak van jövője. - Nagy a pénztelenség, nincs munka, a lakosság fele napszámból él, ennek ellenére úgy érzem, itt nyugodtabb az élet, mint a városban. Kis település Völgypart, de még itt vagyunk.
Július utolsó hétvégéjén tartják immár hagyományteremtés céljával a falunapi Jár a malom ünnepséget a régi szélmalom melletti téren.

Városból falura

A völgypartiak nagy része mezőgazdaságból és állattartásból él, vannak, akik tejtermeléssel is foglalkoznak, a tejeskocsi naponta jár, két helyen is át lehet adni a tejet.
A Rácz család egy évvel ezelőtt költözött Völgypartra, Törökbecséről érkeztek, egy urbánus életmódot cseréltek falusira. Mint mondják, mindenképpen falura szerettek volna költözni, és az, hogy Völgypartra esett a választásuk, csak a szerencsének köszönhető. Egy ismerősük hívta fel rá a figyelmüket. Rácz Attila és felesége, Melinda napszámból élnek, azonkívül a családi gazdaságban is dolgoznak, jószágot nevelnek, földet művelnek, két lányuk még iskolás.
- Szerintem a jövő a falvakban meg a tanyákon van - véli Rácz Attila. - A városokban a munkanélküliség egyre nagyobb, a bűnözés mindennapos. A kistelepüléseken azért még mindig nyugodtabbak az emberek, és jószágot is lehet tartani, senki nem szólja meg érte az embert.
Attila, míg Törökbecsén éltek, traktorista volt, Melinda pedig vágóhídon dolgozott, de mindketten munkanélküliek lettek, és ekkor döntöttek úgy, hogy falura költöznek.
- Nem volt túl sok választási lehetőségünk, ezért gondoltunk egyet, eladtuk a saját két kezünkkel felépített törökbecsei házunkat, és idejöttünk - mondja Melinda, aki egyébként Bocsáron nevelkedett fel, így hát jól ismeri a falusi életet. Attila elmondja, hogy szívesebben költözött volna tanyára, de a sors úgy hozta, hogy végül Völgyparton kötöttek ki. És nem bánták meg.
- Többen is azzal ijesztgettek bennünket, hogy nem találjuk majd fel magunkat, de nem így történt - mondja Attila.

Mindenütt jó, de a legjobb Völgyparton

Takács Nándor gyermekkora óta él Völgyparton. Előtte tanyán laktak, de a földterületek tagosítása után, a 70-es évek elején beköltöztek a faluba.
- Akkortájt még nem voltak drágák itt a telkek, és az építkezéshez sem kellettek a különféle engedélyek. Más idők voltak azok, az emberek akkor több mindent megengedhettek maguknak. Mi most legalizáltuk a házunkat, több száz eurónkba került - mondja Nándor, Zsuzsanna, a háziasszony pedig hozzáteszi, hogy bizony nagyon nehezen tudták előteremteni ezt a pénzt. Az ingatlanlegalizálás költsége viszont gyakran többe kerül, mint maga az ingatlan. Takácsék mezőgazdaságból élnek, de szerintük az állam nagyon mostohán bánik a földművesekkel.
- Más országokban az uzsorásokat büntetik, nálunk pedig az állam a legnagyobb uzsorás. Például a támogatást a kötelező műtrágyázáshoz kötik, még azt is megmondják, hogy milyen fajtát kell használni, és noha én istállótrágyát is használhatnék, nem tehetem, mégpedig azért, mert valakinek ellenkezne az érdekével. Tíz holdból nemigen lehet megélni, mellette jószágokat is kell tartani. Négy tehenem van, a tejüket eladom, ebből tengetjük az életünket - mondja Nándor, aki szerint most úgy élnek, mint valamikor Milošević idejében.
- Még emlékszem, a 90-es években betért hozzánk egyszer egy öreg néni, és panaszkodott, hogy a nyugdíján estére már kenyeret sem tud venni, akkora volt az idő tájt az infláció. Nekünk akkor is csak egy nadrágunk meg egy pár cipőnk volt, de meg tudtuk termelni a betevő falatra valót.
Takácsék egyik lánya a családjával egy közeli tanyán él, a másik gyermekük pedig külföldön.
- Ildikó lányuk, aki más országban keresi a boldogulását, amikor hazatér, mindig azt hangoztatja, hogy mindenütt jó, de legjobb Völgyparton - mondják Takácsék.
A közép-bácskai falucskába tévedt vándornak olybá tűnhet, mintha itt megállt volna az idő, mintha a kor megannyi becses vívmányából ide édeskevés jutott volna el. Völgyparton, a valamikori tanyaközpontban azonban a hagyományos értékeket becsülik: a kétkezi munkát és a földet. Nem csoda, hiszen a létüket köszönhetik neki, és a történelem viharait is neki hála vészelhették át.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..