home 2024. július 13., Jenő napja
Online előfizetés
Magyarcsernyén járt a könyvbusz
N. E.
2013.04.23.
LXVIII. évf. 17. szám
Magyarcsernyén járt a könyvbusz

Nemrégiben Magyarcsernyére is befutott a Forum könyvbusza. A falu központjában, a könyvtár bejárata előtt érdeklődve nézegették a kirakott könyveket az emberek, többen vásároltak is.

A József Attila Könyvtárban megtartott rendezvényen Gyémánt Erika köszöntötte a vendégeket, többek között Virág Gábort, a Forum Könyvkiadó igazgatóját és a megjelent könyvbarátokat. Kocsis Lenke egyetemi hallgató felolvasta egy meséjét, amely a Hihetetlen mesék könyve című kötetben jelent meg, majd Gedei Viktória Mintha vízbe merült volna című novelláskötetét mutatták be.  

Gedei Viktóriával Lábadi Lénárd, Gyantár Edit és Oláh Tamás, az újvidéki Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének hallgatói beszélgettek. A fiatal írónő 1985-ben született, Kisoroszon járt általános iskolába, majd Szabadkán befejezte az Egészségügyi Középiskolát. Jelenleg abszolvens az újvidéki magyar tanszéken, 2012 szeptembere óta pedig magyar nyelvet tanít a kisoroszi Gligorije Popov Általános Iskolában. Viktória elmondta: novelláskötete az elmúlt tíz év válogatott írásait tartalmazza.
 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..