Erdei Jánost hallották… New Yorkból — egy ikonikus lezárás, melyet egyebek mellett a Marosvásárhelyi Rádióban is rendszeresen lehetett hallani János riportjai után. A világ fővárosa a nemzetek valódi olvasztótégelye. Itt talált otthonra több mint harminc éve Erdei János, aki nem teketóriázott sokat: azonnal munkába állt, majd nem sokkal később hazatelefonált, és felajánlotta, hogy ingyen tudósítja a Kárpát-medencei magyarság rádióit. Magyar virtus ez a javából, főként a cowboyok országában. Követi a tengerentúli magyar közösségek életét, ír és mesél róluk, önzetlenül. Ismerjék meg a férfit, aki sohasem felejtette el hazáját és gyökereit.

* Mióta élsz New Yorkban, és hogy kerültél oda?

— 1991. február 28-a óta élek New Yorkban. Az idevezető utam azonban jóval korábban kezdődött, még a Ceaușescu-diktatúra legsötétebb éveiben. Fiatalon nyíltan kiálltam az erdélyi magyarság jogaiért, memorandumokat küldtem nemzetközi szervezeteknek, amiért a Securitate éveken át zaklatott, megfigyelt, többször letartóztatott és bántalmazott. A rendszer szemében „veszélyes elem” lettem. Amikor 1990-ben megérkezett a távirat Bukarestből, hogy a tizenhárom éve beadott emigrációs kérelmemet jóváhagyták, mindent hátrahagyva útnak indultam. A forradalom után Marosvásárhelyen alapító tagja lettem a Magyar Demokrata Ifjúsági Szövetségnek, de közben tudtam, hogy amíg ott vagyok, mindig célpont maradok. Az Egyesült Államok végül menedéket, új életet és szabadságot adott. New Yorkban találtam otthonra, egy olyan városban, amely egyszerre kihívás és lehetőség, mégis mind a mai napig úgy érzem: megérkeztem.

* Mivel foglalkoztál kezdetben, és hogyan kerültél kapcsolatba a rádiózással?

— Májusban már dolgoztam is. Az első dolgom az volt, hogy visszafizessem a szponzoromnak azt az összeget, amelyet rám költött. Egy üzemben helyezkedtem el, ahol hegesztéshez használt huzalokat és szálakat gyártottunk. Egy nagyon érzékeny géphez kerültem, melyet előttem senkinek sem sikerült beindítania, mert rendkívül vékony szálat kellett volna húznia a high-tech ipar számára. Nekem végül sikerült működésre bírnom. Hat év után a vállalat elköltözött, és ekkor vásároltunk meg egy kétszintes, kétcsaládos házat egy lengyel barátommal, akit a munkahelyemen ismertem meg. Ott ketten voltunk fehérek, minden más kollégánk Haitiről származott. Nagyon szép emlékek kötnek hozzájuk. Miután a cég elköltözött, én nem tudtam menni, ezért új munkát kerestem: a Manhattanben, a Hetedik sugárúton lévő B&J nevű textilüzletben helyezkedtem el, három percre a híres Times Square-től. Még otthonról ismertem a rádió ifjúsági műsorának vezetőjét, és felajánlottam neki, hogy ha szeretnék, szívesen küldök tudósításokat New Yorkból. Így indult el több mint harminc évvel ezelőtt a történet, mely azóta is tart.

* Évtizedek óta tudósítasz önzetlenül egy világvárosból. Mitől van benned ekkora kitartás?

— Miből fakad a küldetésem? Amikor megérkeztem az Egyesült Államokba, és láttam, milyen sokféle történet, sors és társadalmi jelenség hever az utcán, úgy éreztem: mindezt meg kell osztanom otthoni honfitársaimmal. Mivel magam is rengeteget hányódtam, és senki sem segített, elhatároztam, hogy én ezt teljesen ingyen fogom csinálni. Akkoriban még nem volt internet, így telefonon jelentkeztem be a rádióba. Ők felvették az anyagot, de a telefonköltséget én fizettem. Éveken át havi 200—250 dollár volt a számlám. Mindig is azt vallottam: mindenki tegyen meg mindent az elszakított területeken élő magyarokért, amit csak tud. Én megtettem.

* Mit nyújt számodra az, hogy ingyen, ellenszolgáltatás nélkül segíted a Kárpát-medencei magyarokat? Kiknek dolgoztál eddig?

— Nem adhatjuk fel — soha. Számos cikkem jelent meg otthon és itt, Amerikában is. Eddig három könyvben említettek meg: az Amerikai Magyarság kiadványaiban, az Amerikai magyarok arcképcsarnokában, valamint 2020-ban Székely Ferenc Távolban egy fehér torony című életrajzi könyvében. Emellett több újságnak és kiadványnak rendszeresen küldök írásokat.

* Milyennek látod a mai New Yorkot, illetve a mai Egyesült Államokat ahhoz képest, amikor megérkeztél a Nagy Almába?

— Az Egyesült Államokban számomra a legnagyobb érték a stabilitás. A kongresszusban persze sokat vitatkoznak a képviselők, de a végén a rendszer mindig működik. Amikor megérkeztem, Ronald Reagan éppen átadta a hatalmat az utódjának, és ha jól számolom, azóta már hat elnök beiktatását követtem végig a televízióban. Nem tartom jónak, ha valakit teljesen lejáratnak, ahogy a Demokrata Párt tette Donald Trumppal. De az emberek szíve a helyén volt, és történelmi győzelmet aratott. Természetesen sehol a világon nem lesz olyan elnök, akivel mindenki egyetért, ahogy teljesen tökéletes társadalom sem létezik. A választók most megbüntették a demokratákat a sok lejárató kampány miatt. Az eredményt el kell fogadni: nem kell szeretni Donald Trumpot, mert nem erről szól a dolog. Az elnöki hivatalt viszont tisztelni kell. Ha valaki rosszul végzi a dolgát, legközelebb másik párt jelöltjét választjuk. A Nagy Alma pedig, azaz New York, elnöktől függetlenül él és lüktet. Ez a város valóban soha nem alszik: olyan kulturális, társadalmi és politikai központ, amilyenhez fogható nincs sem Amerikában, sem a világon. Itt van például a Broadway, a színházak és kabarék sugárútja mintegy 250 színházzal, melyek estéről estére megtelnek. És ebben még nincsenek benne a nemzetiségi színházak, köztük a Magyar Színház sem.

* Mi az amerikaiak véleménye a magyarokról, és mennyire összetartóak odakint a magyar közösségek?

— Az amerikai magyarok a társadalom minden rétegében jelen vannak, és nagyra értékelik őket: szorgalmuk, becsületességük és megbízhatóságuk ismert szerte az Egyesült Államokban. Az itteni magyar szervezetek élnek, összetartanak és virágzanak. Itt nincs külön anyaországi, erdélyi, felvidéki vagy délvidéki — itt egyszerűen magyarok vagyunk. Mi voltunk azok, akik a nagy távolságban is egységbe kovácsoltuk a nemzetet. Sokszor csak baráti beszélgetések során derül ki, ki honnan származik eredetileg. Hiszem, hogy egyszer majd a történelem kereke is visszafordul, és újra közelebb hoz bennünket egymáshoz. 

* El tudod képzelni, hogy egyszer hazajössz, vagy New York már végleg a második otthonod?

— Nagyon nehéz kérdés. Már több év köt Amerikához, mint a szülőföldemhez — de ezek végül is csak évek. Itt teljesedtem ki igazán: a korábban említett munkahelyemen huszonhárom évig dolgoztam menedzserként, megbecsültek és értékeltek, és ez a mai napig így van, bár már nem dolgozom ott. Amerika többet adott nekem, mint amennyit valaha is elképzelhettem: becsületességgel, szorgalommal és kitartással itt valóban sokra viheti az ember. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy ennyi év után is magyarul álmodom.

* Hogyan éled meg ma a magyarságodat a diaszpórában?

— A végsőkig ragaszkodni kell ahhoz, akik vagyunk, és ebből egy cseppet sem szabad engedni. Csodálatos nyelvünk van, a világ egyik legrégebbi és legkülönlegesebb nyelve. Semmit, de semmit nem szabad feladnunk.

* Hogyan látod ma New Yorkból a Kárpát-medencei magyar közösség helyzetét?

— Foggal-körömmel kell ragaszkodnunk a magyarságunkhoz, hiszen mi nem költöztünk sehova: 1100 éves ősi szülőföldünkön élünk, melyért elődeink vére folyt. Ragaszkodnunk kell nyelvünkhöz, kultúránkhoz, és ki kell követelnünk a kétnyelvűséget, valamint anyanyelvünk szabad használatát bárhol, ahol magyarok élnek a Kárpát-medencében. Ehhez történelmi jogunk van. Igaz a mondás: csak azt veszítjük el, amiről lemondunk. Mi pedig semmiről sem mondhatunk le.

Képek: Erdei János saját fotói